Kérdés
Tényleg Néró volt az Antikrisztus?
Válasz
Nérót, aki Róma ötödik császára volt (Kr. u. 54-től Kr. u. 68-ig), gyakran azonosítják a Jelenések könyvében említett Antikrisztussal vagy fenevaddal. Néró személyében többnyire a bibliai próféciák preterista megközelítését képviselő teológusok vélik az Antikrisztust, a fenevadat felfedezni. Összességében legalább két okra vezethető vissza az, hogy egyesek miért Nérót bélyegzik Antikrisztusnak.
Először is, Néró a korai keresztény hívek brutális és zsarnoki üldözője volt. Néró a keresztényeket állította be egy Rómában kitört nagy tűzvész felelőseiként, holott jóllehet, hogy a gyújtogatást az ő parancsára hajtották végre (alárendeltjei). Ezt a pusztító tűzesetet, valamint az annak farvizén mesterségesen szítható lincshangulatot aztán ürügyként/eszközként használta fel a Róma és környékén élő keresztények intenzív üldözésére. Tacitus, a római történetíró, a következőket írta: "Az állatok bőrével borított [keresztény] embereket kutyákkal tépették szét, keresztre szegezték őket, vagy tűz általi halálra ítélték és elégették őket, továbbá éjszakai fényként használták égő testeiket" (Évkönyvek 15.44). A keresztény hagyomány elbeszélései szerint Péter és Pál apostolt is Néró parancsára végezték ki. Néró tehát kétségtelenül keresztényellenes volt, ezzel pedig plasztikusan kiábrázolt valamit abból az Isten elleni gyűlöletből, amellyel az Antikrisztus fog viseltetni.
Mások a Jelenések könyvének 13:18 igeverse alapján azonosítják Nérót az Antikrisztussal. Így olvassuk az igét: "Ez bölcsességet kíván. Akinek van belátása, számítsa ki a fenevad számát, mert az egy ember száma. Ez a szám 666." A 666-os szám megfejtésére tett kísérletek során egyesek a gematriához fordulnak, a számmisztika egy olyan típusához, amelyben az ABC egyes betűihez egy-egy adott számértéket rendelnek. Ha a Néro császár név és cím héber átírását vesszük alapul, és minden egyes betűhöz egy adott számértéket rendelünk, majd azokat összeadjuk, akkor valóban 666-ot kapunk. Mások az arámi vagy a görög gematrián keresztül egy kreatívabb utat választanak, de Néró nevének és címének különböző kombinációit vizsgálva hasonlóan 666-ra jutnak. A Jelenések könyve nem mondja ki konkrétan, hogy a 666-os szám pontosan hogyan azonosítja az Antikrisztust. Annak ténye viszont, hogy e számérték kikalkulálásához ilyen bonyolult (okkult) módszertant használnak, már önmagában erősen aláássa az érvelés hitelességét.
Mindemellett legalább három érvet is felsorakoztathatunk az ellen, hogy valóban Néró volt az Antikrisztus. Először is, a Biblia világosan tudtunkra adja, hogy az Antikrisztus Jézus Krisztus második eljövetelekor végleg legyőzetik (Jelenések 19:11-21). Néró ezzel szemben önkeze által lelt halált.
Másodszor, míg egyesek a Jelenések könyve keletkezésének idejét Néró uralkodásának éveire teszik, a keresztény teológusok többsége - gyakorlatilag a teljes korai keresztény irodalom feljegyzéseivel egybehangzóan - Domitianus uralkodásának idejére, vagyis körülbelül 30 évvel Néró halála utánra datálják azt. Ahhoz, hogy Nérót az Antikrisztusnak tekinthessük, teljesen figyelmen kívül kell hagyni, hogy a Jelenések könyve szerint az Antikrisztus uralkodása hogyan fog véget érni, továbbá olyan szerzői dátumot kell feltételezni, amely helyességének a legtöbb Biblia-kutató és a korai keresztény írók megállapításai és feljegyzései is ellentmondanak.
Harmadszor, az Antikrisztus vereségét a Jelenések könyve a végidők prófétai eseményeinek végén helyezi el. A Jelenések könyvének kijelentése szerint az Antikrisztus Jézus Krisztus második eljövetelekor lesz legyőzve, aztán - nem sokkal Krisztus ezeréves uralmának kezdete előtt - a tűz tavába vettetik (Jelenések 19:11-20:6). Nérót csak úgy lehet az Antikrisztusnak tekinteni, hogy allegorizáljuk a második eljövetelt és a millenniumot (Krisztus ezeréves királysága), továbbá úgy, hogy a Jelenések könyvében lejegyzett összes idevonatkozó idői hivatkozást figyelmen kívül hagyjuk. Mindez viszont a Jelenések könyve helytelen értelmezését jelentené.
English
Tényleg Néró volt az Antikrisztus?