Mivel Isten visszatartja a megbocsátást, mi is visszatarthatjuk?


Kérdés: Mivel Isten visszatartja a megbocsátást, mi is visszatarthatjuk?

Válasz:
A Biblia sokat beszél a megbocsátásról, arról is, hogy hogyan bocsát meg Isten a bűnös embereknek, és arról is, hogy hogyan kell az embereknek megbocsátaniuk egymásnak. De ez nem két különálló, összefüggéstelen dolog, hanem igenis elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz.

Az Istennel való intimitás és a naponkénti megtisztulás függ attól, hogy mennyire bocsátunk meg másoknak (Máté 6:12), és ennek a megbocsátásnak Isten irántunk való megbocsátását kell követnie és példáznia (Efezus 4:32, Kolossé 3:13). Ezért ez egy fontos kérdés.

Ha úgy szeretnénk megbocsátani másoknak, hogy az Isten megbocsátását tükrözze, fontos megértenünk Isten bocsánatát. Sajnos, az elmúlt évtizedekben a megbocsátás jelentéséhez egy fajta „pszichológiai felszabadultság" társul, nem pedig a bűntől való szabadságé, és ez némi zavart kelt a megbocsátás fogalmát illetően.

Igaz, hogy Isten megbocsátásának feltétele, hogy megvalljuk bűnünket és megtérjünk. A bűnvallásba beletartozik, hogy elismerjük, hogy vétkeztünk; a megtérés pedig megköveteli, hogy a tetteinket és attitűdjeinket illetően a gondolkodásunk megváltozzon, valamint azt, hogy a viselkedésünk a bűn elhagyására való őszinte törekvést tanúsítson. A bűn mindaddig nem nyer megbocsátást, míg meg nem valljuk és el nem hagyjuk azt (ld. 1János 1:9, ApCsel 20:21). Noha ez elég kemény feltételnek tűnik, egyben egy nagy áldás és ígéret is. A bűnvallás nem önítélet, hanem Isten gondviselésének a keresése, amely a Krisztus általi megbocsátás eszköze lehet a bűnre.

Amikor Isten megköveteli, hogy valljuk meg és hagyjuk el a bűnünket, azzal nem azt akarja üzenni, hogy nem kész és hajlandó megbocsátani. Részéről mindent megtett ahhoz, hogy a megbocsátást elősegítse a számunkra. A szíve készen áll, és nem akarja, hogy bárki is elvesszen (2Péter 3:9), és a lehető legmesszebbre elment ahhoz, hogy elkészítse a megbocsátás útját. Krisztus áldozatának köszönhetően a kereszten, Isten ingyen felajánlja ezt a megbocsátást.

A Szentírás azt mondja, hogy úgy bocsássunk meg másoknak, ahogy Isten nekünk is megbocsátott (Efezus 4:32), és úgy szeressük egymást, ahogy Isten szeret minket (János 13:34). Késznek és hajlandónak kell lennünk megbocsátani bárkinek, aki odajön hozzánk bocsánatot kérni és megtérni (Máté 6:14–15; 18:23–35; Efezus 4:31–32; Kolossé 3:13). Ez nemcsak kötelességet, hanem örömet is kellene jelentsen számunkra. Ha valóban hálásak vagyunk Isten bocsánatáért, akkor habozás nélkül meg kell bocsátanunk egy bocsánatkérő sérelmezőnek még akkor is, ha újból és újból megbánt és bocsánatot kér. Végső soron mi is újból és újból vétkezünk, és hálásak vagyunk Isten bocsánatáért, amikor őszinte megtéréssel és bűnvallással jövünk hozzá.

Ezzel el is jutottunk a szóban forgó kérdéshez: meg kell-e bocsátanunk egy olyan személynek, aki nem vallja meg a bűnét és nem tér meg? Ahhoz, hogy erre pontos választ adhassunk, meg kell néznünk, miből áll a megbocsátás. Először is nézzük meg, miből nem áll.

A megbocsátás nem ugyanaz, mint az elszenvedés. Elszenvedni annyi, mint eltűrni a provokációt, eltekinteni egy sértéstől, vagy önuralmat gyakorolni egy frusztráló helyzetben. Elszenvedni annyi, mint valakinek a bűnös tettét szeretettel, bölcsességgel és józan ítélőképességgel mérlegelni, és nem reagálni rá. A Szentírás erre a tulajdonságra számos szót használ: türelem, hosszútűrés, béketűrés és persze elszenvedés (ld. Példabeszédek 12:16, 19:11, 1Péter 4:8).

A megbocsátás nem felejtés. Isten nem szenved amnéziában a bűnünket illetően. Nagyon is jól emlékszik rá, azonban nem azért emlékszik rá, hogy elítéljen érte (Róma 8:1). Dávid király házasságtörését és Ábrahám hazugságát örök időkre feljegyzi a Szentírás. Isten semmi esetre sem „feledkezett meg" róluk.

A megbocsátás nem jelenti a következmények eltörlését. Ha még bocsánatot nyerünk is Krisztustól, olykor el kell szenvednünk a bűn természetes következményeit (Példabeszédek 6:27), vagy szembe kell néznünk a szerető mennyei Atyánk fenyítésével (Zsidók 12:5-6).

A megbocsátás nem egy érzés. Megbocsátani a sérelmezőnek egy elkötelezettség. Lehet, hogy érzelmek követik, lehet, hogy nem. A személy iránti keserű érzés idővel enyhülhet anélkül, hogy megbocsátottunk volna.

A megbocsátás nem az egyén szívének magánügye, hanem legalább két személyt érint. Itt lép a képbe a megvallás és a megtérés. A megbocsátás nemcsak arról szól, ami a sértett személy szívében megy végbe, hanem egy tranzakció két ember között.

A megbocsátás nem önző, nem az önérdek motiválja. Nem saját érdekükben akarunk megbocsátani, hogy mentesítsük magunkat a stressz alól. Azért bocsátunk meg, mert szeretjük Istent, szeretjük a felebarátunkat, és hálásak vagyunk az irántunk való bocsánatért.

A megbocsátás nem jelenti a bizalom automatikus helyreállását. Tévedés azt hinni, hogy ha ma megbocsátunk egy bántalmazó házastársnak, holnaptól újból együtt élhetünk. A Szentírás sok példát szolgáltat arra, hogy ne bízzunk azokban, akik megbízhatatlannak bizonyultak (ld. Lukács 16:10-12). A bizalmat akkor lehet elkezdeni újra kiépíteni, miután sor került megbékélésre, amelynek része a megbocsátás, aminek természetesen viszont része a megvallás és megtérés.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a felajánlott, rendelkezésre álló megbocsátás nem ugyanaz, mint az odanyújtott, elfogadott és megvalósult megbocsátás. Ez az a terület, ahol magában a megbocsátás szót, mindenféle jelző nélkül gyakran másképp és azon túlmutatóan használják, mint Isten igéje. Hajlamosak vagyunk a megbocsátó lelkületet is (miszerint készen állunk megbocsátani), „megbocsátás"-nak nevezni, akárcsak az igazi megbocsátás tranzakcióját. Vagyis a közfelfogásban, ha valaki kész megbocsátani, akkor már meg is bocsátott. De a megbocsátás eme tág értelmezése rövidzárlatot okoz a megvallás és megtérés folyamatában. A felajánlott megbocsátás és az elfogadott megbocsátás két teljesen külön dolog, és magunknak is ártunk, ha mindkettőre ugyanazt a gyűjtőnevet használjuk.

Ha ez nem megbocsátás, akkor mi az? Egy kiváló meghatározást Chris Brauns „Unpacking Forgiveness" c. könyvében találunk:

„Isten megbocsátása: az egy igaz Isten elhatározza, hogy kegyelmesen megbocsát azoknak, akik megtérnek és hisznek, hogy megbékélhessenek Vele, noha ez az elhatározás nem töröl el minden következményt.

Az általános emberi megbocsátás: a sértett fél elhatározza, hogy kegyelmesen megbocsát a megtérőnek, hogy ne terhelje erkölcsi felelősség, és a felek megbékélhessenek egymással, noha nem feltétlenül törlődik el minden következmény."

Biblikus szempontból, a teljes megbocsátás nemcsak olyasvalami, amit a sértett fél felajánl, hanem a sérelmezőnek el is kell fogadnia, hogy a kapcsolat helyreállhasson. Az 1János 1:9 leírja, hogy a megbocsátás folyamata elsősorban arra jó, hogy szabaddá tegye a bűnöst; a megbocsátás véget vet az elutasításnak, helyreállítván a kapcsolatot. Ezért kell késznek lennünk megbocsátani másoknak: ha nem vagyunk hajlandóak megbocsátani, nem tesszük lehetővé másoknak, hogy részesüljenek abban, amivel Isten megáldott minket. A modern pop-pszichológia azt tanítja, tévesen, hogy a megbocsátás egyoldalú, a kibékülésre nincs szükség, és ennek az egyoldalú megbocsátásnak az a célja, hogy a sértett személy mentesüljön a keserűség érzése alól.

Habár nem táplálhatunk keserűséget a szívünkben (Zsidók 12:15), és nem fizethetünk rosszal a rosszért (1Péter 3:9), vigyáznunk kell, hogy kövessük Isten példáját, és ne bocsássunk meg annak, aki nem tanúsít megbánást. Röviden: tartsuk vissza azoktól a megbocsátást, akik nem kérnek bocsánatot és nem térnek meg, ugyanakkor fel kell ajánlanunk a megbocsátást, és késznek kell lennünk megbocsátani.

István, akit halálra köveztek, jól példázza a megbocsátás alapelvét. Jézusnak a kereszten elhangzott szavait visszhangozva azt kéri: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt" (ApCsel 7:60, vö. Lukács 23:34). Ezek a szavak minden bizonnyal a megbocsátási készséget tükrözik, de nem jelentik a megbocsátás befejezett tranzakcióját. István egyszerűen azért imádkozott, hogy Isten bocsásson meg a gyilkosainak. Nem táplált irántunk keserűséget, és abban az esetben, ha gyilkosai megtértek, azt kérte, hogy nyerjenek bocsánatot. Milyen csodálatos példa az ellenségeink szeretetére és az üldözőinkért való imádkozásra (Máté 5:44)!

A Biblia azt parancsolja, hogy az ösztönös viselkedéssel ellentétben adjunk enni az ellenségünknek, amikor éhes (Róma 12:20). Ezzel nem azt mondom, hogy automatikusan meg kell bocsátanunk az ellenségünknek (vagy bíznunk kell benne), hanem azt, hogy szeressük és a javát keressük.

Ha a megbocsátás idő előtt érkezik, mielőtt sor kerülne bocsánatkérésre és megtérésre, akkor nem foglalkozik nyíltan az igazsággal mindkét fél. Ha a sérelmező nem ismeri el vétkét, akkor valójában nem érti meg, hogy mit bocsátanak meg neki. Ha kihagyjuk a bocsánatkérés és megtérés lépéseit, akkor hosszú távon ártunk a sérelmezőnek, mivel nem érti meg a bűn lényegét, és kizárja az igazságosság érzését, ami a sértettet arra készteti, hogy még inkább küzdjön a keserűség ellen.

Íme néhány alapelv a biblikus megbocsátáshoz:
• ismerjük el a gonoszság tényét (Róma 12:9),
• bízzuk az Úrra a megtorlást (Róma 12:19),
• ne hagyjunk teret a keserűségnek, bosszúnak, haragnak, megtorlásnak,
• bízzunk Istenben, hogy segítsen jóval legyőzni a rosszat, és szeretni tudjuk az ellenségünket, akár enni is adni neki (Róma 12:20-21),
• ne feledjük, hogy Isten rendelte el a hatóságokat, és Istentől kapott feladatuk része, hogy „Isten szolgája [legyen], aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi" (Róma 13:4). Egyik oka annak, amiért nem kell magadnak bosszút állnod az, hogy Isten hatalmat adott a hatóságoknak, hogy igazságot szolgáltassanak.

English


Vissza a magyar oldalra
Mivel Isten visszatartja a megbocsátást, mi is visszatarthatjuk?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől