Kérdés
Mit tanulhatunk a Péter vízen járásáról szóló beszámolóból?
Válasz
Jézus Krisztus egyik legtanulságosabb csodája annak eseményében tárul elénk, amikor Péter apostol kiugrott a csónakból, és a tenger háborgó habjain járva odament az Úrhoz. Ezt a beszámolót, ami közvetlenül egy másik tanulságos csoda, az ötezer ember megvendégelése után következik, a Máté 14:22-36 igerészben olvashatjuk. A vízen járás csodájánál tehát azt láthatjuk, amint nem csupán Jézus-, de Péter apostol is a Galileai-tengeren jár.
Számos értékes tanulság - melyek közül egyesek szembetűnőbbek és nyilvánvalóbbak, mint egyebek - vonható le Péter apostol vízen járásának esetéből. Jézus éppen az imént vendégelt meg egy több ezer fős sokaságot a jóllakásig - mégpedig két hallal és néhány kenyérrel. A tanítványok ekkorra már kezdték felismerni, hogy ki is valójában Jézus, az Őbelé vetett hitüknek azonban még bőven volt hová növekednie. Közvetlenül ezen csoda megcselekvése után, Jézus máris a következő lecke leadásába kezdett. Akkorra már beesteledett, és Jézusnak aznap még nem volt ideje, hogy kettesben időt töltsön az Atyával - éppen ezért ment egyedül egy elszigetelt helyre a tenger mellé. Tanítványait közben előreküldte egy csónakban, hogy keljenek át a Galileai-tengeren.
Láthatjuk, hogy Jézus aktívan kereste az Istennel kettesben való minőségi időtöltés lehetőségét. Ez az első fontos tanulság, amit a beszámolóból levonhatunk, ugyanis Isten közelségének keresése segít átvészelni az élet viharait. Jézus tehát elküldi tanítványait, hogy egyedül maradhasson a hegyen imádkozni. Még akkor is, amikor annyi ember szükséglete nehezedett rá, az Úr az Istennel egyedül töltött időt tette prioritássá, annak adott elsőbbséget.
Amikor a tanítványok már messze bent voltak a tengeren, egy nagyon heves és zord vihar támadt. A kora reggeli-, esetleg hajnali órákban azonban egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy Jézus közeledik feléjük, mégpedig a vízen járva. A tanítványok először azt hitték, hogy szellemet látnak, és így nagyon megrémültek. Annak ellenére, hogy ekkor már régóta Krisztus mellett voltak, nem ismerték fel Őt, amint a viharban feléjük jött. Ez egy további beszédes eleme ennek a valós történetnek, ugyanis személyes életünk viharai közepette sokszor mi sem ismerjük fel, hogy az Úr szelíden mellénkszegődik. Jézus azonban nem érzéketlen tanítványai-, így a mi hitünk kiforratlanságára, éretlenségére sem, ezért ma is ezeket a vigasztaló szavakat szólja: "Bízzatok; én vagyok az, ne féljetek" (Máté 14:27).
Péter, aki mindig lelkes és impulzív volt, erre rögtön így reagált: "...Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken" (Máté 14:28). Az Úr magához hívta őt, a tanítvány pedig kilépett a csónakból. Péter eztán úgy lépdelt a vízen Jézus felé, mintha szilárd talaj lett volna lábai alatt. A hit ezen apró lépései azonban sajnos nem voltak hosszú életűek, így nem telt bele sok idő, míg Péter levette a szemét az Úrról. Testi szemei eztán gyorsan arra irányították figyelmét, hogy széltépte nagy hullámok veszik körül, mire ő "megrémüle" (30. igevers), és menten süllyedni kezdett.
Látván ezt Péter így kiáltott fel: "Uram, tarts meg engem!" (Máté 14:30), Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, hogy elkapja őt. "Kicsinyhitű" - mondta neki Jézus szeretetteljesen - "miért kételkedtél?". (31. igevers). Ezen események tanulsága félreérthetetlen a hívő ember számára: ha levesszük szemeinket Jézusról, és a körülményekre kezdünk összpontosítani, akkor el fogunk merülni problémáink súlya alatt. Ha azonban hittel felhívjuk Jézus nevét, ő elkap minket, és a számunkra kilátástalannak tűnő helyzet fölé emel. Az apostol hagyta, hogy a kétség kiszorítsa a hitét. A Jézussal töltött hosszú idő alatt még Péter, Krisztus egyik legközelebbi barátja is csak ekkorra tanulta meg, hogyan bízzon teljesen az Úrban.
Amikor Jézus és Péter beszálltak a csónakba, a vihar menten elállt. A tanítványok nagy ámulással, Isten és az Úr imádatával és magasztalásával reagáltak mindarra, aminek mindnyájan tanúi lettek. Jézushoz fordulva ezt mondták: "Bizony, te vagy az Isten Fia" (Máté 14:33). A tanítványok kezdték már felfogni, hogy Jézus mindenható, így még a természeti erők felett is uralma van, és ezzel egy újabb lépéssel közelebb kerültek az érett hit felcseperedéséhez. Jézus ezt a - szó szoros és átvitt értelmében való - viharos élményt arra használta fel, hogy követőit annak teljesebb megértésére juttassa, hogy Istenükként és Királyukként valóban ki Ő. Az Úr Jézus Krisztus a viharos szelek és a hullámok fölött is mindenható Úr, és ha hagyjuk Őt beszállni mentőcsónakunkba, bízhatunk benne, hogy vagy a külső vihart-, vagy a külvilág eseményei nyomán a szívünkben tomboló vihart fogja lecsendesíteni.
Egy döntő tanulság felfejtésével azonban még adósok maradtunk. Láthattuk ugyanis, hogy mikor Péter kiugrott a csónakból, a szíve túlbuzogott a tettvágytól, az Istennek való engedelmeskedés belső késztetésétől. Sokszor mi is hasonló elánnal szánjuk el magunk a következő hitbéli ugrásra, de a Péter hitéhez hasonlóan a mi hitünk is hamar meginog. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy Péter hitének szárnybontogatása nem kudarccal végződött. Még ha félelmében el is kezdett süllyedni, hittel mégis így kiáltott az Úrhoz: "Tarts meg!". Isten sosem marad süket a segélykiáltásunkra, sőt, az még kedves is az Úrnak, hiszen azáltal épp azt fejezzük ki, hogy (újra) felismertük és elismerjük, hogy képtelenek vagyunk magunkat megmenteni. Péter tehetetlenségében ahhoz AZ egyetlenhez kiáltott, Aki képes segíteni rajta. A tanítvány által megéltek arra is emlékeztetnek minket, hogy a hit elvesztése csupán egy botlás, egy időleges dolog. Az Úr ugyanis mindig közel van hozzánk, hogy biztonságosan talpra állítson, mikor segítségért kiáltunk hozzá, akárcsak a szerető apa közel van a járni tanuló kisgyermekéhez.
English
Mit tanulhatunk a Péter vízen járásáról szóló beszámolóból?
