settings icon
share icon
Kérdés

Ki volt Jose Luis de Jesus Miranda? Tényleg Jose Luis de Jesus Miranda volt az Antikrisztus?

Válasz


Jose Luis de Jesus Miranda egy olyan Puerto Ricó-i születésű eretnek volt, aki hamis messiási voltát azzal pecsételte meg végleg, hogy azt állította magáról, ő Jézus Krisztus második eljövetele. Ő alapította a Ministerio Creciendo en Gracia, vagyis a "Kegyelemben való növekedés" egyházát, magára pedig csak az "Emberré vált Jézus Krisztusként" hivatkozott. Azt állította, hogy egy Istentől kapott látomás kíséretében Jézus Krisztus 1973-ban "eggyé vált vele". 1998-ban még azt tartotta, hogy személyesen ő Pál apostol reinkarnációja, 2005-ben pedig nyilvánosan is hirdetni kezdte, hogy ő Krisztus.

Jose Luis de Jesus Miranda követői mesterük 2013-ban bekövetkezett halála után szétszéledtek, néhányan közülük azonban saját vallási csoportosulásokat hoztak létre. A Growing in Grace csoportja (a fenti spanyol név tükörfordítása) a szekták minden klasszikus jelét magán viselte. De Jesus azt állította, hogy ő Krisztus szellemének megosztása révén a Biblia autoritása feletti hatalommal rendelkezik. Mozgalmának ő volt az egyedüli és vitathatatlan vezetője, és mint ilyennek totális hatalma volt a szolgálatban részt vevő emberek felett. Nem is telt bele sok idő, mire aberráns tanokat kezdett hirdetni, azt állítva, hogy az ördög és a pokol nem léteznek, mint ahogyan valójában bűn sincs, és hogy az imádság is voltaképp hiábavaló, meg hogy Isten erkölcsi kódexe (azaz a Tízparancsolat) már irreleváns. De Jesus anyagilag kizsákmányolta a neki elkötelezett embereket, követői nagylelkűségén élősködve pazarló életmódot folytatott. Végül már azt állította magáról, hogy nagyobb, mint Jézus Krisztus, és hogy tanításai felülmúlják Krisztus tanításait.

Isten az Igéje által már jó előre felhívta a figyelmünket arra, hogy az utolsó időkben olyan emberek lépnek majd fel, akik azt állítják magukról, hogy ők a Krisztus. A Máté 24:5 igervers tanúsága szerint Jézus a következőket mondta tanítványainak: "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! – és sokakat megtévesztenek"(MBT). Jose Luis de Jesus Miranda épp egy ilyen hamis Krisztus volt.

Jose Luis de Jesus Miranda pardox módon egyidejűleg Antikrisztusként is hivatkozott magára, alkarjára pedig a "666"-os számsor volt feltetoválva. Azt állította, hogy mivel ő maga Krisztus, ezért a feltámadott Úr Jézus imádata az ő eljövetelével immár érvénytelenné vált. Követőit arra buzdította, hogy maguk is készíttessenek egy ilyen 666-os tetoválást, hogy ezzel is kinyilvánítsák hozzá való hűségüket. A Biblia azt tanítja, hogy az Antikrisztus egy nagy világvezető lesz, egy sátáni hatalommal felruházott diktátor. Jose Luis de Jesus Miranda nyilván nem ilyen ember volt, hanem egyszerűen csak egy igen karizmatikus szektavezér, egy sarlatán, egy báránybőrbe bújt farkas, vagyis csupán egy további tag a hamis próféták és álmessiások hosszú sorában. Ő csak egy antikrisztus volt, nem pedig AZ Antikrisztus.

English



Vissza a magyar oldalra

Ki volt Jose Luis de Jesus Miranda? Tényleg Jose Luis de Jesus Miranda volt az Antikrisztus?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries