Hogyan összpontosíthatok Krisztusra?


Kérdés: Hogyan összpontosíthatok Krisztusra?

Válasz:
Ebben a rohanó világban könnyű szem elől téveszteni életünk valódi célját: Isten imádatát. Minden hívő, aki arra vágyik, hogy folyamatosan Istenre tudjon figyelni, más-más módon éri ezt el. Mindenkinek másak a szükségletei. Lehet, hogy egyik hívő hetente megtanul egy igeverset, egy másik minden reggel bibliatanulmányt folytat, míg egy harmadiknak az a célja, hogy legalább hetente egyszer megoszthassa az evangéliumot. Mindezek segítenek Krisztust tartani előtérben.

Ezekben a tevékenységekben van valami közös is. A hívők bármelyiket végezhetik, hogy arra összpontosítsanak, amire kell. Ezt jelenti az alávetettség: alávetjük magunkat Jézus Krisztusnak, Istennek. Alávetjük az egész életünket: szükségleteinket, aggodalmainkat, örömeinket, hálánkat. Alávetünk mindent, ami testi, érzelmi, mentális és lelki. Vegyük például a következő szakaszokat: Róma 12:1: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek." Ha belegondolsz, hogy mit tett érted, ez olyan nagy kérés? Lukács 9:23-24): „Azután így szólt mindnyájukhoz: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt."" Róma 6:13: „Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek."

Az alárendelt élet a bizalomról szól. Bízol abban, hogy Isten a legjobbat akarja neked. Bízol abban, hogy hihetsz a szavának, és készpénznek veheted azt. Bízol abban, hogy minden szükségletedet betölti. Az alávetettség során figyelmünket magunkról Krisztusra fordítjuk, és ezt engedelmességünkkel fejezzük ki. Rick Warren, a kaliforniai Saddleback gyülekezet lelkipásztora írja: „Az alávetettség nem a legjobb életmód, hanem az egyetlen életmód. Semmi más nem működik. Minden más megközelítés frusztrációhoz, csalódottsághoz és önpusztításhoz vezet." Nincs jobb módja annak, hogy egy hívő Istenre figyelhessen, mint hogy teljesen alárendeli az életét Urának és Megváltójának.

English


Vissza a magyar oldalra
Hogyan összpontosíthatok Krisztusra?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől