Kérdés
Mit jelent az, hogy "a ki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül" (Jóel 2:32; Róma 10:13)?
Válasz
Jóel próféta elsősorban Júda népéhez intézett figyelmeztetést, Istentől való üzenete viszont messze túlmutatott korán, ezzel pedig a világtörténelem bármely szakaszában - a múltban, a jelenben, és a jövőben - élő, minden egyes emberhez szól. Az általa közvetített üzenet Isten bűnök miatt bekövetkező közeli ítéletét hirdeti, így minden szavával arra buzdítja az embereket, hogy térjenek meg, és térjenek vissza Istenhez. Jóel már akkor előre látta azt a napot, amikor Isten Szent Lelke minden hívő számára elérhetővé válik: "...kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet. . . De mindaz, a ki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül..." (Jóel 2:28-32).
Az Apostolok Cselekedetei 2:14-21 igerészben Péter apostol a Szent Lélek pünkösd napján bekövetkezett manifesztációjának ábrázolásánál a Jóeltől való fenti szövegrészt idézi: "És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok" (Apostolok Cselekedetei 2:2-4).
Péter a Lélek ezen feltámadás utáni kiáradását a Jóeli prófécia beteljesedésének részeként látja. A teljes prófécia, az égen és a földön megnyilvánuló lélegzetelállító jelekkel és csodákkal egyetemben, azonban csak az utolsó napokban fog maradéktalanul valósággá válni. Isten Lelke pünkösd napján addig soha nem tapasztalt módon áradt ki, és azon naptól fogva mindmáig hozzáférhető maradt azok számára, akik segítségül hívják az Úr nevét.
Az Úr nevének segítségül hívása az Úr személyes ismeretét, a vele való kapcsolatot fejezi ki, éppúgy, mint mikor egy felebarátunkat név szerint ismerjük. Ez egyben azt is jelzi, hogy az Úr nevét hívó ember Isten (mennyei) családjának tagja. Az Úr nevét ugyanis csak úgy lehet segítségül hívni, ha az adott illető Jahvét Istenének vallja - egyébként mi értelme volna annak, hogy Urának nevezi őt? (lásd Malakiás 1:6). Az Úr neve felhívásának gyakorlata az idők kezdetéig nyúlik vissza, egészen azon napokig, mikor az emberek "kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét" (1Mózes 4:26; lásd még 1Mózes 12:8). Isten mindig is olyan népet keresett magának - beleértve minden nemzet tagjait - akik teljes szívből neki akarják szentelni maguk.
Pál apostol azon érvelése alátámasztása végett, miszerint a Jézus Krisztusban való üdvösség üzenete minden embernek szól, hivatkozik Jóel prófétára: "Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik őt segítségül hívják. Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik" (Róma 10:12-13). Zsidók és pogányok, vagyis minden egyes nemzet leszármazottai egyazon alapon részesülnek Isten üdvösségígéretében - a Jézus Krisztusba vetett hit által. Senki sincs kizárva. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy hitből segítségül hívja az Úr nevét, és a bűntől megszabadulva bűnbocsánatot nyerjen, és üdvözüljön (Apostolok Cselekedetei 10:43).
Pál apostol az Úr neve hangosan-, de a szívünk csendességében való felhívásának jelentőségét egyaránt hangsúlyozza: "Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol" (Róma 10:9). Az Úr nevének segítségül hívása magában foglalja saját tehetetlenségünk-, és az Istenre való ráutaltságunk felismerését és elismerését, az Isten arra való hatalmába vetett hitet, hogy Ő képes és hajlandó megmenteni minket, továbbá azt, hogy gyarlóságunkra rádöbbenve szívből megrendülve kiáltunk Őhozzá irgalmáért (Ézsaiás 43:11; Apostolok Cselekedetei 4:12; Zsidókhoz 12:14; Róma 3:10-18, 23). Mindenki, aki az Úr nevét segítségül hívja, a következőt vallja: "...reménységünket vetettük az élő Istenben, a ki minden embernek megtartója, kiváltképen a hívőknek" (1Timóteus 4:10). Isten gyermekei az önnön tehetetlenségüket felismerve, az Istentől való állandó függőségük biztos tudatában, valamint annak az őszinte meggyőződéséből emelik fel szavuk az Úrhoz, hogy lelkük üdvösségéért egyedül Őreá lehet támaszkodni.
Aki Jézus Krisztusban bízik, és hisz Őbenne, az üdvözül (Apostolok Cselekedetei 16:31). Az üdvösség elvében semmi bonyolult dolog nincs: "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa" (János 3:16-17).
A Biblia világosan tanítása kimondja, hogy minden tettünk elégtelen-, ezzel pedig teljesen szükségtelen ahhoz, hogy üdvözüljünk (Efézus 2:8-9). Az Úr nevének segítségül hívása szintén nem valami tettként értendő, amit megcselekedve megváltásban lesz részünk. Nem, egyedül Isten kegyelme ment meg minket, mégpedig hit által. Az üdvösséget semmilyen módon nem lehet kiérdemelni, vagy megszolgálni. Isten kegyelme üdvösségünk egyetlen forrása, ebben a kegyelemben pedig hit által részesülhetünk. Istent épp a hitünk kifejezéseként hívjuk segítségül (Róma 5:1). Mint Krisztusban való új teremtmények, segítségül hívjuk Urunk és Megváltónk nevét, amíg csak élünk (Zsoltárok 116:2).
English
Mit jelent az, hogy "a ki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül" (Jóel 2:32; Róma 10:13)?
