settings icon
share icon
Kérdés

Mit jelent a Bibliában a meztelenség felfedése?

Válasz


Az emberiség bukása előtt Ádám és Éva nem viselt ruhát az Éden kertjében, és ezt - minden bizonnyal - a világ legtermészetesebb, legmagátólértetődőbb dolgaként élte meg (1Mózes 2:25). A bűnbeesés után meztelenségük azonban egy csapásra szégyenforrássá vált (1Mózes 3:6-7). Voltaképp pont az önnön meztelenségük miatti szégyen volt Ádám és Éva bűnének első érezhető következménye. Csak azóta állt tehát elő az az állapot, hogy a testi meztelenséget az ember mások előtt elrejteni való magánszférájához és a szexualitásához-, míg a szellemi értelemben vett mezítelenséget pedig az (Isten előtt való) szellemi kiszolgáltatottsághoz kapcsoljuk. Amikor a Biblia a "szemérem felfedéséről" beszél, legtöbbször - de közel sem mindig - valamilyen szexuális jellegű bűnre, perverzióra vagy becstelenségre utal.

Az első arra vonatkozó bibliai utalás, hogy egy adott személy szemérme/meztelensége felfedetett, az 1Mózes 9.fejezetében található, mely szövegrész Noé az árvíz levonulta utáni életébe enged betekintést. Noé, fiai, valamint házastársaik az apadás után új életet kezdtek. A valós eseményekről szóló hű beszámoló szerint ők voltak az egyetlen emberi lények, akik megtartattak, hogy újra benépesítsék a földet. Telt s múlt az idő, Noé pedig szőlőt plántált, és bort készített, a bort nyakalva megrészegedett, majd (egy alkalommal) meztelenül feküdt mámorában a sátorban (1Mózes 9:20-21). Mikor Fia, Hám apja sátrába lépve meglátta meztelenül elterült apját, rögtön ment is, hogy testvéreinek elpletykálja a látottakat (1Mózes 9:22). A Biblia-tudósok mindmáig vitatkoznak azon, hogy pontosan mi is játszódhatott le valóban ebben a szituációban. Azt illetően azonban elég széles konszenzus uralkodik köztük, hogy Hám bűne nagyobb lehetett annál, mint hogy apja meztelen testét szemlélve gúnnyal illette nemzőjét. Sajnos nem zárható ugyanis ki, hogy Hám (esetleg fia, Kánaán) valamilyen szexuális színezetű dologba folyt bele, esetleg hogy Noé nemi szervét illették gúnnyal. (Az ezt a témát részletesen körbejáró, és így validabb konklúzióra jutó cikkünket olvasónk a weboldalunkon találja - a fordító megjegyzése). Jelentsen azonban bármit is annak ténye, hogy Hám felfedte apja meztelenségét, annak elég gonosz dolognak kellett lennie ahhoz, hogy a kábulatából feleszmélő Noé haragját kiváltsa. Noé ekkor ugyanis súlyos átkot mondott Kánaánra, azaz Hám fiára (1Mózes 9:24).

A meztelenség felfedése mint kifejezés szinte mindig szexuális jellegű bűnökre utal. A Biblia legtöbb újabb változatában a meztelenség felfedését általában a "szexuális kapcsolatra lépni" szavakkal adják vissza (pl. 3Mózes 18:6, 17, 19; EFO). Más igeversek, így például az 5Mózes 22:30 is, megtiltják, hogy egy férfi mostohaanyjával létesítsen szexuális kapcsolatot, mert ezzel épp az apja szemérmét fedné föl: "Ne fedd föl apád meztelenségét..." - olvassuk a parancsolatot (SZIT). Azzal, hogy egy férfi ugyanazzal a nővel lépett (kölcsönös beleegyezésen alapuló) intim kapcsolatra, aki az apjával is lefeküdt, az apját szégyenítette meg (5Mózes 27:20; 3Mózes 18:8; Ezékiel 22:10). Ez volt az egyik oka annak, hogy Dávid fiának, Absolonnak miért volt olyan égbekiáltóan nagy a bűne (2Sámuel 16:22). Az apja iránti tiszteletlenség legvégső kifejezéseként Absolon ugyanis nyilvánosan tudatta egész Izraellel, hogy ő márpedig apja ágyasaival feküdt össze. Nemcsak apja nyoszolyájába- (KAR), azaz ágyába lépett így föl (SZIT, MBT, EFO), hanem Isten írott törvényét is áthágta: "Átkozott, a ki az ő atyjának feleségével hál, mert feltakarja az ő atyjának takaróját!" (5Mózes 27:20).

Ahogy világunk egyre mélyebben csúszik alá az erkölcsi romlásba, úgy mind inkább a testi meztelenség felfedése-, míg a szellemi mezítelenség így vagy úgy történő elkendőzése válik az emberiség egyik legfőbb időtöltésévé. A nyugati világunk kultúrája egyenesen bálványoz mindenféle testiséget, erénnyé emeli a szexuális frivolitást, és azon dolgozik, hogy természetszerinti szemérmességünket azáltal tompítsa el, hogy meztelen embereket ábrázoló álló- és mozgóképek egész áradatát szellemi fegyverként használva a semmiig sorvasztja azt. Több évtizede már attól a fertelemtől sem riadnak vissza, hogy a gyermekeket is (tehát már nem csupán a nemileg érett fiatal nőket) minél fiatalabb korban szexuális objektumokká degradálják - ez jól tettenérhető a pre-pubertás és pubertás korú lánykáknak és lányoknak szánt divat szabásmintáiban. A legkülönbözőbb média-termékek rendre "merésznek", "bátornak" és "felszabadítónak" titulálják a szemérmetlenség kiélését. Világhírre szert tett előadók élő adásban tárják milliók elé egymás meztelenségét, színészek pedig széles vásznon élnek vissza saját és filmbéli partnerük testével a majdnem minden fimzsánerbe besorolható filmek obligatórikus szex-jeleneteiben. A pornóipar kész vagyonra tesz szert a meztelenség és a szemérem minden elképzelhető módon való felfedésével, miközben a bibliai erkölcsi normákat archaikusnak és az egyén önmegvalósítását gátló, meghaladott babonaként gúnyolják.

A nyugati világból mára már szinte teljesen kikoptatták a szexualitás tiszteletét, a nemi vágy kiélését pedig csak egy olyan további testi szükségletként állítják be, mint az éhség vagy a szomjúság csillapításának ösztönlényhez mért igényeit. A meztelenség és a szemérem felfedése már jó hetven éve nem szégyenforrás abban a kultúrában és társadalomban, melynek tagjait módszeresen arra kondicionálták, hogy az szemükben a jó erkölcsbe teljesen beleférjen, és még rivalgva tapsolják is azt. Milyen ironikus, vagy helyesebben inkább milyen vastagon kirajzolódó isteni ítélet az, hogy a szemérem felfedését hormonálisan túlvezérelt kamaszfiú módjára ünneplő világban a legkülönfélébb szexuális zavarok, perverziók, a szexuális töltetű erőszak, és ezzel egyidejűleg a meddőség előfordulásának frekvenciája is az egekbe szökött. Mivel az emberi testet személyesen Isten teremtette, és maga a szexualitás is az Ő kívánatos ajándéka minden házaspárnak, ezért ugyebár nem kizárt, hogy esetleg Istenre, vagyis annak megalkotójára kellene hallgatni annak tekintetében, hogy hogyan éljünk azzal jól... A Korinthusbeliekhez írt első levél 6:13 igeverse így igyekszik a józan észt elvevő, már-már omniprezens ködöt oszlatni: "Az eledelek a hasnak és a has az eledeleknek rendeltetett. Az Isten pedig mind ezt, mind amazokat eltörli. A test azonban nem a paráznaságnak rendeltetett, hanem az Úrnak, és az Úr a testnek" (vö. Hóseás 4:11).

Isten a szemérem felfedését kizárólag a házasság általa megszabott megtartó keretein belülre tartja fent, mégpedig a házas felek szellemi és testi kapcsolatát megkoronázó ajándékként (1Korinthus 7:2-5). A keresztény hívek aktívan részt vehetnek abban, hogy visszaállítsák a házastársi kapcsolatok szentségét és méltóságát, amennyiben tudatosan ellenállnak lelkiismeretük szexuális tartalmaktól csöpögő sorozatok-, filmek- és magazinok általi további tompításának. Óvjuk meg magunkat és a szeretteinket is a pornográf tartalmak romboló erejétől, és telepítsünk szűrőket az net-képes kütyüinkre! Tiszteljük testünket azáltal, hogy nem vagyunk hajlandóak felfedni szemérmünket/meztelenségünket, legyen szó akár az öltözködésünkről, beszédünkről, vagy viselkedésünkről (1Korinthus 6:18)! Korunk testi meztelensége és szellemi mezítelensége már messze nem olyan ártatlan, mint az Éden kertben, a bölcs ember az előbbit csak házastársa-, az utóbbit pedig Isten és hitben érett hittestvérei előtt fedi fel.

English



Vissza a magyar oldalra

Mit jelent a Bibliában a meztelenség felfedése?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries