Mit tanít a Biblia a gyász feldolgozásáról?


Kérdés: Mit tanít a Biblia a gyász feldolgozásáról?

Válasz:
A gyász azon érzések egyike, amit földi létünk során megtapasztalunk, így a bibliai narratívában is többször találkozhatunk a gyász feldolgozásának folyamatával. Számos bibliai szereplő tapasztalta meg szerette(i) elvesztését, és az ezzel járó mély fájdalmat: Jób, Naomi, Hanna és Dávid sem volt ez alól kivétel. Még Jézus Urunk is gyászolt (János 11:35; Máté 23:37-39). Lázár barátja halála után Jézus Bethániába ment tanítványaival, ahol Lázár testét eltemették. Mikor Jézus látta a gyászolók sokaságát, és az elhunyt testvérét, Mártát, sírni, ő is könnyekre fakadt. Az Úr szíve erősen megindult a gyászolók fájdalmán, és Lázár halálán. Ezen igaz történet lenyűgöző eleme abban áll, hogy annak ellenére, hogy Jézus pontosan tudta, fel fogja támasztani Lázárt a halálból, mégis együtt gyászolt velük. Minden igaz, ami az Igében meg van írva: Jézus Krisztusban „nem olyan főpapunk van, a ki nem tudna megindulni gyarlóságainkon" (Zsidókhoz 4:15).

A gyász áthidalásának egyik lényegi lépése pontosan abban áll, hogy helyes szemléletet alakítunk ki magáról a gyász jelenségéről. Mindenekelőtt fel kell ismerjük, hogy a gyász egy teljesen természetes reakció, az emberi lények így reagálnak a veszteségre, és az afelett érzett fájdalomra. A gyásszal önmagában véve az égvilágon semmi baj sincs. Azt is tudjuk, hogy a gyász fontos szerepet tölt be. A Prédikátor könyvének fényénél mélyen belenézhetünk Isten bölcsességének kimeríthetetlen kútjába: „Jobb a siralmas házhoz menni, hogynem a lakodalomnak házához menni; mivelhogy minden embernek ez a vége, és az élő ember megemlékezik arról" (Prédikátor 7:2). Ez — és az ezt követő — igevers is, erősen azt sugallja, hogy a gyász szomorúsága hasznos, mert általa az életről kialakított dohos nézeteink közé egy friss nézőpont csendes, üde szellője is befújhat. Sokszor annyira bele vagyunk fásulva porvilágunk minden ügyes-bajos dolgába, hogy elfelejtjük szemeinket Istenre emelni, és megemlékezni arról, hogy a földi élet messze nem az egész életünk. Mindezek mellett azt sem szabad elfelednünk, hogy a gyász egy múló érzés: „este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm" (Zsoltárok 30:6b). Minden bánkódás véget ér tehát egyszer, és míg a gyásznak nagyon is megvan a szerepe, a határai legalább ilyen jól körvonalazandóak.

Hű Istenünk ezen a nehézségen is erős karjaiban visz át minket, tenyerével körbezár, és felettünk tartja óvó kezét. Számos igerész emlékeztet minket erre az igazságra. Ő különösen közel van a megtört szívhez, a megsebhedt lélekhez. A halál árnyékának völgyében is biztos társat, és hű vezért ismerhetünk személyében (Zsoltárok 23:4). Dávid király így kiáltott a mélységből az egy igaz Istenhez: „Bujdosásomnak számát jól tudod: szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-é azoknak számát?" (Zsoltárok 56:9). Ez a megható költői kép sok választott szónál többet mond. Isten látja gyászunkat és nem veti meg azt. Éppúgy, mint ahogyan a Fiú Isten együtt sírt a bethániai gyászolókkal, úgy az Atya Isten is együtt gyászol velünk, miközben arra emlékeztet minket, hogy nem veszett minden oda. A 46. zsoltár 11. verse arra int minket, hogy csendesedjünk le annak tudatában, hogy Isten Isten. Ő a mi oltalmunk (Zsoltárok 91:1-2). Azoknak, akiket Ő elhívott, pedig minden a javukra válik, még ha ez rövidlátó emberi nézőpontunkból nem is mindig így tűnik (Rómabeliekhez 8:28).

A gyász áthidalásának másik fontos része éppen abban áll, hogy nagy szavak nélkül, szabadon megvalljuk fájdalmunk és keserűségünk az Úrnak, úgy ahogy az van. A Zsoltárok könyvében számos példát találunk arra, hogy emberek szívük teljes áradását szabadjára engedik Isten előtt és teljes erejükből kiáltanak az Úrhoz. Azonban mégis milyen érdekes is az, hogy a zsoltáros soha sem abban a feldúlt lelkiállapotban zárja a zsoltárt, mint ahogyan elkezdte! Többször is előfordul, hogy első sorait a fájdalom és a csalódottság uralja, zsoltár végére azonban valahogy majdnem mindig dicsőítés támad ajkain (Zsoltárok 13; Zsoltárok 23:4; Zsoltárok 30:11-12; Zsoltárok 56). Isten még saját magunknál is jobban ismer és ért bennünket (Zsoltárok 139:2). Ha szorosan Istennel járunk, akkor fejünk megnyilatkozott szellemi szemeivel képesek leszünk a sötét éjszakában is meglátni az Ő Igazságát, az Ő szeretetét és hűségét. Ő irányít mindent, és arra is elvégzett terve van, hogy még a legelkeseredettebb helyzetünket is javunkra fordítsa.

A gyász leküzdésének következő fontos lépéseként osszuk meg érzéseinket és gondolatainkat felebarátainkkal, hitbéli testvéreinkkel. Jézus Krisztus teste (az egyetlen valós egyház) olyan bölcsességgel van egybeszerkesztve, hogy a test egyes tagjainak örömében s bánatában a teljes test osztozik (Galátziabeliekhez 6:2). Mi emberek „nyomorult vigasztalók" vagyunk, de Isten vigasztaló Szent Lelkétől indíttatva képesek leszünk szívből együttérezni, és együtt sírni a sírókkal (Rómabeliekhez 12:15). Gyászunk keservében nem ritka, hogy kizárunk másokat, ez azonban csak növeli magányunk és szenvedésünk. Bölcsen tesszük, ha alázatot gyakorolva tanácsot kérünk és fogadunk. Más, hasonló élethelyzetben lévő, embertársainkkal való csoportos beszélgetések is felettébb hasznosnak bizonyulhatnak. Itt nyílt fülekre, bajtársakra, jóindulatú bátorításra, és hasznos útmutatásra lelhetünk, melyek mind segítenek a gyász feldolgozásában. Ha megosztjuk Istennel és emberrel mindazt, ami nyom és feszít, gyászunk alábbhagy majd.

Tovatűnő pára-létünk egy szomorú felvonása a gyász. A veszteség megélése földi életünk részét képezi, a gyász pedig egy erre adott természetes reakció. Bennünk azonban Jézus Krisztus reménysége él, biztosan tudjuk, Ő elég erős, hogy minden terhünk elhordozza (Máté 11:30). Istenünk kezébe letehetjük minden bántódásunk és gondunk, mert Neki gondja van reánk (1.Péter 5:7). Isten Szent Lelke szárnyának árnyékában megnyugvást találunk lelkünknek. Ő a Paraklétosz, azaz a hű vigasztalónk (János 14:16), ki mindig velünk van és mellettünk áll. Ha a gyász fájdalmai utolérnek minket, akkor ne habozzunk szívünket feltárva minden terhünket erős Istenünkre vetni, egyházának közösségében tartást keresni, az Igéjének fürdőjében felfrissíteni életünk megfakult ruháját, hogy aztán végül megújhodjon bennünk a reménység, mely az élő Ige tanúsága szerint soha meg nem szégyenít (Zsidókhoz 6:19-20).

English


Vissza a magyar oldalra
Mit tanít a Biblia a gyász feldolgozásáról?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől