Isten tényleg gyűlöl bizonyos dolgokat? Ha Isten maga a Szeretet, akkor hogyan képes egyáltalán gyűlölni?


Kérdés: Isten tényleg gyűlöl bizonyos dolgokat? Ha Isten maga a Szeretet, akkor hogyan képes egyáltalán gyűlölni?

Válasz:
Talán elsőre ellentmondásnak tűnik, hogy Isten, aki maga a nagybetűs Szeretet, gyűlölni is képes. A Szentírás azonban pontosan ezt tárja elénk: Isten Szeretet (1.János 4:8), és Isten gyűlöl bizonyos dolgokat (Hóseás 9:15). Isten természete a szeretet, vagyis Önmagát megtagadva mindig azt teszi, ami a legjobb a másiknak. Isten azonban gyűlöli mindazt, ami ezen természetével ellenkezik és szembemegy, gyűlöl minden olyat, ami a feltétlen szeretet ellentettje.

Nem kell különösebben csodálkoznunk azon, hogy Isten bizonyos dolgokat utál. Bennünk, a saját képére formált teremtményeiben, is megvan mindkét képesség. Ha őszinték vagyunk (magunkkal szemben is), akkor elismerjük, hogy az utálatot olyan esetekben néha még jogosnak is érezzük, mikor azokat az embereket és dolgokat bántják és pusztítják, akiket és amiket szeretünk. Annál a sajnálatos ténynél fogva, hogy az eredendő bűn igencsak távolra vitt minket azon eredeti állapotunktól, amilyennek Isten szánt minket, azt is el kell ismerjük, hogy szeretetünk és gyűlöletünk sokszor igencsak félrecsúszik. A bűn pusztító hatása ennek ellenére azonban nem törli el a szeretetre és a gyűlöletre való Isten-adta képességünket. Egy emberi lény számára sem ellentmondásos, hogy szeretni és gyűlölni egyaránt képes. Isten számára meg még kevésbé az, főleg, hogy a szeretet ellentettje nem is a gyűlölet, hanem a félelem (lásd 1. János 4:18). Ha gyűlölünk, akkor még mindig érzünk valamit az adott személy iránt. Ennél rosszabb az apátia, a teljes közömbösség állapota, és végül maga a félelem, ahol a személy iránt már semmit sem érzünk, csak esetleges tetteit és ránk gyakorolt hatását rettegjük. Ez határozottan nem az a félelem, ami az Istenfélelem szóban jelenik meg, ami maga a bölcsesség kezdetét (Példabeszédek 9:10) és a gonosztól való eltávozást jelenti (Jób 28:28).

Mikor a Szentírás az Istennek utálatos dolgokról beszél, akkor azt is mindig világosan kifejezi, hogy utálatának tárgya a bűn és a gonoszság. Isten gyűlöli a bálványimádást (5.Mózes 12:31; 16:22), a szexuális perverziókat, a gyermekek rituális feláldozását (3.Mózes 20:1-23), továbbá mindazokat, akik örömüket lelik a bűn tudatos cselekvésében (Zsoltárok 5:5-7; 11:5). A Példabeszédek könyvének kimeríthetetlen kútfejéből hét olyan dolog ismeretére tehetünk szert, ami mind gyűlöletes az Úr előtt. Így olvassuk az Igét: "E hat dolgot gyűlöli az Úr, és hét dolog útálat az Ő lelkének: A kevély szemek, a hazug nyelv, és az ártatlan vért ontó kezek, az álnok gondolatokat forraló elme, a gonoszra sietséggel futó lábak, a hazugságlehelő hamis tanú, és a ki szerez háborúságokat az atyafiak között!" (Példabeszédek 6:16-19). Vegyük észbe, hogy ez az igerész egyetlen egy igazságosnak nevezhető dolgot sem említ, ugyanakkor beszél bizonyos emberekről, akik olyan mélyre süllyedtek egy-egy gonoszságban, hogy szinte már azonossá váltak azzal. Ennek viszonylag egyszerű oka van: a bűnt — minden népszerű korunkbeli tanítás ellenére — nem lehet elválasztani a bűnöstől, kivéve egy — azaz pontosan egy módon — az Úr Jézus Krisztus áldozata által. Ha tehát elfogadjuk Isten kegyelmi ajándékát, akkor a bűn elválaszthatóvá válik tőlünk, a bűnöstől. Ellenkező esetben pedig nem. Isten utálja a hazugságot, de hazugság szólásához, mindig kapcsolódik egy hazug nyelv is, azaz egy ember, aki hazugságra adta fejét. Isten tehát a meg nem tért emberek esetében nem választja külön a bűnt a bűnöstől.

Isten Igéjének igaz tanítása szerint Isten a világ minden emberét szereti (János 3:16). Isten a vonakodó Jónás prófétán keresztül hívogatta Ninive lakosait megtérésre, akik — csodábaillő módon — hallgattak is rá (Jónás 3. fejezete). Isten kicsit sem örül az elvesző halálának (Ezékiel 18:32). Hosszútűrése és türelmének nagysága emberi értelmünkkel fel nem fogható: "Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson" (2.Péter 3:9). Isten saját életét adta azért, hogy minden valaha létezett embernek lehetősége legyen visszatérnie Hozzá. A szeretetnek ennél nagyobb bizonyítéka nem létezik! Ő mindig a legjobbat akarja teremtményeinek, útmutatásával nem önkényesen beszabályozni akar, hanem a hazavezető úton szeretne tartani minket, hogy meg is érkezhessünk Hozzá. Ugyanakkor Isten nagyon is nevén nevezi a dolgokat, mikor szerettei lelkének elveszítőiről beszél. A Zsoltárok könyvének 5:6 igerésze kimondja: "...gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt". A 11. zsoltár hatodik verse még kendőzetlenebbül fogalmaz: "a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az Ő lelke".

Az igazság, akkor is igazság, ha a végidő viháncolásától viszketőre vakart füleink már nem akarják bevenni azt: mielőtt hiszünk az Úr Jézus Krisztus értünk tett áldozatában és megtérünk Hozzá, Isten ellenségei vagyunk (Kolossébeliekhez 1:21). Isten azonban nem képmutatásból tanít minket arra, hogy szeressük az ellenségeinket, hanem Ő is ezt teszi. Isten a meg nem tért lelkeket is folyamatosan húzza és vonja Jézus Krisztushoz, a Fiú pedig a meg nem tért emberekért is letette életét. Mi van azonban akkor, ha valaki mégis megveti Isten felé áradó szeretetét, ha valaki nem akar megtérni, és foggal körömmel ragaszkodik bűneihez. Isten ezeket az embereket meg fogja ítélni, és mivel el kell ítélje a bűnt, ezért a bűnt cselekvő bűnöst is minden bizonnyal el fogja ítélni. Ezek pontosan azok a "gonosz" emberek, akiket Isten gyűlöl, akik — ha meg is értették Isten Jézus Krisztusban feléjük tanúsított kegyelmének és irgalmának mértékét — tudatosan ellenállnak, és erőnek erejével megmaradnak lázadásukban. Valójában ez a széles körben teljesen hibásan használt ateista szó valós jelentése. Az ateista pontosan tudja, hogy van Isten, mégis tagadja Őt. Egy nem létező valaki létezését tagadni egyébként logikai önellentmondás volna. Tehát a magukat ateistáknak nevező — e világ Istene által megvakított — tömegeknek csupán elenyésző részét teszik ki azok a gonoszok, akikről az Írás beszél. Ha azonban az előbbiek nem fogadják be az Urat még földi életükben szívükbe, akkor a nap végén ők is ezen gonoszok közé fognak soroltatni.

Isten Szent Lelke így szól Dávid királyon keresztül: "Mert nem olyan Isten vagy te, a ki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad gonosz" (Zsoltárok 5:5). A Szentírás maga állítja ellentétbe ezekkel a gonoszokkal mindazokat, akik Isten szárnyai alatt keresnek menedéket lelküknek. Ők "örülnek mindnyáján" az Úrban, és "mindörökké" vígadnak (Zsoltárok 5:12). Élesebb talán nem is lehetne a kontraszt a két tábor között — azok között, akik az Úr irgalmának jóságában keresnek oltalmat, és azok között, akik "csúfolódók székében" ülve "együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen". Az igazak (ilyenek csak a felkent áldozata által létezhetnek), és a gonoszok (az Isten ellen kitartóan lázadók) eltérő döntéseket hoznak, más-más utakon járnak, és ennél fogva eltérő végállomásokon is érkeznek meg. Míg az előbbiek Isten szeretetének legvégső kifejeződésében fürdőznek, addig az utóbbiak megtapasztalják majd, hogy milyen Isten feltétel nélküli szeretetének abszolút és teljes hiányában létezni.

Mi, emberek, nem vagyunk képesek feltétel nélküli, tökéletes szeretetre, de éppígy tökéletes gyűlöletre (mert hogy ilyen is van) sem vagyunk képesek. Erre csak Isten képes. Bármennyire is elképzelhetetlen ez számunkra, és korlátolt emberi fogalmaink szerint bármennyire is ellentmondásosan hat, Isten minden bűnös szándék nélkül is képes gyűlölni. Képes a bűnöst teljesen szent módon, azaz minden gonoszság nélkül gyűlölni, és ezzel párhuzamosan szerető módon megkegyelmezni neki, mikor az hittel elfogadja Jézus Krisztus érte tett áldozatát (Jelenések 2:6; 2.Péter 3:9).

A mindent és mindenkit körülölelő szeretetében Isten egyszülött Fia életét adta értünk, hogy az Ő megváltó áldozata által örök életünk lehessen. A gonoszokról, akik nem akarnak bűneik megbocsátásának lehetőségével élni, Isten Lelke így veti meg: "Kárhoztasd őket, oh Isten; essenek el saját tanácsaik által; taszítsd el őket vétkeik sokasága miatt, mert fellázadtak ellened" (Zsoltárok 5:11). A következőt azonban fontos helyesen megértenünk: Istennek még ezen emberekre nézve is az a leghőbb vágya, hogy megtérjenek bűneikből, és Jézusban örök menedéket találjanak. A hitrejutás pillanatában a gonosztevő új lakcímkártyát kap, így immáron már nem a külső sötétségben kell majd porba hajtania fejét, hanem Isten mellkasára borulva lehet része minden túlvilági örömben (Kolossébeliekhez 1:13). Ekkor minden ellenségeskedés kibékéltetik, minden bűnük eltöröltetik, és valósággal új teremtményekké válnak az Úr Jézus Krisztusban (2.Korinthusbeliekhez 5:17).

English


Vissza a magyar oldalra
Isten tényleg gyűlöl bizonyos dolgokat? Ha Isten maga a Szeretet, akkor hogyan képes egyáltalán gyűlölni?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől