settings icon
share icon
Kérdés

Kik a nyomorúság szentjei?

Válasz


A nyomorúság szentjei egyszerűen azok a szentek, akik a nyomorúság ideje alatt élnek. Hisszük, hogy az egyház a nyomorúság előtt elragadtatik, de a Biblia jelzi, hogy a nyomorúság alatt nagy számban fogják az emberek Jézus Krisztusba helyezni hitüket. Mennyei látomásában János nagyszámú szentet lát, akiket az Antikrisztus küldött mártírhalálba. „Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak" (Jelenések 7:9). Amikor János megkérdi, kik ők, ezt a választ kapja: „Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében" (14.v.).

Isten ítélete miatt a gonoszok számára a nyomorúság nagy gondot fog okozni. Ez az időszak az Antikrisztus miatt pedig a hívők – vagyis szentek – számára nagy üldöztetéssel fog együtt járni (Jelenések 13:7). Dániel látta, amint az Antikrisztus „hadakozott a szentek ellen, és föléjük kerekedett" (Dániel 7:21). A szentek örök üdvössége természetesen nincs veszélyben. Dániel azt is látta, hogy az öregkorú eljött és igazságot szolgáltatott „a Felséges szentjeinek. És akkor bekövetkezett az az idő, amikor a szentek foglalták el a királyságot" (Dániel 7:22, vö. Jelenések 14:12-13).

A nyomorúság szentjei több lehetséges forrásból fogják hallani az evangéliumot. Az első a Biblia. Sok biblia itt fog maradni a földön, és amikor Isten ítélete lesújt, valószínűleg sokan a Bibliához fognak nyúlni, hogy megnézzék: a próféciák vannak-e beteljesedőben. A nyomorúság szentjei közül sokan a két tanútól is hallani fogják az evangéliumot (Jelenések 11:1-13). A Biblia szerint ez a két személy „ezerkétszázhatvan napig [prófétál] zsákruhába öltözve" (három és fél évig; 3. v.), és nagy csodákat hajt végre (6. v.). Aztán ott van a 144.000 zsidó misszionárius, akiket Isten a nyomorúság alatt váltott meg és pecsételt el (Jelenések 7:1-8). Rögtön az elpecsételésük leírását követően, a Jelenések 7-ben a nyomorúság szentjeinek sokaságáról olvasunk, akik a világ minden sarkában megtérnek (9-17.v.).

A nyomorúság szentjei kétségbeejtő körülmények közt fogják az Úr Jézus Krisztust szolgálni. E hívők közül sokan végig kitartanak, és meghalnak a hitükért. De haláluk által győzni fognak: „Legyőzték [Sátánt] a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig" (Jelenések 12:11). Isten pedig meg fogja jutalmazni őket: „...a trónuson ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet" (Jelenések 7:15-17).

Hála az Úrnak, hogy a nyomorúság nagy napja a kegyelem nagy napja is lesz. Miközben Isten kiméri a jogos büntetést a hitetlen világra, Izraelt helyreállítja, és kegyelmét kiárasztja mindenkire, aki hisz, legyen zsidó vagy pogány. Isten mindig is az emberek megváltásával volt elfoglalva, és ez a megváltás a nyomorúság alatt is elérhető lesz. Addig viszont ne várj: fogadd el Jézust már most (János 1:12)!

English



Vissza a magyar oldalra

Kik a nyomorúság szentjei?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries