Kérdés
Miért átkozott az, aki emberben bizakodik (Jeremiás 17:5)?
Válasz
Jeremiás próféta ihletett írásának egyik visszatérő témája az emberi erőforrásokban bízó és az Úrban bízó emberek szembeállítása: "...Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul szíve! Olyan lesz, mint a bokor a pusztában, nem remélheti, hogy eljön valami jó. Ott tengődik kövek közt a pusztában, a szikes, lakatlan földön. De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét" - olvassuk (Jeremiás 17:5-8, MBT).
Az, "...aki emberben bízik" voltaképp egy olyan személy, aki elutasítja Istent, miközben saját erejére és találékonyságára hagyatkozik, esetleg olyasvalaki, aki mindig másoktól várja a segítséget és a kimentést. Az ilyen személyt (szellemileg) kiszáradt, üres életre kárhoztatja a fenti átok. Nehézségek, nyomorúság, és végül maga az (örök) halál vár rá. Ezzel szemben az a személy, aki az Úrban bízik, gazdag áldásban részesül. Az ilyen ember még a kihívást jelentő körülmények között is képes gyarapodni, növekedni, virágozni.
Jeremiás idejében a nemzet vezetői az emberekben - politikai szövetségeseikben - bíztak, és "emberi erő"-re támaszkodtak (lásd 2Krónikák 32:8). A Zsoltárok 1:3-4 igerészének bölcsességéből merítve Jeremiás is virágzó, jól öntözött fákhoz hasonlítja az Istenben bízó embereket. Az arra való figyelmeztetése, miszerint ne bízzunk az emberi erőforrásainkban, a Zsoltárok 146:3 igeversét visszhangozza: "Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, a ki meg nem menthet". Júda hitetlensége és az Úr elutasítása végtére sivatagi pusztasággá változtatta életüket és földjüket, ez viszont nem marad örökre így, ugyanis a hit és az Istenbe vetett bizalom mélyre beplántált, virágzó fává fogja őket varázsolni.
Az Úr Izráellel kötött szövetségének alapvető eleme az Istentől való teljes függés (5Mózes 28:1-68; Zsoltárok 20:8; Példabeszédek 3:5-6; Ézsaiás 31:1). Isten már akkor áldást ígért azoknak, akik bíztak benne és engedelmeskednek neki, átkokat pedig azokra, akik elutasították és nem engedelmeskedtek neki. A zsidó nép és vezetői azonban arról lettek ismertek, hogy elfordították szívüket az Úrtól, és emberekben kezdtek bízni (Ézsaiás 2:22; 30:1). Izráel (dacos) önállóskodása és emberbe vetett bizakodása újra és újra nemzeti katasztrófákba torkollott (4Mózes 14:40-45; Hóseás 8:1-14; Ámósz 6:8).
Egyedül Isten az, Aki méltó a bizalmunkra (Zsoltárok 28:7; 56:4; 91:1-16; 118:8). "Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki az Örökkévalóban bízik, megmenekül" - olvassuk az Igét (Példabeszédek 29:25, EFO). Saját erőforrásainkra támaszkodva lehetetlen biztonságosan eligazodni az élet jelentős kérdéseinek terén. Ezért tanácsolta Salamon a következőt: "Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel,és ne menj a saját fejed után! Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát, akkor majd ő egyengeti utadat, és vezeti lépteidet! Ne képzeld magad túl okosnak, hanem tiszteld és féld az Örökkévalót, a gonosznak pedig fordíts hátat! Egészség lesz ez a testednek, s még a csontjaid is felüdülnek" (Példabeszédek 3:5-8, EFO).
Örök üdvösségünk kérdésének tekintetében megállapíthatjuk, hogy Isten a hitet jutalmazza. Akik az Úrban vetik bizodalmuk, azokat üdvössége áldásával veszi körül, akik viszont emberekben bizakodnak, azok átkozottak, és arra vannak ítélve, hogy a mennyei örökkévalóságban ne lehessenek részesek (Ézsaiás 43:11; Apostolok Cselekedetei 4:12). Isten üdvösségtervében egyáltalán nincs hely az emberbe vetett bizakodásnak (Zsoltárok 60:11; 108:12; János 15:5; Róma 6:23). Ha rosszul rangsoroljuk a prioritásainkat, és önmagunkban vagy más emberekben kezdünk bizakodni, akkor elveszítjük azt a rendkívüli kapcsolatot, amelyet Isten alkotott számunkra magával (Ézsaiás 40:31; Róma 3:27; Efézus 1:3; 2:8-9).
Mikor Isten megteremtett, arra alkotott meg minket, hogy bensőséges, bizalmas közösségben éljünk vele (János 3:16-17; Máté 11:28-30; 1Korinthus 1:9). Az igazi hívők "Krisztusba vannak elültetve". Ő a mi örök életre buzgó "élő víz" -forrásunk (János 4:10-14). A Jézussal való kapcsolat a teljes, élethosszig tartó Krisztusra való hagyatkozást jelenti - annak felismerését, hogy Ő minden szükségletünk betölti (Zsoltárok 23; Filippi 4:19).
Aki emberekbe veti bizodalmát, az átkozott, mert az emberi erőre vagy a saját erőforrásaira való hagyatkozás már ebben az életben is negatív következményekkel jár, végül pedig az örök halálra vezet (Példabeszédek 14:12). Aki azonban az Úrban bízik, annak az egész életét megáldja az Ő szeretetével, gondoskodásával, békéjével, védelmével, vezetésével, gondviselésével, és az örök élet rendkívül nagy reménységével (Ézsaiás 43:2; 26:3; Náhum 1:7; Zsoltárok 28:7; 1Péter 1:3-12).
English
Miért átkozott az, aki emberben bizakodik (Jeremiás 17:5)?
