Kérdés
Mi tekintendő a halál pillanatának a Biblia szerint?
Válasz
A Biblia szerint a halál – isteni csoda nélkül – visszafordíthatatlan (Zsidókhoz 9:27; 1.Korinthusbeliekhez 15:22). Azt viszont explicite nem nevezi meg, hogy mikor áll be “hivatalosan” a halál. Az orvostudomány fejlődése mára már olyan emberek esetében is lehetővé tette az újraélesztést, akik felől korábban semmi reményünk sem lehetett. Ez azon kérdés felvetéséhez vezetett, hogy pontosan hol húzódik az “élet” és a “halál” közötti határ. Teret engedett továbbá annak a vitának is, hogy egy adott személy teste fiziológia értelemben életben lehet-e még, miközben a lelke és a szelleme már végleg eltávozott. Bár az ilyen eset előfordulása ritka, annál rejtélyesebb jelenségről van szó. Míg a Szentírás útmutatására ez esetben is támaszkodhatunk, arra nézve nem találunk benne abszolút természetű, fekete-fehér igazságokat, hogy egy személy “ténylegesen” mikor nyilvánítandó halottnak.
A Bibliai szemszögéből az “tényleges” halál akkor áll be, mikor a lélek és a szellem elhagyja a fizikai testet. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy olyan esemény, ami szabad szemmel megfigyelhető, vagy akár orvosi műszerekkel mérhető volna. A Biblia inkább annak mentén közelíti meg ezt a témát, hogy vannak-e még fizikai jelei a lélek és a szellem működésének az adott személyben. Amikor egy személy szemmel láthatóan és visszafordíthatatlanul nincs már ilyen funkciók birtokában, akkor indokolt azt hinni, hogy valóban meg is halt.
Számos ismert példája van annak, hogy kómában vagy tartós vegetatív állapotban lévő emberek felépültek, továbbá hogy egyes esetekben még a kómában is a tudatosság jeleit mutatták. Bibliai értelemben véve az ilyen személyek soha nem voltak “ténylegesen halottak”. Szellemileg hasonló állapotban voltak, mint olyasvalaki, aki alszik: a lelkük jelen volt, de nem volt környezete aktív tudatában. Az “agyhalállal” diagnosztizáltak ellenben biológiai szinten élőnek tűnnek, sejtjeik továbbra is működnek, de mindennemű agyi tevékenységük megszűnt, a szellem tudatossága pedig teljesen hiányzik belőlük; ezért nagy valószínűséggel már lélek vagy szellem sincs bennük.
Az orvostudomány nem egyetlen pillanatnak tekinti a halált, hanem egy folyamatnak. A halál beálltának megállapítására használt eszközök és módszerek a történelem során folyamatosan változtak. Sok évszázadon át a légzésre tekintettek az élet jelenlétének lakmuszpapírjaként. Akik tehát már nem lélegeztek, azokat halottnak nyilvánították. Az orvosi diagnosztika fejlődésével a mérce a szívverés lett. Mára már a légzés, a szívverés és az agyi aktivitás is olyan precizitással határozható meg, mint ahogy azokat puszta szemmel – tapintás által és értelemmel – lehetetlen volna észlelni. Ennek eredményeként az egészségügyi szakemberek napjainkra már attól függően tesznek különbséget a “klinikai halál”, a “biológiai halál”, és a “jogi értelemben deklarált halál” állapota között, hogy milyen irányból közelítjük meg a jelenséget.
Biztosak lehetünk abban, hogy a halál, mikor az valóban beáll, már sem az orvostudomány, sem pedig a technológia segítségével nem fordítható vissza. Ha egy ember egyszer már “ténylegesen halott”, akkor a lelke és a szelleme teljesen elválik a testétől. Ezt a szétválást csak Isten közvetlen beavatkozása, azaz csak egy igazi csoda által lehet visszafordítani. Amikor tehát az emberek arról számolnak be, hogy egy rohammentős szakorvos “visszahozta” őket a halálból, vagy mikor azt mondják, hogy “tíz percig halottak” voltak, akkor bibliai szempontból pontatlan megállapítást tesznek. Az ebben az esetekben érintett személyek bár már valóban nagyon közel jártak a halálhoz, mégsem voltak igazán halottak.
Az emberiség már régóta felismerte, hogy milyen nehéz lehet pontosan megállapítani, hogy valóban mikor következik be a halál. Lehet, hogy egy személy a felületes szemlélő számára halottnak tűnik, valójában azonban mégis él. Ezen jelenség ismerete egyes bibliai próféciákban és a csodákban is tükröződik. Jézus például szándékosan várt Lázár feltámasztásával a halála utáni negyedik napig (János 11:17). Ez a késleltetés kizárta annak a lehetséges felvetését, hogy tette csupán valami trükk volt, vagy hogy Lázár kómában volt, esetleg csak aludt. Ez az ember olyannyira halott volt, hogy mire Jézus odaért, Lázár családtagjai már a bomló test szaga miatt aggódtak (János 11:39).
Jézus megjövendölte magáról, hogy hasonlóképp Ő is “három éjjel és három nap” lesz a sírban, mivel ez volt az a szokásos várakozási idő, melynek elteltével a halál beállta akkoriban hivatalosnak számított (Máté 12:40). Nem mintha Jézus esetében erre az intervallumra feltétlenül szükség lett volna – Jézust hivatásos (azaz az emberi anatómia terén igen képzett) hóhérok végezték ki (János 19:13-18), akik szíven is szúrták Őt (János 19:33-34), követői pedig őrzött sírba temették (Máté 27:62-66). A háromnapos időtartam Jézus esetében tehát inkább prófétai jelentőségű volt, mintsem a halála beálltának “bizonyítását” szolgálta.
Jézus és Lázár-, valamint a legtöbb valaha élt ember esetében, a halál időpontjának precíziós meghatározása szükségtelen – az esetek túlnyomó többségében elég egyértelmű, ha valaki már meghalt. A halál pontos bekövetkeztét illető viták minden haláleset egy nagyon vékonyka kis szeletére – “szürke” zónájára – vonatkoznak, legtöbbünk pedig szimplán sosem fog ebbe esni, vagyis a legtöbbünk halála teljes bizonyossággal megállapítható lesz. A legvitatottabbak azok az esetek, amikor egy személy teste még az élet biológiai jeleit mutatja, az agyműködés viszont már kétséges. A kóma, a különböző vegetatív állapotok, és az “agyhalál” ebbe a félhomályos sávba esnek.
Az ilyen esetek túlnyomó részében a kómában vagy a vegetatív állapotban lévőket még mindig “élőnek” tekintik, még ha korlátozott tudatosságukat tényként is kezelik. Ha egy ilyen személyt az életfenntartó eszközök eltávolítása, vagy a gondozás megvonása által hagynának meghalni, az feltehetően a lélek és a szellem testtől való elválását eredményezné, vagyis “tényleges” halált okozna. Az agyhalál állapotában lévő test esetében viszont úgy tűnik, mintha a lélek és a szellem már elhagyta volna a testet. Diagnosztizált agyhalál esetében a gépi rásegítés lekapcsolása a testről nem vezetne bibliai értelemben vett halálhoz, mivel ez a mezsgye már előzetesen át lett lépve.
A fenti oknál fogva a legtöbb keresztény ellenzi azt, hogy véget vessenek a kómában vagy vegetatív állapotban lévő személyek életének. Azon eljárásmód kérdésében, mikor az agyhalál már beállt, vagy amikor az élet fenntartása csak szélsőséges intézkedések foganatosítása mellett lehetséges, a keresztények gyakran megosztottak a tekintetben, hogy erkölcsileg megengedhető-e a személyt a természetes halálnak átadni. A végrendelet jogi eszközét kifejezetten az ilyen helyzetekben felmerülő aggályok eloszlatására hozták létre. Nyilvánvaló, hogy ebben a kérdésben jelentős véleménykülönbségek vannak. Egy ilyen téma megvitatása, vagy az abban való döntéshozatal esetén a keresztényeknek az élet szentségét kell előtérbe helyezniük, miközben kegyelmesnek és megbocsátónak kell maradniuk embertársaikkal szemben.
English
Mi tekintendő a halál pillanatának a Biblia szerint?
