settings icon
share icon
Kérdés

Hogyan engedheti meg Isten, hogy az emberek káromolják Őt?

Válasz


A világ minden táján, minden egyes nap emberek csúfolják, gyalázzák Istent és az Ő szent Nevét. Önnön utaikon tévelyegve Istent káromolják, nevetség tárgyává akarják tenni személyét, sőt egyesek még az öklüket is dühösen rázzák az ég felé. A csúfolkodás már-már olyan mértéket ölt, hogy az néha egyszerűen kétségbeejtő, attól az orcátlanságtól pedig, ami ezt a csúfolódást kíséri, sokszor majdhogynem eláll az ember lélegzete. Isten látja mindezt, és kétség kívül tehetne is ellene. Miért engedi tehát, hogy az ember ezt így folytathassa?

Isten a szabad akarat ajándékával áldotta meg az embert. A Jelenések könyvének 4:11 igerészét így olvassuk: "Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremtettek." Isten saját dicsőségére és örömére alkotta az emberiséget. Létezhet annál nagyobb öröm, ha valakit minden külső kényszer nélkül, szabad akaratból és örömtelien viszontszeretnek? Isten nem agyatlan automatákat teremtett, amik előre betáplált programtól vezérelve egész nap csak tapsolják Őt, és az Ő akaratát viszik véghez. Nem. Isten, az emberi szülőkhöz hasonlóan, olyan gyermekeket akart, akik nem szolgaként, hanem gondolkodó egyéniségként, saját személyiséggel és karakterrel bíró lényekként léteznek. Igaz és őszinte szeretet csak és kizárólag önkéntes alapon létezhet.

Mivel tehát Isten bölcsességében úgy határozott, hogy pontosan ilyenné teremti az embert, így az ember arra is szabad akaratot kapott, hogy engedetlen legyen Istennel szemben, hogy csúfolja, sőt még hogy káromolja is Őt. A Galátziabeliekhez írt levél 6:7 igerésze azonban mindenkit egyértelműen figyelmeztet arra, hogy Isten nem csúfoltatik meg mindörökké. Az istenkáromlás és a gúnyolódás csak ideig-óráig tart. A végső elszámolás napja minden ember életében eljön, és akkor mindenki azt aratja majd, amit vetett.

Istentől kapott képességünk van arra, hogy válasszunk a jó és a rossz-, a helyes és a helytelen-, az élet és a halál között. Isten azonban bűnben leledző bukott lényünk minden bajának megoldását is kezünkbe adta, megmutatta a bűn szorításából az örök életre vezető utat. Akkor kaptuk ajándékba az Istennel helyreállt szeretet-kapcsolat lehetőségét, mikor az Úr Jézus Krisztus önszántából letette értünk életét a kereszten.

English



Vissza a magyar oldalra

Hogyan engedheti meg Isten, hogy az emberek káromolják Őt?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries