settings icon
share icon
Kérdés

Ha Isten maga a szeretet, akkor miért kárhoztatja a homoszexualitást?

Válasz


A homoszexualitás és az azonos neműek házasodásának elfogadása mellett felhozott gyakori érv az, hogy amennyiben Isten tényleg maga volna a szeretet, akkor mások szeretetét sem ítélné el. Ezzel az érveléssel viszont az a fő probléma, hogy tisztázatlan milyen “szeretetről” beszélnek is valójában.

János apostol első levelének 4:8 igeverse ma is így szól hozzánk: “A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” Az itt szereplő “szeretet” szó a görög eredetiben az agapé. A szeretet e típusa annak a tudatos tettét jelenti, amikor valaki saját vágyait, kényelmét, sőt, önnön jólétét is feláldozza a másikért. Ez az a szeretet, ami arra vezérelte Jézust, hogy meghaljon a kereszten a bűneinkért (Rómabeliekhez 5:8). Ez a szeretetet indította Istent arra, hogy elküldje Őt értünk (János 3:16). Ennek a szeretetnek az a legmagasabb beteljesedése, ha valaki saját életét áldozza fel embertársáért (János 15:13).

Felmerül tehát a kérdés, hogy pontosan miben áll embertársunk jóléte? A világ, és talán még a saját érzékenységünk is azt mondatná velünk, hogy ez esetben valójában akkor tartjuk szem előtt embertársunk jólétét, ha jóváhagyjuk, hogy homoszexuális kapcsolatban éljen. A Biblia viszont mást mond. A Rómabeliekhez írt levél 1:26-27 igerésze szerint a homoszexualitás szégyenletes és gyalázatos. A Korinthusbeliekhez írt levél 6:9-es igeverse pedig azt mondja, hogy más bűnökhöz hasonlóan ez a bűn is képes kirekeszteni az embert Isten országából. A Korinthusbeliekhez 6:18-ban az áll, hogy minden szexuális bűn, így a homoszexualitás is, az ember saját teste ellen elkövetett bűnnek számít.

Ha mindez igaz, vagyis ha a homoszexuális nemi viselkedés nem csupán gyalázatos, de az Isten áldásától való elszakadást és önkárosítást is jelent, akkor a szeretetteljes dolog épp az, hogy az attól való távolmaradásra buzdítunk. Ha arra bátorítjuk embertársainkat, hogy engedjenek a bűnnek, azzal valójában arra sarkalljuk őket, hogy utasítsák vissza Isten életükre kiáradó áldását. Ez pont a szeretet ellentettje.

A homoszexuális vonzalmakkal rendelkező embertársainknak iszonyúan nagy szükségük van a szeretetre. Még ha egyet is értenek a Bibliával azt illetően, hogy a homoszexualitás bűn, és elhatározzák, hogy nem törekszenek szexuális vágyaik beteljesítésére, más kapcsolataikban akkor is szeretetre kell leljenek – meg kell kapják az agapé önfeláldozó szeretetét, valamint a fileo baráti odafordulását. Ha érzelmi és társas szeretetigényünk betöltetik, akkor kevésbé valószínű, hogy bibliaellenes módon törekszünk majd azok beteljesítésére. Éppúgy van ez az egyedülálló heteroszexuális embereknél, mint a saját nemükhöz vonzódók esetében.

Felépülhet-e valaki, aki szexuális téren a saját neméhez vonzódik, gondolatvilágában, vágyaiban és tetteiben válhat-e valaha heteroszexuálissá? Igen ez lehetséges, ugyanakkor nem biztos. A megváltás és bűneink megbocsátása a kísértéstől sajnos nem szabadítja meg az embert. A már hívő ember számára létfontosságú az önmegtartóztatás, amíg az azonos neműekhez való vonzalma jelen van – éppúgy, mint mindenki más számára, aki bár heteroszexuális, de nem él házasságban. A hívők viszont akkor sem nézhetik el a heteroszexuális házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat, mikor az agapé és fileo szeretetét tanúsítják (az ilyen viszonyokban érintett) embertársuk felé.

Mindemellett az egy szimpla hazugság, hogy minden embernek szüksége van a szexuális beteljesedésre (Máté 19:12), mint ahogy az is csak egy hazugság, hogy a szex egyenlő a szeretettel. A minket teremtő Isten ragaszkodik ahhoz, hogy a szex a házasság megtartó keretein belül élő férfi és nő közötti szeretet kifejezése kell legyen. Az ezen a kereten kívüli a szex nem csupán káros, de nagyon is szeretetlenségnek minősül. Ha szeretünk másokat, akkor nem fogjuk őket arra bátorítani, hogy vétkezzenek, és ezzel bajt hozzanak saját fejükre és kárt tegyenek önmagukban. Ehelyett minden parancsolatok legnagyobbikát fogjuk követni, és azzal a valódi szeretettel fordulunk oda hozzájuk, amire tőlünk is szükségük van.

English



Vissza a magyar oldalra

Ha Isten maga a szeretet, akkor miért kárhoztatja a homoszexualitást?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries