Miért olyan jelentős az, hogy Jézus a bűnösökkel is egy asztalhoz ült?


Kérdés: Miért olyan jelentős az, hogy Jézus a bűnösökkel is egy asztalhoz ült?

Válasz:
Nem sokkal azután, hogy az Úr Jézus Krisztus elhívta az Alfeus fiát, Lévit, akit a legtöbben csak Mátéként ismernek, Jézus “vámszedők és bűnösök” társaságában - velük egy asztalhoz ülve - evett Máté házában (Márk 2:15). Máté világi életében vámszedő volt, ezek a “bűnösök” pedig az ő ismerősei és barátai voltak. Máté szívében az a vágy lángolt, hogy az ismeretségi körébe tartozó minden emberrel megismertesse Jézust. Mindezt látván, az írástudók és a farizeusok elkezdték zúgolódni Jézussal szemben, hiszen Ő hajlandó volt időt tölteni az általuk olyan mélyen megvetett adószedőkkel (az adó- és vámszedők az országot leigázó megszálló hatalom kiszolgálói voltak). Vakságukban azonban nem ismerték fel, hogy Jézus Krisztus irgalmas közösségvállalása tökéletes összhangban volt az Atya küldetésével, mely szerint Ő az elveszettek megkeresésére jött el (Lukács 19:10).

Jézus földi szolgálatának napjaiban a rabbik és más szellemi vezetők igen nagy tiszteletnek örvendtek, és a zsidó társadalom megbecsült tagjainak számítottak. A farizeusokra majdnem mindenki felnézett, és úgy tekintettek rájuk, mint akik szigorúan tartják magukat a törvényekhez, mint akik (emberi) hagyományok őrzői, és mint akik áhítattal teljes odaadással vezetik életüket. Emelkedett tartásukban minden olyan embert messze elkerültek, kiket saját ítéletük szerint bűnösnek minősítettek. Ezek mindazon emberek voltak, akik nem az ő általuk felállított szabályrendszert követték. Jézus Krisztus korának farizeusai és a vallási kaszt más képviselői soha sem szívtak volna egy levegőt vámszedőkkel, akik hírhedtek voltak sikkasztásaikról és a gyűlölt rómaiak kollaboránsai voltak. Az Úr Jézus azonban azért adta magát társul ezen bűnös emberek mellé, és azért került velük belsőséges kapcsolatba evés közben, mert azt akarta az egész világ tudtára adni, hogy a megbánás lehetősége, és a megbocsátás ajándéka mindenki számára elérhető. Jézus szolgálatának előrehaladtával híre egyre inkább terjedt a társadalom megvetettjei között, népszerűsége pedig nőtt. Onnantól fogva, hogy Mátét a legbelsőbb körébe fogadta, a társadalomból kitaszított emberekkel is értelemszerűen többször került kapcsolatba. Ez persze teljesen következetes az Úr részéről, hiszen Ő nem azért jött,“...hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket” hívjon megtérésre (Márk 2:17). Ha tehát el akarta érni az elveszetteket, akkor nyilván utánuk kellett menjen, és osztoznia kellett táraságukban. Jézus Krisztus mindig oda ment, ahol nagy volt a szükség, hiszen “nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek”- hirdette (Lukács 5:31).

Azzal, hogy az Úr Jézus elfogadta Máté meghívását, minden merev társadalmi tabut félretett az útból, és egyben a farizeusok által képviselt törvénykező szemléletet (melynek követése által az hitték, igazakká válhatnak) is pellengérre állította. Annak a ténye, hogy Jézus együtt evett a bűnösökkel már önmagában is azt mutatja, hogy Ő a kulturális kötelékek kusza szövetét félrehajtva, egyenesen az emberek szívét vizsgálta. Míg a farizeusok a múltbéli cselekedeteik alapján bélyegezték meg az embereket, addig Jézus Krisztus a jelen-, és örökkévaló szellemi szükségeiknek szentelte lényét.

Jézus Krisztus teljes földi szolgálata alatt mindig azokhoz hajolt le, akik a legjobban tudatában voltak annak, hogy szükségük van Őreá. Azzal például, mikor a szamaritánus asszonnyal beszélgetett a kútnál, még a tanítványait is meglepte (János 4:27). Az Úr Jézus megbocsát a parázna asszonynak (Lukács 7. fejezet), könyörül a magát népének felfuvalkodottságából alázatosan meghajtó (siro-fenicziai) anya megszállt leányán (Márk 7. fejezet), ma sem átalkodik megérinteni a testi és szellemi leprásokat (Lukács 5. fejezet), de az embertásaikat szipolyozó korrupt és pénzhajhász embereken is hajlandó könyörülni, ha azok megnyitják Neki szívük (és házuk) ajtaját (lásd Zákeus történetét a Lukács 29. fejezetében). Jézus Krisztus újra és újra megfogta a megvetettek kezét, és szerette a szerethetetleneket. Mivel Ő azért jött, hogy a bűnösöket (lásd minden ember) mentse meg, így emberi hagyományok, a kultúra gátjai, de egyesek rosszalló tekintete sem számít, ha gyermeke lelkének örök sorsa a tét. “Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa” (János 3:17).

Jézus nem a társadalmi rangot, vagy az emberekre sütött bélyegeket-, hanem mindig a külsőségek maszkja mögötti valós személyt látta. Együttérző volt, és a körülötte lévő minden ember szükségeit igyekezett betölteni. Mikor egy asztalhoz ült a bűnösökkel, akkor nem csak testüket táplálta, hanem az égből való kenyérrel - Isten minden igéje által - maradandó életet adott nekik. Amint az emberek mind inkább felismerték Jézus irántuk való a nyílt szívű tartását, úgy egyre jobban közeledni akartak személyéhez. Idővel egy olyan igaz embert ismertek meg benne, Aki nem csak őszinte és könyörületes volt feléjük, hanem számos csodája által arról is bizonyságot tett, hogy Ő valósággal Isten embere.

Jézus nem hagyta, hogy az emberek (vélt) társadalmi státusza, vagy valamiféle kulturális kényszerzubbony korlátozza a teremtményeivel való kapcsolatát. Jó pásztorként mindig az elveszett bárányok után ment, bárhová is tévedtek azok. Mikor Máté vacsorára hívta, akkor az Úr már csak azért is elfogadta az invitációt, mert ez egy kínálkozó alkalom volt arra, hogy minden rászoruló emberrel megossza a mennyek országáról szóló örömhírt (lásd Máté 4:23). Hiába is kritizálták ezért kora magabírái, a szeretetlen ítélgetés el nem tántoríthatta szent küldetésétől.

A farizeusokkal ellentétben Ő nem várta el az emberektől, hogy megjavuljanak mielőtt hozzá jönnek. Ő maga kutatta fel az embereket, lemászott a mocskos gödrükbe, majd kegyelmes szívvel és könyörületes kézzel emelte ki őket emberi gyarlóságaik sötét verméből. Ő nem kívülről meszeli be az omladozó kalyibát, hanem belülről rakja helyre a ház oszlopait és veti újra alapját: mindenki, Aki életét az Ő kezeibe bízza, valós belső változáson megy keresztül. Egyedül Isten eme ki nem érdemelt figyelme, kegyelemért adott ingyen kegyelme, és barátsága az, ami képes bűnös emberi életünk útját (egyszer és aztán minden nap) megfordítani (Rómabeliekhez 2:4). Ha pedig szívből az Út, azaz Jézus Krisztus, követőivé válunk, akkor nem csak biztosan megérkezünk haza, hanem a Királyok Királya örök barátjának fogad minket.

Jézus Urunk példája a napnál is világosabban mutatja, hogy még véletlenül sem szabad az ember személyére, vagy kulturális normákra tekintenünk, mikor az Ő megváltó örömhírét hirdetjük. Isten ugyanis nem szmélyválogató. Az orvos a betegnek kell, az elveszett báránynak meg pásztor. Mily boldog is az ember, aki maga és mások önelégült vakítását félrevetve már felismerhette, hogy testileg egészségesen is ő a beteg, hogy látóként is ő vak, hogy gazdagon is ő a szegény, hogy az életbe megérkezve is ő az elveszett. Istennek hála sok ilyen ember van, még ha összességében kevesen is járnak a keskeny úton. Kérjük tehát az “aratás Urát”, hogy naplemente előtt pár perccel is küldjön minket ki napszámosként a kövér hegyre (Lukács 10:2), kérjük Őt, hogy minél jobb eszközök lehessünk szent jobbjában.

English


Vissza a magyar oldalra
Miért olyan jelentős az, hogy Jézus a bűnösökkel is egy asztalhoz ült?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől