settings icon
share icon
Kérdés

Helytelen dolog-e, ha van Jézusról egy képem?

Válasz


Amikor Isten a törvényt adta az emberiség számára, rögtön az elején egy kijelentést tett magáról: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről" (2Mózes 20:2), és figyelmeztette őket, hogy ne legyen más istenük rajta kívül. Rögtön ez után megtiltotta nekik, hogy képet készítsenek azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak", hogy azok előtt boruljanak le és azokat imádják. A leghihetetlenebb a zsidó nép történetében az, hogy ezt a parancsot többször megszegték, mint bármely más nép. Újból és újból bálványokat készítettek és azokat imádták, kezdve az aranyborjúval, amelyet pont akkor készítettek, miközben Isten a Tízparancsolatot írta Mózesnek (2Mózes 32)! A bálványimádás nemcsak elfordította az izraelitákat az igaz és élő Istentől, hanem egy sor más fajta bűnhöz is vezetett, mint például templomi prostitúció, orgiák vagy éppen gyermekáldozat.

Persze attól, hogy valakinek az otthonában vagy a gyülekezetében lóg a falon egy kép Jézusról nem jelenti azt, hogy bálványimádást gyakorolna. Megtörténhet, hogy egy Jézus-kép vagy egy feszület az imádat tárgyává válik, és ilyen esetben az imádó vétkes. De az Újszövetségben semmi sem tiltja meg konkrétan a keresztyéneknek, hogy Jézusról legyen egy képük. Egy ilyen kép emlékeztetőül szolgálhat, hogy imádkozzunk, az Úrra figyeljünk, vagy Krisztus nyomdokaiban járjunk. De a hívőknek azt is észben kell tartaniuk, hogy az Úr nem korlátozható egy két dimenziós képre, és egy ilyen képet nem imádhat, és nem imádkozhat hozzá. Egy kép soha nem festi le teljesen Istent, nem mutatja be pontosan a dicsőségét, és egy kép tartása soha nem helyettesítheti az Isten mélyebb megismerésének fontosságát. Emellett még a legcsodálatosabb ábrázolás sem több az adott művész elképzelésénél.

A helyzet az, hogy nem tudjuk, hogy nézett ki Jézus. Ha fizikai megjelenése fontos lett volna, Máté, Péter és János minden bizonnyal pontos leírást adtak volna róla, akárcsak Jézus saját testvérei, Jakab és Júdás. Mégis, az Újszövetség ezen szerzői semmilyen leírást nem adnak a fizikai adottságairól, így a képzeletünkre kell hagyatkoznunk.

Bizonyára nincs szükség egy képre, hogy az mutassa be Urunk és Megváltónk természetét. Csak a teremtésre kell egy pillantást vetnünk, ahogy a Zsoltárok 19:2-3 is erre emlékeztet: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul." Ezen kívül az a tény, hogy az Úr megváltottai vagyunk, akiket a kereszten kiontott vére szentelt és igazított meg, arra kell késztessen, hogy mindig szemünk előtt tartsuk Őt.

A Biblia, Isten igéje szintén tele van olyan leírásokkal, amelyek nem a fizikai megjelenésre vonatkoznak, de megragadják képzeletünket, és lenyűgözik a lelkünket. Ő a világ világossága (János 1:5); az élet kenyere (János 6:32-33); az élő víz, amely a a lelkünk szomját oltja ki (János 4:14); a főpap, aki közbenjár értünk az Atyánál (Zsidók 2:17); a jó pásztor, aki életét adja juhaiért (János 10:11,14); Isten szeplőtlen báránya (Jelenések 13:8); hitünk szerzője és beteljesítője (Zsidók 12:2); az út, az igazság és az élet (János 14:6); és a láthatatlan Isten képe (Kolossé 1:15). Egy ilyen Megváltó sokkal szebb számunkra, mint bármilyen papír, amely a falunkon lóg.

Gold Cord című könyvében Amy Carmichael misszionárius beszámol Preenáról, egy fiatal indiai lányról, aki megtért és Carmichael árvazáházában élt. Preena soha nem látott képet Jézusról. Carmichael inkább azért imádkozott, hogy a Szentlélek mutassa be Jézust mindegyik lánynak, mondván, „Ki tudja bemutatni az istenit, hacsak nem az isteni?" Egy nap Preena csomagot kapott külföldről. Kinyitotta és buzgón kivett belőle egy képet Jézusról. Ártatlanul kérdezte, ki ez az ember, és amikor megmondták, hogy Jézus, könnyekre fakadt. Mi a baj? – kérdezték. – Miért sírsz? A kis Preena válasza mindent elmond: „Azt hittem, ennél sokkal csodálatosabb."

English



Vissza a magyar oldalra

Helytelen dolog-e, ha van Jézusról egy képem?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries