Mit jelent az pontosan, hogy valaki elhagyja a hitét, és miben nyilvánul ez meg?


Kérdés: Mit jelent az pontosan, hogy valaki elhagyja a hitét, és miben nyilvánul ez meg?

Válasz:
A görög apostasia szóból levezetve a hitelhagyás a következőt jelenti: a fennálló rendszer vagy tekintély ellen való dac, ellenszegülés; lázadás; a hitélet krízise-, vagy a hit teljes elhagyása. A Krisztus utáni első század világában az apostasia kifejezést a politikai elszakadás vagy egy felkelés leírására használták. Az első századhoz hasonlóan a hitelhagyás és a hitető hamis tanítások ma is fenyegetést jelentenek Jézus testére, a gyülekezetre, nézve.

A Biblia óvva int olyan emberektől mint, Arius (Kr.u. 250 – 336), aki az antiókiai kiképzése után az egyiptombeli Alexandria szülővárosában keresztény lelkipásztor volt és Kr.u. 318 körül fejtette ki tevékenységét. Arius azzal vádolta meg Alexandriai Alexander püspököt, hogy az áttért a Szabellianizmusra, azaz arra a hamis tanításra, amely azt állítja, hogy az Atya, a Fiú, és a Szent Lélek pusztán ugyanannak az Istennek a más — más időben magára öltött szerepei, vagyis Isten különböző "módozatai". Arius eltökélten hirdette Isten osztatalan egységét, azonban tanításában mégis túllőtt a célján, azaz Isten természetének helyes leírásán. Arius tagadta a Szentháromságot és valami olyasmit szőtt bele tanításaiba, ami a bibliai összefüggéseket mellőzve támaszt különbséget az Atya és a Fiú között.

Arius érvelése szerint Jézus nem volt egylényegű (homoousios) az Atyával, hanem sokkal inkább hasonló jellegű volt Hozzá (homoiousios). A két szó megjelenése közötti különbség mindössze egy iota, azaz egy görög „i" betű. Arius így érvelt álláspontja mellett: „Az Atya már a Fiú előtt létezett. Volt tehát egy idő, mikor a Fiú még nem létezett. Így kézenfekvő, hogy az Atya teremtette a Fiút. Tehát, ha a Fiú az összes teremtmények legnagyobbika is, mégsem egylényegű az Atyával, vagyis nem lehet az Atya quintesszenciája."

Arius igen eszes ember lévén minden tőle telhetőt megtett, hogy az embereket saját oldalára állítsa, még kis dalokat is szerzett, mely saját teológiáját játékos módon volt hivatott terjeszteni. Ezeket a dalocskákat pedig mindenkinek próbálta megtanítani, aki csak megtisztelte figyelmével. Célja elérésben segítette megnyerő természete, tisztelt prédikátori pozíciója, és önmegtagadó életvitele.

A hitelhagyás tekintetében kritikus jelentőségű, hogy a keresztények két fontos dolgot megértsenek. Az első a hitelhagyás- és a hitető hamis tanítók beazonosításának módja, a második pedig a hitető teológia szellemileg pusztító következménye.

A hitelhagyás különböző típusai
Annak érdekében, hogy a keresztény hívő helyesen azonosíthassa be és harcolhasson a hitelhagyás ellen, fontos különbséget tennie annak különböző típusai között, és ismernie azokat a főbb vonásokat, amelyek a tanítást és magukat a tanítókat jellemzik. A hitelhagyás típusait illetően két fő csoportot különböztetünk meg: az első esetben maguk mögött hagyják a Szentírás — a lelki üdvösség szempontjából — kulcsfontosságú tételeit, amelyek helyébe az igaz tanok köntösében tetszelgő eretnek tanok lépnek. A hitelhagyás második fő típusánál a keresztény hitet teljesen megtagadják, ami rendszerint Jézus Krisztus teljes elhagyását is maga után vonja.

Ebben az értelemben Arius a hitelhagyás első típusához sorolható. Esetében jól megfigyelhető, hogy a Jézus Krisztus isteni lényegéről szóló kulcsfontosságú igaz tanítás elvetése miként vezet átmenet nélkül a hitelhagyás második típusához, vagyis a hit teljes megtagadásának sikamlós útjára. Fontos észrevennünk azt is, hogy a második szakasz mindig a hitelhagyás első lépésével kezdődik. Az eretnek hiedelem először szilánkosan belefúródik a hit korpuszába, hogy aztán eretnek tanná váljon, majd felnövekedvén a hívő személy hitének minden aspektusát igyekszik megmérgezni. Ekkor a Sátán már elérte a célját, vagyis a kereszténységtől való teljes elpártolást.

Ezt a folyamatot jól szemlélteti egy 2010-es felmérés, melyet két jól ismert ateista, név szerint Daniel Dennett és Linda LaScola, készített „Prédikátorok, kik maguk sem hívők" címmel. Dennett és LaScola időbeli lefolyásában mutatja be 5 prédikátor-lelkipásztor hitelhagyását, akik között jól ismert eretnek tanokat terjesztettek el, amit ők aztán idővel be is fogadtak. Mivel ők felkészületlenek voltak ezekkel az évszázados hazugságokkal szemben a szellemi szennyezés eredményeképpen mára teljesen elhagyták hitüket és vagy panteista filozófiai irányzatok áldozataivá váltak, vagy pedig csak zárt ajtók mögött vallják meg ateizmusukat. A felmérés egyik leglesújtóbb kimutatása az volt, hogy ezek a lelkipásztorok kivétel nélkül mind a mai napig fenntartják a kereszény gyülekezetben betöltött pozíciójukat, anélkül hogy a hívek ismernék pásztoruk valós szellemi állapotát.

Júdás könyve óvva int a hitelhagyás veszélyeitől. A Szentírás ezen könyve, mintegy kézikönyvként alkalmazható a Dennett és LaScola kutatásában lekövetett hitetők jellemének megértéséhez. Júdás minden egyes szava napjainban épp annyira releváns, mint a Krisztus utáni első századbeli papírra vetésük idején, ezért annál fontosabb, hogy figyelmesen olvassuk és megértsük őket.

A hitelhagyás jellegzetességei, a hitelhagyók jelleme
Júdás apostol Jézus Krisztus féltestvére-, és a korai egyház egyik vezetője volt (nem Iskáriótes Júdás). Újtestamentumi levelében jól körvonalazza, hogy miként ismerhetjük fel a hitető hamis tanokat, továbbá Jézus Krisztus testének minden tagját (a hívők gyülekezete) arra ösztönöz, hogy teljes szívvel és teljes erőből „tusakodjanak" a hitért (3. vers). A „tusakodjatok" ige egy görög összetett szó magyar fordítása Károli munkássága mentén. Ugyanezen görög összetett szóból vezethetjük le az agonizál, azaz a gyötrődik szavunkat is. A szó igeideje folyamatos jelenidő, ami rámutat arra, hogy ez a küzdelmes harc folytatólagos természetű. Egyszerűbben kifejezve Júdás azt üzeni nekünk, hogy folyamatos harcban állunk a hamis tanításokkal szemben, és hogy a keresztény hívő számára ez a harc a szó legszorosabb értelmében halálkomoly. Akár gyötrelmek árán is muszáj tehát ezt a harcot, tovább vívnunk. Ezenfelül Júdás félreérthetelnül tudtunkra adja, hogy nem csak a gyülekezet mindenkori vezetői, hanem minden egyes keresztény hívő is megkapta a behívócéduláját ebbe a háborúba, így mindnyájan kötelesek vagyunk „lelkeket megítélni", hogy idejében felismerhessük és megelőzhessük sorainkban a hitetést és az azt követő hitelhagyást.

Miután Júdás a híveket arra buzdítja, hogy tusakodjanak a hitért arra is fényt derít, miért olyan fontos ez: „Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen előre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják" (4.vers). Már ebben az egy igeversben is jól megfigyelhetjük a hitelhagyás és a hitető tanítók három jellemzőjét.

Júdás először ist azt mondja, hogy a hitelhagyás alattomos módon is végbemehet. A "belopózkodtak" szót használja a hitető tanítók bejutásának jellemzésére. Ez a szó az eredeti ógörög/arámi változatban ezen az egy helyen fordul elő az egész Újszövetségben. A Biblián kívüli szóhasználatban ezt a kifejezést rendszerint olyan ravasz ügyvédi technikák leírására használják, melyek segítségével az ügyvéd gondolatok sugalmazásán keresztül képes az esküdtek és/vagy a bíró ítélőképességét befolyásolni, ezzel pedig az ítéletet megváltoztatni. Az értelmező szótár a következő rokonértelmű szavakon és kifejezeséseken keresztül szemlélteti a szó jelentését: beoldalog, becsúszik, belopja magát, nehezen észrevehetően besurran. Júdás apostol tehát azt állítja, hogy a hitető hamis tanok beszivárgása csak ritkán, vagy soha sem egy nyílt offenzívával-, jól észrevehető módon kezdődik. A folyamat kezdete sokkal inkább hasonlít Áriusz igehirdetésére, ahol mintha csak egy véletlen folytán egy aprócska hiba történne, és kiesne egyetlen betű az adott szóból. Azonban ezen az egy aprócska betűn áll vagy bukik az igaz tanítás lényege. Egy betűcske különbözteti meg a hamis tanítást az igaz keresztény doktrinától.

Mikor A.W. Tozer ebből a szempontból vizsgálta a hitelhagyást és annak veszélyeit, az alábbi következtetésre jutott: „A tudatosan téves változat, annyire ügyesen imitálja az igazit, hogy a hamist és a igazit minduntalan összetévesztik egymással. Manapság nagyon éles látás szükséges Káin és Ábel megkülönböztetéséhez." Pál apostol is beszél a hitetők megnyerő fellépéséről és kellemesen ható tanításaikról, mikor így szól: „Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává" (2 Korintusbeliekhez 11:13-14). Ne várjuk tehát, hogy az ilyen hitetők külsőleg is gonosznak tűnvén égbekiáltó istenkáromlásokat szólnak már tevékenységük kezdetén. Ahelyett, hogy nyíltan tagadnák az igazságot, a hamis tanítók úgy fogják kiforgatni a Szentírás szavait, hogy az saját érdekeiket legjobban szolgálja. R.C. Lensky lelkipásztor az alábbi állításával fején találja a szöget: „A legaljasabb gonoszság az igazság tudatos elferdítésében áll."

Júdás „istenteleneknek" nevezi a hitetőket. Olyan emberekként jellemzi őket, akik Isten kegyelmét — gonosz tettekre feljogosító szabdjegyként használván — lábbal tiporják. Az „istentelen" jelzővel kezdve Júdás nem éppen hízelkedvén a hitetők 18 további jellemvonását írja le, annak érdekében, hogy beazonosításuk még egyszerűbb legyen számunkra. Júdás a következő jegyeket sorolja fel a hitetők jellemzésére: istentelenek, erkölcsileg romlottak, tagadják Jézus Krisztust (4. vers), megfertőzik a testet, a hatalmasságot megvetik, a méltóságokat káromolják (8. vers), önpusztítóak (10.vers), zúgolódók, panaszolkodók, maguk kivánságai szerint járók, kevélyek, haszonlesésből személyimádók (16. vers), istenkáromlók (18.vers), szakadásokat okoznak és (nem meglepő módon) nincsen bennük Szent Lélek, azaz nincsen lelki üdvösségük (19. vers).

Júdás továbbá azt állítja, hogy a hitetők „az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják" (4.vers). Azonban hogyan teszik ezt, pontosan miben nyilvánul ez meg? Pál apostol a Títuszhoz írt levelében a következőket mondja nekünk: „Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök. Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok." (Titushoz 1:15-16 kiemelve). A hitetők gonosz és becstelen viselkedésükkel megmutatják valós énjüket. A hitelhagyóval ellentétben az igaz hívő arról ismerszik meg, hogy kimenekült a bűn karmaiból és most Jézus Krisztus igazságának az örököse, így az Igazság rész(es)e. Ezek a hívők Pállal egyetemben a következő kérdést szegezik a hitetőknek és hitelhagyóknak, kik féktelen bujálkodásra ingerelnek: „Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen: a kik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban?" (Rómabeliekhez 6:1-2).

A hitetők hamis tanítása egyben tanubizonyságot is tesz valós természetükről. Péter apostol így szól erről: „Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak" (2. Péter 2:1). Ezzel szemben az igaz hívő egyik ismertetője, hogy -Jézus Urunknak hála- megmenekülvén a szellemi sötétség igájából most a fényben jár és él (Efézusbeliekhez 5:8), így már nem is tagadhatja a Szentírás központi üzenetét. Újjászületett hívőként vallja Isten teljességének emberi testben való megszületését, Jézus Krisztus, az emberré lett Megváltó Istenünk örök győzelmét a halál felett. Azt a hibát, amit Arius ejtett, ők már nem követhetik el.

A hitetés egyik végső jele pedig, hogy a hitelhagyó idővel el fogja hagyni az igaz hitet, elveti Isten Igéjét és Isten megmentő Igazságát. János apostol a hamis hívőről így szól: „Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók" (1 János 2:19).

A gondolatoknak következményük van
Tény, hogy Isten olyannyira komolyan veszi a hamis tanításokból származó veszélyeket, hogy a Filemonhoz írt levél kivételével az Újszövetség összes könyve tartalmaz erre a témára vonatkozó figyelmeztetéseket. Az egyenes gondolkodás, a helyes eszmeiség meghozza a jóság gyümölcseit, míg a helytelen gondolkodás és az általa nemzett helytelen tettek csak veszteséget és szenvedést vonnak maguk után. A 70-es évekbeli kambodzsai népírtás például Jean Paul Sartre nihilista szemléletű tanításainak egyenes következménye. Pol Pot, a Vörös Khmerek vezetője, ijesztően vegytiszta formában ültette át Sartre filozófiáját a kormányzás gyakorlatába, ezt az üzenetet közvetítve az emberek felé: „Semmi haszna megtartani benneteket, kiirtásotok pedig nem veszteség."

Idézzük emlékeinkbe, hogy Sátán nem valami természetfeletti erejű szuperfegyverrel támadta külsőleg az első emberpárt a Éden kertben, hanem egyszerűen egy eszmével. Ez az eszme azonban velük együtt az egész emberiség vesztét okozta, amire egyedül Isten Fiának önmagát a keresztig megalázó tartása és végső áldozati halála volt az ellenszer.

A hitetésben a legtragikusabb az, hogy akár szánt szándékból cselekszik a hitető, akár ő maga is csak egy megtévesztett hitelhagyó, az őt követő – mit sem sejtő – embereket is szellemi halálra ítéli.

A Szentírás talán egyik legijesztőbb Igéje Jézus Krisztus szájából hangzik el. Mikor tanítványaihoz a korának vallási vezetőiről beszél a következőképpen szól: „...ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek" (Máté 15:14b kiemelve). Ez az igevers valóban riasztólag hat, ugyanis Jézus Krisztus személyesen erősíti meg, hogy nem csak a hamis tanítók-, hanem az őket követők is vesztükbe igyekeznek. Soren Kierkegaard, a keresztény filozófus, ezt így fejezte ki: „Mert az még sosem hibádzott, hogy mikor egy bolond rossz útra tér, más bolondot is magával rántson."

Végkövetkeztetés
Kr.u. 325-ben a niceai zsinat első sorban azért ült össze, hogy Arius tanításait megítéljék. Arius nagyon kiábrándulva, lecsüggedten fogadta a zsinat határozatát, mely szerint őt magát exkommunikálták, azaz száműzték az egyházból. A niceai zsinat határozottan kiállt Jézus Krisztus teljes isteni mivolta mellett. Ezt így fogalmazták meg: „Hiszünk az egy Istenben, a mindeható Atyában, minden látható és láthatatlan teremtőjében. Hiszünk az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idők kezdete előtt. Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű, és minden általa lett."

Jóllehet Arius már több száz éve halott, szellemiségének gyermekei még ma is velünk vannak. A Jehova tanúi és a hozzájuk hasonló szekták tagadják Jézus Krisztus igazi lényét és személyének valós súlyát. Jézus Krisztus visszajöveteléig, míg „szája leheletével minden ellenségét elpusztítja" majd, sajnos továbbra is konkoly fog keveredni a búza közé, amint azt Isten Igéje világosan állítja (Máté 13:24-30). Sőt, a Szentírás azt is állítja, hogy a hitetés és a hitelhagyás jelensége fokozatosan csak rosszabb lesz az Úr Napjának közeledtéig, majd bezárólag az Úr Jézus visszajöveteléig. „És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást" (Máté 24:10). Pál apostol a Szent Lélektől ihletett összes írásában is megtalálhatjuk Jézus Krisztus ezen gondolatának visszhangjait. Pál a Szent Lélek által ugyanis óvva inti a Thesszalonikabeli gyülekezetet, hogy sosem látott mértékű hitetés és hitelhagyás jellemzi majd a Jézus Krisztus második eljövetelét megelőző időket (2 Thessalonikabelikehez 2:3). Azt is megosztja velük, hogy a végső idők legfőbb jellemzője az ürességtől kongó vallásos szemfényvesztők- és az őket követő „nagy nyomorúság" időszaka lesz. „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld." (2. Timóteushoz 3:1-5).

Napjainban fontosabb, mint valaha, hogy minden keresztény hívő bölcsességért imádkozzon, hogy képes legyen kiszűrni a temérdek hamisságot, és emódon is kivegye a részét a hitetés és a hitelhagyás elleni harcból. Kiemelt jelentőségű, hogy harcos erőfeszítéssel tusakodjon teljes szívvel és lélekkel azért a hitért, ami egyszer és mindekorra adatott a szenteknek.

English


Vissza a magyar oldalra
Mit jelent az pontosan, hogy valaki elhagyja a hitét, és miben nyilvánul ez meg?