Kérdés
A legtöbb zsidó miért utasítja el Jézust mint Messiást?
Válasz
A zsidók kezdetben azért utasították el Jézust, mert véleményük szerint nem azt tette, ami a Messiásról megíratott, de legalábbis nem azt, amit ők vártak: nem pusztította el a gonoszt és minden ellenségüket, és nem alapított örökkévaló királyságot Izráellel mint a világ vezető nemzetével. Bár Ézsaiás próféta könyvének 53. fejezete és a 22. zsoltár próféciája is egyértelműen egy szenvedő Messiást ír le, akit megvetnek, majd megölnek, a zsidók azonban mégis inkább azokra a próféciákra összpontosítottak, amelyek az Ő dicsőséges győzelméről, nem pedig a keresztre feszítéséről szólnak.
A Talmud azon kommentárjai, melyek még a kereszténység megjelenése előtt íródtak, egyértelműen a várt Messiásról szóló próféciaként azonosítják be Ézsaiás 53. és a 22. zsoltár jövendöléseit, a kommentátoroknak pedig szemmel láthatóan fejtörést okoz, hogy azok hogyan egyeztethetők a Messiás dicsőséges eljövetelével és országa etablálásával. Miután Krisztus teste, a természetfölötti, ember által létrehozott gyülekezetek felett álló egyház helyesen feleltette meg az ezen próféciákban foglaltakat Krisztus életének illetve halálának állomásainak, a zsidók arra az álláspontra helyezkedtek, hogy szóban forgó próféciák voltaképp nem is a Messiásra, hanem Izráel teljes nemzetére, esetleg valaki másra vonatkozhatnak.
Úr Jézus földi szolgálatának idején és az azt megelőzően élt zsidók is úgy hitték, hogy a Messiás, vagyis az élő Isten azon prófétája, akiről Mózes beszélt, eljön és megszabadítja őket az idegen igától ill. a római rabságból, és olyan királyságot alapít, melyben ők lesznek a társuralkodók minden nemzet felett. Így talán még érthetőbb, hogy a tanítványok közül ketten, név szerint Jakab és János, miért tartották fontosnak arra kérni Jézust, hogy országa megszilárdítása után ők ülhessenek az Ő jobbján és balján. Jeruzsálem népe is úgy gondolta, hogy Krisztus fogja őket végképp megszabadítani. Fennhangon dicsérték is Isten nevét azokért a hatalmas tettekért, amelyeket Jézus tett, mikor pedig egy ízben alázatosan szamárháton ügetett be Jeruzsálembe, így zengtek: "Hozsánna a Dávid fiának!" (lásd Máté 21:9). Ezzel olyan tiszteletben részesítették, mint egy győztes hadjáratból bevonuló királyt volt szokás. Amikor aztán - az emberek elvárásával szemben - hagyta magát letartóztatni, bíróság elé állítani és keresztre feszíteni, akkor már igencsak megingott az abba vetett hitük, hogy Ő a megígért próféta. Valós Messiásukat tehát sajnos így vetették el (Máté 27:22).
Figyeljük meg, hogy Pál apostol azt tanítja a gyülekezetnek, hogy Izráel szellemi vakságának ténye egy olyan "titok", ami korábban még nem került kinyilatkoztatásra (Róma 9-11. fejezet). Több ezer éven át egyedül Izráel volt az egyetlen olyan nemzet, amely az egy igaz Istenre tekintett, míg a pogány nemzetek rendre elutasították azt a világosságot, ami csak a világ világosságából (értsd Krisztusból) eredhet, így pedig mind inkább a szellemi sötétség felé sodródtak. Izráel Istentől ihletett prófétái nyilatkoztatták ki az egyistenhitet, vagyis azon egy Isten személyét, aki kicsit sem közömbös az emberiség sorsát illetően, de rajtuk keresztül közölte velünk Isten a menny és a pokol realitását, az üdvösséghez vezető út követésének fontosságát, mint ahogy a Tízparancsolatot tartalmazó írott Igét is. Izráel mindezek ellenére mégis elutasította a megjövendölt Messiást, így a földi mennyország ígéretének realizálása szükségszerűen (időben) eltolódott. Krisztus, azaz a szellemi világosság elvetése által azonban - teljesen logikus módon - a szellemi vakság fátyla borult a zsidók szemére, akik korábban szellemi szempontból a legélesebb felfogású nép voltak (lásd Ábrahám külön megáldatását - a fordító megjegyzése). Pál azonban továbbmegy, és arra is világosan rámutat, hogy Izráel szívének megkeményedése vezetett ahhoz, hogy mindazon pogányok, akik élő hitre jutottak Jézusban, akik Uruknak és Megváltójuknak fogadják Őt, szellemileg épp úgy megáldatnak, mint Izráel népének tagjai.
Kétezer évvel azután, hogy Krisztus Messiásként látogatta meg népét, a zsidó emberek java része még mindig elutasítja Őt. Bár a ma élő zsidók tetemes hányada kapaszkodik a zsidó szellemi örökségbe, majdnem felük azonban semmilyen közösséget nem akar vállalni a zsidóságot definiáló spiritualitással. Nekik szekuláris világnézetük van és "világi" életet élnek, ennek megfelelően pedig semmilyen Ószövetség-alapú zsidó vallási irányzattal nem azonosulnak. A Messiás koncepciója, ahogy azt a héber Szentírás kijelentésein alapuló "13 judaista hitelv" körvonalazza, teljességgel idegen a ma élő zsidók többségének.
Érdekes módon egy dolgot illetően azonban még ezek az emberek is egy véleményen vannak: A zsidóknak semmi közük nincs Jézushoz! A legtöbb ma élő zsidó ember úgy véli, hogy az elmúlt 2000 év zsidóüldözései az úgynevezett "keresztények" keze által ment végbe - a keresztes hadjáratoktól kezdve az inkvizíción és az európai pogromokon át egészen a Hitleri holokausztig. Retrospektíve tehát arra a következtetésre jutnak, hogy Jézus Krisztus haláláért számtalan esetben eleiket tették felelőssé, és ezért üldözték őket. Így tehát voltaképp nagyon is érthető, hogy semmit nem akarnak tudni Jézusról, és nem akarnak semmiféle közösséget vállalni vele.
A jó hír viszont az, hogy Isten Szent Lelke ma is működik, hogy az Ige továbbra sincs bilincsbe verve, így számos zsidó ember vonatik oda, és tér meg Krisztushoz. Izrael Istene azon ígéretéhez is mindig hű volt, hogy a hívő zsidók "maradékát" márpedig meg fogja őrizni. Egyes becslések szerint csak az Egyesült Államokban több, mint 100 000 zsidó származású Krisztus-hívő él, számuk pedig - hála Istennek - folyamatosan nő.
English
A legtöbb zsidó miért utasítja el Jézust mint Messiást?
