Kérdés
Krisztus isteni volta valóban biblikus?
Válasz
Jézus önmagáról tett fajsúlyos kijelentésein túl közvetlen tanítványai is elismerték mesterük isteni voltát. Állították ugyanis, hogy Jézusnak joga van a bűnöket megbocsátani, vagyis azt tenni, amire egyedül Isten jogosult, hiszen végső soron minden bűn Isten ellen irányul, Őt sérti (Apostolok Cselekedetei 5:31; Kolossé 3:13; Zsoltárok 130:4; Jeremiás 31:34). Ez utóbbi állításhoz Jézus azon kijelentése is kapcsolódik, hogy Ő “ítélni fog élőket és holtakat” (2Timótheushoz 4:1, KAR). Tamás apostol így szólította Jézust: “Én Uram, és én Istenem!” (János 20:28, KAR), Pál apostol pedig “a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk”-nek nevezi Őt (Tituszhoz 2:13, MBT). Pál további értekezéseiben arra is világosan rámutat, hogy az Úr Jézus már emberré válása előtt “Isten formájában” létezett (Filippi 2:6, MBT). A Zsidókhoz írt levél írója pedig ezt az Istentől származó szózatot idézi Krisztusról: „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten” (Zsidókhoz 1:8, MBT) – vagyis az Ószövetség Istene itt Istennek nevezi Jézust, ami érthető, hiszen Jézus személyesen Ő. A János apostol által közvetített mennyei evangélium e sorokkal kezdődik: “Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige [azaz Jézus]” (János 1:1, MBT – betoldva). A Krisztus isteni voltát bizonyító példáktól csak úgy hemzseg a Szentírás (lásd Jelenések 1:17; 2:8; 22:13; 1Korinthus 10:4; 1Péter 2:6-8; Zsoltárok 18:2; 95:1; 1Péter 5:4; Zsidókhoz 13:20). Ugyanakkor egyetlen egy ilyen tanúság is elég volna annak bizonyítására, hogy követői Krisztust Istennek tartották.
Jézus olyan címeket is kapott, melyeket egyedül Jahve (Isten hivatalos neve) viselt az ószövetségi Írás hű beszámolója szerint. Az Ószövetségben szereplő megváltó, valamint szabadító kifejezéseket (lásd Hóseás 13:14; Zsoltárok 130:8) az Újszövetség már egyaránt Jézusra alkalmazza (Tituszhoz 2:13; Jelenések 5:9). Jézust Immánuelnek is nevezik (a név jelentése: “Velünk az Isten” - lásd Máté 1. fejezet). Zakariás próféta Istentől ihletett könyvének 12:10 igeversében Jahve pedig ezt mondja magáról: “...rátekintenek arra, akit átdöftek...” (MBT), ezzel pedig már Jézus keresztrefeszítését vetíti előre (János 19:37; Jelenések 1:7). Ha azonban Jahve az, Akit átdöftek és Akire rátekintenek, emellett pedig tudvalevő, hogy mindez Jézussal történt meg, akkor (a formális logika szabályai szerint) Jézus azonos Jahvéval. Pál apostol az Ézsaiás 45:22-23 igerészben található próféciát egyértelműen Jézus Krisztusra vonatkoztatja a Filippibeliekhez írt levél 2:10-11 igeverseiben. Sőt, Jézus nevét Jahve nevével együtt használja a következő áldás-mondás eredeti nyelven íródott változatában: “Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól” (Galata 1:3; Efézus 1:2, MBT). Ez istenkáromlásnak számítana, ha Jézus nem Isten volna. Jézus és Jahve neve együttesen szerepel a minden nemzet megkeresztelésére felhívó Jézusi parancsban is: menjetek el minden népekhez “...megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” - hívja fel mindenkori tanítványait (Máté 28:19; lásd még 2Korinthus 13:14). Azt is érdemes itt megfigyelni, hogy a “nevében” szó egyesszámban áll, holott három különböző személyt említ az Ige. A Jelenések könyvében János apostol arra buzdít Isten Lelke által, hogy minden teremtmény dicsőítse Krisztust (vagyis a Bárányt) – hiszen Jézus nem csupán egy további teremtmény, hanem a magasztalásra egyedül érdemes Teremtő Isten (Jelenések 5:13).
Az Úr Jézus Krisztusnak olyan tetteket tulajdonít a Szentírás, melyeket egyedül Isten képes véghezvinni. Az Ige nem “csupán” arról tesz bizonyságot, hogy Jézus halottakat támasztott fel (János 5:21; 11:38-44), és bűnöket bocsátott meg (Apostolok Cselekedetei 5:31; 13:38), hanem arról is beszámol, hogy a látható (univerzum)- és láthatatlan (a teljes metafizikai, szellemi sík) világok teremtésében is aktívan tevékenykedett (János 1:2; Kolossé 1:16-17)! Ez a tény akkor válik különösen jelentőssé, amikor észbe vesszük, hogy Jahve félreérthetetlenül kijelentette, hogy egyedül Ő maga volt jelen a teremtéskor (Ézsaiás 44:24). Ebben tehát egyfelől Jézus Krisztus és Jahve egymással való teljes azonosságát látjuk bizonyítva, másfelől pedig a Szentháromság emberi értelmünkkel teljesen meg nem ragadható rejtélyére is új fény vetül (a fordító megjegyzése). Mindezen túl Krisztus olyan tulajdonságokkal rendelkezik, melyek egyedül Istenhez rendelhetők hozzá: Ő örökké élő (János 8:58), omniprezens, azaz mindenhol egyidejűleg jelenlévő (Máté 18:20; 28:20), mindentudó (Máté 16:21), és mindenható (János 11:38-44).
Az persze egy dolog, hogy valaki Istennek mondja magát, és másokat megvezetve elhiteti velük, hogy tényleg az (ilyen hitetőkben nem szűkölködik a teljes történelem, kiváltképp az utóbbi évszázadaink – a fordító megjegyzése), ezt az állítást viszont bizonyítani tudni, már egy teljesen más kaliberű dolog. Krisztus isteni volta bizonyításaként számtalan, előzetesen sosem látott csodát tett, és még a halálból is feltámadt. Jézus csodái közé tartozik a víz borrá változtatása (János 2:7), a vízenjárás (Máté 14:25), élelem megsokasítása (János 6:11), a vakság és a bénaság gyógyítása (János 9:7; Márk 2:3), valamint egyéb betegségek meggyógyítása (Máté 9:35; Márk 1:40-42), de nem egyszer támasztott fel halott gyermeket és felnőtt embert is (János 11:43-44; Lukács 44 7:11-15; Márk 5:35). A Biblia által hirdetett feltámadás igencsak távol áll az egyes pogány mitológiákban szereplő ún. istenek halálától és feltámadásától, így az sem véletlen, hogy más vallások nem is nagyon beszélnek ilyesmiről, de ha mégis említenek valami hasonlót, állításaikra nem nagyon tudnak az általuk idézett mitológiai szövegen kívüli egyéb bizonyítékot felmutatni. A Biblia tanítása esetében ez azonban közel sincs így. Dr. Gary Habermas U.S. amerikai történész és apologéta szerint legalább tizenkét olyan történelmi tény vehető számba, melyet még a nem-keresztény, Isten létezését kétkedően boncolgató tudósember is elismer. Ezek a következők:
1. Jézus egy valósan létezett történelmi személy volt.
2. Jézus keresztrefeszítés által halt meg.
3. Jézust eltemették.
4. Jézus sírját halála után pár nappal üresen találták (vagy legalábbis ezt állították).
5. A tanítványok szentül hitték, hogy többször is a feltámadt Jézus jelenéseit látták, hogy vele találkoztak.
6. Ezen események következtében a tanítványok a Mesterük halála után reményvesztett és kétkedő emberekből szilárd szellemi alapokon álló hívőkké váltak.
7. A korai egyház tanításának a középpontjában a feltámadás üzenete állt.
8. A feltámadás üzenetét prédikálták Jeruzsálemben.
9. Ezen prédikációk eredményeképpen az egyház megszületett, és nőttön-nőtt.
10. A feltámadás napja, vagyis a vasárnap, felváltotta a Sabbatot (szombatot) mint Isten imádatának fő napját.
11. Jakab apostol, egy szkeptikus, akkor tért meg, amikor magát a feltámadt Jézust látta.
12. Pál apostol, a kereszténység kezdeti üldözője úgy tért meg, hogy szintén azt hitte, hogy a feltámadt Jézussal találkozott.
Ha azonban valaki mégis tagadná e konkrét listában foglalt minden pont tényszerűségét, akkor Jézus feltámadásának igazolásához voltaképp három fő tény belátása is elegendő. Elég ugyanis a Jézus halálára-, eltemettetésére-, valamint feltámadás utáni testbeni megjelenéseire vonatkozó tényeket elfogadni (1Korinthus 15:1-15) ahhoz, hogy mind Jézus isteni volta-, mind pedig az evangélium üzenete megalapozott legyen. Egy-két fenti pont magyarázatára akadhatnak ilyen-olyan eltérő elméletek, a 4-12. pontokat azonban egyedül a feltámadás magyarázza. A kritikusok maguk is elismerik, hogy a tanítványok azt állították, hogy látták a feltámadt Jézust. Sem hazugságok, sem pedig holmi hallucinációk nem tudnak embereket úgy megváltoztatni, mint a feltámadás ténye tette azt velük, és azóta számtalan hívővel. Joggal merül fel a kérdés, hogy a tanítványok ugyan mit nyertek volna a feltámadás tanának terjesztéséből? A Krisztusról szóló tanításokat (sajnos akkor is) sokan elutasították, vagyis azok hirdetése nem éppen számított jó bevételi forrásnak, ellenben az ilyen tevékenységükért való nyilvános megszégyenítésekben, botverésekben, üldöztetésekben Jézus követői sosem szűkölködtek. Az is megfontolandó, hogy hazug emberekből aligha lesznek mártírok. A feltámadás tényének valósságánál nincs jobb magyarázat arra, hogy a tanítványok miért voltak hajlandóak akár iszonyú halált is halni hitükért. Az persze igaz, hogy léteztek olyan emberek, akik igaznak vélt hazugságokért adták életük (lásd kb. az összes modern kori forradalmat és háborút – a fordító megjegyzése), olyasvalamiért viszont nyilvánvalóan senki sem halna meg, amiről tudván tudja, hogy nem igaz.
A fentieket összegezve azt mondhatjuk, hogy Krisztus maga jelentette ki, hogy Ő Jahve, hogy személyesen Ő az Istenség teljessége (tehát nem csupán “egy isten”, hanem AZ Isten), követői (vagyis olyan zsidók, akik a bálványimádás minden megnyilvánulásától erősen ódzkodtak) pedig hittek Őbenne, és Istenként hivatkoztak rá. Krisztus önnön isteni voltát számos csoda által bizonyította, így például testbeni feltámadása által, mellyel teljesen bevégzett világmegváltó munkássága sikerét is jelezte. Ezen tényeket semmilyen hipotézis nem tudja helyesen magyarázni, vagy elvitatni. Röviden tehát igen, szilárd alapokon állva jelenthetjük ki, hogy Jézus isteni volta valóban biblikus. English
Krisztus isteni volta valóban biblikus?
