Mit jelent az pontosan, hogy Isten a szívek vizsgálója (1.Sámuel 16:7)?


Kérdés: Mit jelent az pontosan, hogy Isten a szívek vizsgálója (1.Sámuel 16:7)?

Válasz:
Mi, emberek, igencsak hajlamosak vagyunk arra, hogy a megjelenés és más külsőségek alapján ítéljük meg embertársainkat. Ha tehát valaki magas, szép küllemű, jó testfelépítésű, ízlésesen öltözködik, akkor olyan fizikai tulajdonságok birtokában van, amit az emberek — legalább is ebben a kultúrkörben — kellemesnek és kívánatosnak tartanak, és ezért tisztelik a személyt. Vezető személyiségektől kimondatlanul is ezen és hasonló fizikai jegyek meglétét várjuk el. Isten azonban könnyedén képes a külsőségeken messze túltekintve az adott személy lelki világába is belelátni. Isten ismeri a valós jellemünket, mert Ő "a szívek vizsgálója".

Sámuel próféta első könyve arról számol be, amint Izráel fiai — a pogány népek szokásának megfelelően — földi királyt akarnak választani maguknak. Isten búslakodva át is adja őket balga (szabad) akaratuknak, és annak minden következményének. Saul jól induló uralkodása után a hanyatlás Isten Igéjének megfelelően be is következett, így az Úr végül elvetette a nép által kívánt királyt, hogy az ne uralkodjon. Eljött tehát az idő, hogy Sámuel felkeresse a bethlehemi Jesszé (Isai) házát, hogy felkenje Izráel következő királyát. Erről a könyv 16. fejezetében olvasunk. Mikor a próféta találkozott Jesszé elsőszülött fiát, Eliábbal, a fiatal férfi kellemes megjelenését látva ezt gondolta szívében: "Bizony az Úr előtt van az Ő felkentje" (1.Sámuel 16:6). "Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az [Úr] nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van" (1.Sámuel 16:7).

Saul, Izráel első királya, magas és jóképű volt. Sámuel tehát valószínűleg olyasvalakit keresett, mint Saul, és ezekbe a küldőségekbe Eliáb kiemelkedő megjelenése jól bele is illeszkedett. Isten azonban teljesen mást szánt Izráel trónjára, mint ahogyan már előzetesen meg is jelentette Sámuelnek, hogy Ő a saját "szíve szerint való embert" keres (1.Sámuel 13:14).

Sámuel jól szemügyre vette Jesszé mind a hét idősebb fiát, az Úr azonban egyiket sem akarta királynak tenni. Isten ugyanis egy különösen hűséges szívű embert keresett. Dávid, Jesszé legkisebb fia, akit még arra sem méltattak, hogy Isten prófétája elé állítsák, kint volt a legelőn és jó pásztorként a juhokra vigyázott. Miután tehát Sámuel mindegyik fiút megnézte, Dávidért is küldtek a mezőre. Mikor aztán a tizenéves srác megjelent, akkor Isten ezt súgta választott szócsöve szívébe: "Kelj fel és kend fel, mert ő az" (1.Sámuel 16:12).

Isten választása Dávidra esett, aki annak ellenére, hogy uralkodása idején számos emberi tökéletlenségéről tett bizonyságot, hűsége miatt mégis Isten szíve szerint való ember volt. Bár a Szentírás beszámolója szerint "szép szemű és kedves tekintetű volt", Dávid nem volt egy kiemelkedően jóképű fazon. Neki inkább a jelleme volt megnyerő, hiszen azt Isten félelme formálta. Azokon a hosszú napokon és éjszakákon át, mikor Dávid a juhokra vigyázott a mezőn és gondjukat viselte, megismerkedett az ő igaz Pásztorával, Istennel (23. Zsoltár).

A külsőségek nagyon megtévesztőek lehetnek. Egy adott ember megjelenése jó eséllyel semmit sem árul el arról, hogy milyen személy bújik meg valójában mögötte. A fizikai kinézet semmit sem árul egy embertársunk értékéről, jelleméről, becsületességéről, vagy éppen Istenhez való hűségéről. A külső jegyek legjobb esetben is csak nagyon felületes képet festenek egy illetőről. Isten szemében azonban messze fontosabbak szellemi és erkölcsi vonásaink.

Isten a szívek vizsgálója. A szív alatt a Szentírás azonban messze nem csak azt a magas komplexitású "vérpumpát" érti, ami vérkeringésünkért felel. Károli fordításában a szív az ember egész belső valója, gondolatai, érzései, lelki és szellemi rezdüléseinek összege. Így már talán az is érthetőbb, hogy az igében miért visszatérő elem az, hogy emberek a "szívükben gondolnak", vagy a "szívükben szólnak". A Példabeszédek könyvének 4:23 igehelye világosan ismerteti velünk, hogy minden gondolatunk és cselekedetünk a szívünkből indul ki. A szívből indul ki minden élet, a szív a magva, a központja mindannak, ami valójában vagyunk: "A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája" (Lukács 6:45).

Külső szemlélők számára Iskáriótes Júdás olyan ember benyomását keltette, aki hűen követi az Úr Jézust. Mint ahogyan esetében azonban később tanúi lehettünk, a megjelenés, a külső szemmel látható dolgok igen megtévesztőek lehetnek. Még a vele éveket eltöltő többi apostolnak sem volt fogalma arról, hogy valójában mi játszódik szívében. Júdás elsötétült gondolatait kizárólag Jézus Krisztus ismerte: "Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? és egy közületek ördög" (János 6:70). Isten igazlátása messzebb van a mi emberi gondolatainktól, mint az ég a földtől, mélyebben belénk lát, mint amilyen mélyen az óceán legsötétebb árka húzódik, bölcsessége pedig felülhaladja minden okoskodásunkat (Ézsaiás 55:8-9).

A Krónikák második könyvének 16:9 igehelyén azt olvassuk, hogy Isten szemei szüntelenül át és átjárják a földet, hogy megerősítse azokat "a kik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak". Isten képes szívünkbe tekinteni és megvizsgálni indítékainkat. Ő mindent tud rólunk, amit csak tudni lehet (Zsoltárok 139:1-4). Isten pontosan tudja előre, hogy kik azok, akik hűek maradnak Hozzá. Isten az idő szövetén is úgy tekint át, mint egy laza szövésű gyolcsingen, látása nem az itt-és-mostra korlátozódik, mint nekünk embereknek.

Dávid király messze állt a tökéletességtől. A paráznaság bűne, az ártatlan vér kiontásának vétke is kezeihez tapadt (2.Sámuel 11. fejezet). Mindamellett, hogy Istent nem érte meglepetésként Dávid bűne, Ő azt az embert is látta benne, aki mély és állhatatos hittel hitt az Úrban, aki szívét teljesen átadta az Úrnak. Isten olyan embernek ismerte őt, aki az Úrra támaszkodik ahelyett, hogy saját erejében bízna, aki az Úr útmutatását kéri, nem pedig vélt emberi bölcsessége szerint támolyog (1.Sámuel 17:45; 47; 23:2). Isten azt az embert is látta benne, aki felismeri és elismeri bukásait és bűneit, aki az Úrhoz fordul megbocsátásért (2.Sámuel 12. fejezete; 51. Zsoltár). Isten egy olyan embert látott Dávidban, aki szívből szerette az Urat, aki teljes lényéből és teljes valójából dicsőítette az Urat (2.Sámuel 6:14). Dávid többször is megtapasztalhatta Isten megtisztító kegyelmét (51. Zsoltár), és egyre jobban felérte Isten iránta való szeretetének valós mélységét (Zsoltárok 13:5-6). Isten pedig olyan emberként ismerte őt, aki Teremtőjével őszinte és személyes kapcsolatra törekszik. Mikor tehát Isten Dávid szívébe tekintett, akkor a saját szíve szerinti embert látott ott (Apostolok Cselekedetei 13:22).

Sámuel prófétához hasonlóan mi sem azt látjuk, amit az Úr lát. Így jól tesszük, ha Hozzá folyamodunk bölcsességért. Nyugalomra és vigaszra lelhetünk abban a tudatban, Isten a szívünket nézi, látja hűségünket, igazi jellemünket, és személyünkben is nagyra értékel minket.

English


Vissza a magyar oldalra
Mit jelent az pontosan, hogy Isten a szívek vizsgálója (1.Sámuel 16:7)?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől