Kérdés
Mi Káin útja (Júdás 1:11)?
Válasz
A Júdás levelének szerzője, Júdás, aki valószínűleg Jézus féltestvére volt, Istentől ihletett levelének rendeltetése az, hogy figyelmeztesse a hívőket a korai egyházba beszivárgó hamis tanítók és tanítások veszélyeire. Ezeket a hamis tanítókat így jellemzi: "...istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják" (Júdás 1:4). Ezen istentelen emberek (és a mögöttük álló szellemi erők) hosszabb leírásában Júdás apostol kifejti, hogy elutasítva Isten tekintélyét ők hogyan lázadnak fel az Úr ellen, és hogyan dagonyáznak a bűnben (Júdás 1:5-10). Júdás ezután az ószövetségi Írásból idézett szörnyű bűnök hármasának elkövetése miatt mond ki ítéletet felettük: "Jaj nékik! mert a Kain útján indultak el, és a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és a Kóré ellenkezésével vesztek el" (Júdás 1:11).
"Káin útján" elindulni szó szerint azt jelenti, hogy az ember Káinhoz hasonlóan viselkedik és cselekszik. Ezek az istentelen emberek tehát "Káin példáját követték" (EFO), azaz "Káin útján járnak" (SZIT). A Biblia-tudósok különböző magatartásformák mentén azonosítják be Káin bűnös útját. Káin története az 1Mózes 4. fejezetében kerül kibontásra. A megtörtént események beszámolója azzal veszi kezdetét, hogy Káin és testvére, Ábel, áldozatot mutat be Istennek: "...Kain áldozatot vitt az Örökkévalónak a föld terméséből. Ábel is áldozott az Örökkévalónak, de ő a nyája elsőszülött bárányainak legjavából. Az Örökkévaló szívesen fogadta Ábelt és az áldozatát, azonban Kain és az áldozata nem nyerte el a tetszését. Emiatt Kain nagyon megharagudott és elkeseredett" (1Mózes 4:3-5, EFO). Káin áldozata nem volt kedves Isten számára, mert az gonosz, hitetlen szívből származott (lásd 1János 3:11-12).
Warren Wiersbe tanító szerint Káin áldozata az Isten által biztosított üdvösség (jelképes) elutasítását jelentette: "Azzal, hogy Isten egy leölt állat bőrével ruházta Ádámot és Évát (1Mózes 3:21), világossá tette, hogy a megbocsátás egyetlen útja az ártatlan vér kiontása. Ez tehát a hit útja, nem pedig a jó cselekedeteké (Efézus 2:8-10). Káin azonban elutasította ezt az Isten által jóváhagyott és kijelölt utat, és önnön munkája gyümölcsével járult az oltár elé. Isten így azért utasította el Káin áldozatát, mert voltaképp Káin személyét vetette el: szíve nem volt helyes Isten előtt. Ábel hit által mutatta be áldozatát, és ezért fogadta azt Isten (Zsidókhoz 11:4)" (The Bible Exposition Commentary, 2. kötet, Victor Books, 1996, 554. o. - magyar fordítás nem ismert).
A "Káin útja" kifejezés annak a módját jelöli, ahogy a vallásos ember közelít az üdvösséghez. Ez viszont nem Isten útja. Nem más ez, mint a saját cselekedeteken alapuló önigazolás kísérlete, és az annak mentén kialakuló önhitt önigazultság. A "Káin útja" emberi büszkeséggel van kikövezve, mely ahelyett, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit által jönne Istenhez, legalisztikus szabályok követése által próbálja Istennel egy szintre emelni magát (Róma 10:1-4; Filippi 3:3-12). Káin tehát felháborodott, mert Isten elutasította áldozatát. Az 1Mózes 4:7 igevers feltárja előttünk, hogy Isten megmutatta Káinnak a helyes utat, Káin viszont tudatosan megtagadta, hogy azon járjon. Isten ezért így figyelmeztette őt: "...a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása..." (1Mózes 4:7). Káin nem volt hajlandó alávetni magát Isten útjának, féltékenységben fogant felindulásában pedig megölte a testvérét.
A "Káin útja" nem más, mint az engedetlen, hitetlen, cinikus ember magatartása, aki, bár világosan érti, mit vár tőle Isten, mégis úgy dönt, hogy a saját szemében helyes életutat tapossa (lásd Ézsaiás 53:6; Zsidókhoz 3:12; 18-19; 4:2, 6). Ahelyett, hogy teljes szívből bízna az Úrban, és minden cselekedete által az Ő akaratát keresné, inkább az emberi bölcsességre hagyatkozik, és saját értelmére támaszkodva akarja imádni Istent, sem mint Isten saját kinyilatkoztatásával összhangban (lásd Példabeszédek 3:5-6).
A Biblia-magyarázók olyan emberekkel is kapcsolatba hozzák Káin útját, akiket a féltékenység, a gyűlölet, és a mások iránti irigység emészt, akikben olyan gyilkos lelkület munkál, mint Káinban. Az újszövetségi idők hamis tanítóira minden bizonnyal illik ez a leírás (Máté 23:27; Apostolok Cselekedetei 20:29-31; Róma 16:17-18; 1Timótheus 6:3-5). Péter apostol a 2Péter 2:1-22 igerészben éles szavakkal jellemzi a hamis tanítókat. Úgy ábrázolja őket, mint akik fellázadnak a tekintély ellen, romboló szándékkal lépnek fel, kapzsik, és büszkék. "A kik elhagyván az egyenes útat, eltévelyedtek, követvén Bálámnak, Bosor fiának útját, a ki a gonoszság díját kedvelte" - írja az apostol (15. igevers). Bár meglehet, hogy ezen hamis próféták a fizikai értelemben vett emberölés bűnében nem vétkesek, mégis számos embertársuk hitének és lelkének gyilkosai (Máté 7:15; 15:14; Galata 1:6-9; 1Timóteus 4:1-2; 6:20-21; 2Timóteus 2:17-18; Titusz 1:10-11; 2Péter 2:1).
English
Mi Káin útja (Júdás 1:11)?