Isten miért nem gyógyít meg amputált embereket?


Kérdés: Isten miért nem gyógyít meg amputált embereket?

Válasz:
Egyesek ezt a kérdésfelvetést arra használják, hogy Isten létezését próbálják megcáfolni. Az interneten (http://www.whywontgodhealamputees.com) találunk is egy keresztényellenes weboldalt, amely csak ezzel a kérdéssel foglalkozik. Az érvelés valahogy a következőképp hangzik: Ha Isten mindenható, és Jézus azt mondta, hogy ha a nevében bármit is kérünk, megadja, akkor miért nem gyógyulnak meg amputált végtagú emberek, ha imádkozunk értük? Miért gyógyít Isten cukorbetegeket és rákos embereket, de sohasem növeszt vissza egy csonkolt végtagot? Egyesek szemében az, hogy egy amputált ember amputált is marad bizonyítéka annak, hogy Isten nem létezik, hogy az ima haszontalan, hogy az ún. gyógyulások csak a véletlen művei, és hogy a vallás csak egy mítosz.

Az előbbi érvelést, úgy tálalják, mint egy jól átgondolt-, kellő érvekkel alátámasztott gondolatmenetet, amit még egy leheletnyi — szövegkörnyezetből kiragadott — igerésszel is megfűszereznek, hogy az egész még hitelesebbnek tűnjön. Ezen érvelés alapjai azonban egy hamis istenképen- és a Szentírás félreértelmezésén nyugszanak. Számbavettük tehát azt a 7 hamis feltételezést, amely ennek az érvelésnek a hátterében húzódik meg.

1. Feltevés: Isten soha sem gyógyított meg amputált embert. Ki állíthatja azt teljes bizonyossággal, hogy Isten az egész emberi történelem során sohasem gyógyított meg egy amputált embert? Úgy érvelni, hogy mivel nincsen arra semmilyen tapasztalati, azaz empirikus bizonyíték, hogy csonkolt testrészek újra kinőhetnek, azt is jelenti, hogy világtörténelem folyamán egy amputált ember sem gyógyulhatott meg az adott testrész regenerálódása által. Ez ahhoz hasonló fejtegetés, mintha azt állítanánk, hogy mivel nincsen arra semmilyen empirikus bizonyítékom, hogy vadnyulak élnek a kertemben, ezért az egész emberi történelem folyamán soha sem élhetett nyúl ezen a földsávon, amit ma a kertemnek nevezek. Ez nyilvánvalóan egy hamis következtetés. Isten Igéje több ízben tanúságot tesz arról, hogy Jézus Krisztus leprás embereket is gyógyított. Nem túl vad elképzelés, ha azt gondoljuk, hogy ezeknek az embereknek már jó eséllyel hiányozhatott egy-egy ujjuk, esetleg az orruk. Mindegyik feljegyzett gyógyulás esetében a leprások teljesen megtisztultak, azaz teljesen egészségesekké váltak (Márk 1:40-42; Lukács 17:12-14). A Szentírás beszámol még egy elszáradt kezű ember meggyógyításáról (Máté 12:9-13), Málkusz levágott fülének a helyreállításáról (Lukács 22:50-51), nem is beszélve arról, hogy Jézus Krisztus halott embert is feltámasztott, ami tagadhatatlanul nehezebb feladat (Máté 11:5; János 11), mint hiányzó testrészek újranövesztése.

2. Feltevés: Isten jósága és szeretete minden ember meggyógyítására készteti Őt.
A betegségek, a szenvedés, a fájdalom kivétel nélkül a bűn igájában veszteglő világunk sajátosságai. Ez a világ az első ember bűne miatt lett megátkozva, ennek a bűnnek mi mindnyájan tevőlegesen is részesei vagyunk (1.Mózes 3:16-19; Rómabeliekhez 8:20-22). Valóban Isten jósága és irántunk tanúsított féltő szeretete volt az oka, hogy Megmentőt küldött az egyszülött Fiában az átokból való szabadításért (1. János 4:9-10). A legvégső megváltásunk azonban csak azon napon fog bekövetkezni, mikor Isten végképp megszűnteti majd a bűn jelenlétét is. Addig a napig azonban mindnyájan elszenvedjük a testi halált. Ha Isten szeretete tényleg valamely módon arra kényszerítené őt, hogy minden betegséget és gyengeséget meggyógyítson, akkor senki sem halna meg, hiszen ez a fajta „szeretet" mindenkit legjobb egészségben tartana. A szeretet Isten Igéjében a mások javát legjobban szolgáló önfeláldozó tettekben ölt testet. A testi egészség nem szolgálja mindig a legjavunkat. Pál apostol többször imádkozott, esedezett és böjtölt, hogy Isten elvegye a testéből a „tövist", Isten azonban nemet mondott Pál kérésére, mert ezen keresztül mutatta meg Pálnak, hogy az Ő megtartó kegyelmének megtapasztalásához nem mindig szükséges a testi egészség. Ennek a tapasztalatnak köszönhetően Pál nőtt az alázatosságban és Isten kegyelmének- és erejének ismeretében (2 Korintusbeliekhez 12:7-10).

Joni Eareckson Tada bizonyságtételéből fény derül arra, hogy mire képes Isten napjainkban egy megrázó tragédia esetében. Joni még tinédzserként búvárbalesetet szenvedett, melynek következtében nyaktól lefelé lebénult. Joni könyvében számol be arról, hogy miképp látogatott el számos ún. hit-gyógyítóhoz (egyes karizmatikus és pünkösdi egyházak gyakorlatának része) és kétségbeesetten imádkozott a gyógyulásért, ami mindig elmaradt. Végül állapotát Isten akaratának megnyilvánulásaként fogadta el, ahogyan ezt a következő sorokban maga is írja: „Minél többet gondolkodom erről, annál jobban meg vagyok győződve, hogy Isten nem akar mindenkit meggyógyítani. A minket érő megpróbáltatásokat saját javunkra-, és az Ő dicsőségére fordítja" (190.oldal).

3.Feltevés: A régi korokhoz hasonlóan, Isten ma is visz véghez csodákat.
A Biblia több ezer éves emberi történelmét átfogó beszámolóiban csak 4 olyan periódust találunk, melyben nagy számban történtek csodák. Ezek a következő időszakokban voltak: Isten népének kivándorlásakor, Illés és Elizeus próféta idejében, Jézus szolgálatának éveiben, és az apostolok szolgálatakor. Míg valós csodák leírását az egész Szentírásban megtaláljuk, addig az ilyen nagyobb időbeli kiterjedésű eseménysorozatok csak ebben a négy időszakban voltak úgymond "hétköznapiak".

Az apostolok kora János mennyei jelenéseinek lejegyzésével, azaz a Jelenések könyvének befejezésével, és János azt követő halálával zárult. Ebből és a fentiekből következik, hogy a csodák napjainkban is csak ritkán fordulnak elő. Minden olyan gyülekezet, melynek vezetői magukat az apostolok egy új nemzedékének kikiáltva állítják, hogy a gyógyítás képessége az ő birtokukban van, egyszerűen félrevezeti az embereket. Az ilyen hit-gyógyítók az emberek érzéseire apellálva és azokkal játszva, a szuggeszció számos eszközét bevetve is csak igazolhatatlan, legjobb esetben is csak ideig-óráig tartó, „gyógyulásokat" tudnak felmutatni. Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten ma nem gyógyít embereket. Hisszük, hogy igenis gyógyít. Csak épp nem azon a módon vagy abban a számban, ahogyan azt egyesek állítják.

Felidézzük újra Joni Eareckson Tada történetét, aki hit-gyógyítók segítségét keresve az alábbi felismerésre jutott. Az újkori csodás gyógyulások jellemzésekor a következőket írja: „Napjainkban és kultúránkban Isten az Igéjén-, azaz a Szentíráson keresztül cselekszik, nem pedig jelek és csodák által" (190. oldal). A Megváltónk kegyelme elég nekünk is, Isten Igéje pedig meg nem inog, hanem sziklaszilárd.

4.Feltevés: Istennek minden hitben elhangzott imára kötelezően rá kell bólintania.
Jézus így szólt: „mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt" (János 14:12b-14). Voltak, akik megpróbálták ebbe az igerészbe belemagyarázni, hogy Jézus mindennel egyetért, amit csak kérünk tőle. Ez azonban Jézus szándékának tudatos félreértelmezése, annak kiforgatása. Vegyük észre, hogy Jézus az apostolokhoz beszél, azaz az elhangzottak első sorban nekik szólnak. Jézus Krisztus felemelkedése és megdicsőülése után az apostolok az evangélium örömhírének terjesztése céljából hatalmat és erőt kaptak csodák végrehajtásához (Apostolok Cselekedetei 5:12). Ebből az igerészből az is kitűnik, hogy Jézus Krisztus kétszer is így szól: „a nevemben". Ez nem pusztán az apostolok imáinak legfőbb legitimizációja és alapja, hanem azt is magában hordozza, hogy bármiért is imádkoznak, annak összhangban kell lennie a Mester akaratával. Egy önző ima, vagy egy olyan esedezés, melyet csak a kapzsiság hajt, biztosan nem nevezhető Jézus Krisztus szándékaival megegyezőnek.

Hitben imádkozunk, a hit jelentése pedig az Istenbe vetett bizalom. Őbelé vetjük bizalmunkat, hogy nem csak tudja mi a helyes és a legjobb, hanem hogy meg is cselekszi azt. Ha megvizsgáljuk az ima kérdéskörét a Bibliában (nem csak az apostoloknak adott előbbi ígéretet), akkor felismerhetjük, hogy Isten hatalmát valóban imáinkra adott közvetlen válaszként veti be, egyes esetekben akár egy teljesen váratlan fordulattal felel esedezéseinkre. Végéremehetetlen bölcsességében mindig a leghelyesebb utat választja (Rómabeliekhez 8:28).

5. Feltevés: Isten jövőbeli gyógyítása a feltámadáskor nem képes földi szenvedéseinket kompenzálni. Az igazság ezzel szemben az, „hogy a miket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik" (Rómabeliekhez 8:18). Ha egy hívő ember elveszíti egyik végtagját, akkor ígérete van Istentől a jövőbeli testének egészlegességére, „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés" (Zsidókhoz 11:1). Jézus Krisztus azt mondta, hogy „jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogynem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre" (Máté 18:8). A szavai a testi állapotunk evilági viszonylagos jelentéktelenségét fejezik ki, összehasonlítván azt öröklétbeli állapotunkkal. Csonkán az örök életre belépni (és aztán minden lehetséges értelemben egésszé válni), bizonyosan jobb, mint teljes testünkkel a pokol örök szenvedéseiben kínlódni.

6.Feltevés: Isten terve az ember jóváhagyásának függvénye
Az amputáltak meggyógyítása körüli vitának az egyik érve szerint Isten egyszerűen nem fair az amputáltakkal. Ezzel szemben a Szentírás egyértelműen kimondja, hogy Isten tökéletesen igazságos (Zsoltárok 11:7; 2Thesszalonikabeliekhez 1:5-6) és abszolút hatalmával senkinek nem kell elszámolnia (Rómabeliekhez 9:20-21). A hívő ember akkor is szilárdan hisz Isten jóságában, ha ezt a körülmények éppen nehézzé is teszik és ha az emberi értelmünk meg is inog.

7. Feltevés: Isten nem létezik. Valójában ez az alapvetése az amputáltak meggyógyítása körül folyó egész (ál)vitának. Azok, akik ebben nagy hévvel vesznek részt, arra a feltételezésre alapozzák a érvelésük, hogy Isten nem létezik, és aztán ezen gondolattól vezérelve próbálják premisszájukat érvekkel aládúcolni. Igyekeznek logikus következtetés eredményeként beállítani azon prekoncepciójukat, mely szerint a vallás csak egy mítosz. A bírósági tárgyaláson tehát a bíró úgymond, már a tárgyalás előtt meghozta az ítéletet.

Bizonyos értelemben véve az amputáltak meggyógyításának kérdése egy beugratós kérdés, hasonlóan ahhoz a kérdéshez, hogy Isten teremthet egy olyan súlyos sziklát, amit már Ő maga sem képes megemelni. Az ilyen kérdések nem az igazság keresesére-, hanem sokkal inkább a hit lejáratására irányulnak. A kérdésre adott rövidebb válasz, valahogyan így hangozna: Isten képes minden egyes amputált testrészű embert meggyógyítani és meg is fogja mindegyiküket gyógyítani, ha életüket Jézus Krisztusra bízzák, és személyére, mint az egyetlen Megmentőre tekintenek. A gyógyulás nem feltétlenül azonnal fog követeléseink eredményeként fellépni, hanem az Isten által meghatározott időben. Így a gyógyulás még ebben a földi létben is megtörténehet, de bizonyosan megtörténik a mennyben. Addig a napig pedig, hitben és nem látásban járunk, abban az Istenben bízva, aki Jézus Krisztusban megváltott bennünket, és Aki megígérte a test feltámadását is.

Egy személyes bizonyságtétel:
Az első fiúnk születésekor lábszárából és lábfejéből is hiányoztak csontok, valamint csak két lábujja volt. Az első születésnapja utáni második napon mindkét lábát amputálták. Pillanatnyilag éppen egy kínai kisfiú örökbefogadásán gondolkozunk, akinek hasonló műtéti beavatkozásra volna szüksége, mivel hasonló fizikai nehézségekkel küzd. Úgy érzem, hogy Isten engem, mint különleges anyát rendelt e különleges csöppségek mellé. Míg cikküket itt nem olvastam, fogalmam sem volt arról, hogy vannak emberek, akik az amputáltak meggyógyításával próbálnak Isten létezése ellen érvelni. Egy láb nélküli gyermek édesanyjaként és egy másik hasonló sorsú gyermek jövőbeli anyjaként, jómagam sohasem láttam ezt a kérdést ebben a fényben, sohasem vizsgáltam ebből a szemszögből. Sokkal inkább Isten személyes elhívásaként tekintettem rá, mely szerint Isten azt akarja, hogy különleges anyaként Isten áldásaira emlékeztessek másokat ezen az élethelyzeten keresztül is. Elhívását egy lehetőségként fogtam fel, hogy ezeket a gyerekeket egy keresztény család tagjaivá tehessem, hogy elvezethessen őket az Istennel való személyes szeretetkapcsolatra, valamint hogy megtaníthassam őket arra, hogy Jézussal minden akadályt képesek vagyunk leküzdeni. Mások számára lehet, hogy mindez egy botránykő volna útjukon, mi azonban kihívásként és tanulási lehetőségként tekintünk rá. Köszönetet adunk azért is Istennek, hogy felvértezett valakit elegendő tudással és szakképzettséggel a szükséges műtétek végrehajtásához és a kellő művégtagok előállításához, hogy a fiam, és remélehetőleg a jövőbeli fiam is, képes legyen menni, futni, és ugrálni és életét Isten dicsőségére élni. „Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak" (Rómabeliekhez 8:28).

English


Vissza a magyar oldalra
Isten miért nem gyógyít meg amputált embereket?