Milyen viszonyban áll Isten az idővel, az időbeliséggel?


Kérdés: Milyen viszonyban áll Isten az idővel, az időbeliséggel?

Válasz:
Emberi lényként — a fizikai világ korlátai közé szorulva — a tér négy dimenziójában tudunk létezni, melyek közül az egyik a tér-idő. Mivel Isten azonban lélek, ezért Ő a fizikai világunkon túl meghúzódó, anyagi kiterjedéssel valószínűleg nem is rendelkező, szellemi világban lakozik, ami az anyagi világban élő lények számára fizikai érzékszerveik mentén meg sem ragadható. Nem arról van tehát szó, hogy Isten léte kérdéses, hanem sokkal inkább arról, hogy Ő nincsen azon fizikai törvények és dimenziók hatalma alá vetve, mely az érzékszerveink (legmagasabb érzékszervünk az agyunk) által észlelhető világot uralják (Ézsaiás 57:15). Mivel azonban tudjuk, hogy "Isten lélek" (János 4:24), így az a kérdés is felmerül, hogy Ő milyen viszonyban áll az általunk is megtapasztalható idővel.

A 90. zsoltár negyedik versében Mózes egy egyszerű, de legalább annyira mélyenszántó példán keresztül érzékelteti velünk Isten időtlenségét: "Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel". Isten örökkévalóságával éles ellentétben áll az ember mulandósága. Bár a mi életünk rövid és törékeny, Isten nem gyengül vagy hanyatlik az idő "előrehaladtával", vagy legalább is azzal, amit mi annak érzékelünk.

Ha pontosabban akarunk szólni, akkor azt kell mondjuk, hogy Isten számára az idő egységenkénti lebontása, illetve ezen egységek halmozódása, semmilyen jelentőséggel se bír, hiszen Isten az idő dimenzióján is felülemelkedik. Isten tehát nem egy olyan személy, Akinek mérhetetlenül sok ideje van, hanem Ő "egyszerűen" az időn kívül van. Mivel emberi létünk során még egyikőnk sem tapasztalt meg (tudatosan) ilyen állapotot, ezért erről csak okoskodni tudunk, de valós konklúzióra nem feltétlenül jutunk. Isten Szent Lelke Péter apostolon keresztül is igyekezett felhívni figyelmünket arra a lényeges tényre (2.Péter 3:8), hogy Isten időszemlélte gyökeresen eltér az emberek időérzékelésétől és az időről alkotott fogalmaiktól (lásd Zsoltárok 102:12; 24-27). Istent nem köti az idő, úgy mint minket. Ő az idő szférája fölött és azon kívül áll, "bármikor" kiléphet belőle, és "bármikor" újra bele is léphet. Isten szimultán látja a múltat, a jelent, és a jövőt, vagy legalább is ezt nagyjából így tudja elképzelni egy az idő dimenziójában mozgó teremtmény. Isten szemhéján a Földön zajló teljes élet egy gyors felvillanás, egy rövid álomkép, ugyanakkor arra is képes, hogy az összes teremtmény által észlelt minden pillanatot egyszerre vagy éppen külön-külön lássa. Ezt a pillanatot, a következőt, és a rákövetkezőt... Az utóbbi módon egy milliszekundumot több ezer éven keresztül is lehet szemlélni, míg a nagy képre tekintve a sokmilliárd éves kozmikus bál nem több egy pár másodpercnél.

Szószaporítás ide-, költői képek oda, el kell ismerjük, hogy valójában képtelenek vagyunk arra, hogy a létezés ezen síkján felfogjuk az örökkévalóságot, Isten időtlenségét. Mikor mégis ezzel próbálkozunk, akkor véges elménkkel próbáljuk végtelen Istenünket a naptárunk egyik rovátkájába beszorítani. Mindazok, akik balgatag ember módjára azt akarják, hogy Isten az ő időbeosztásukhoz igazodjon, vakságukban figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy Isten "....a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent...(Ézsaiás 57:15). Az ember pára-létének még a leírása sem szerepelhet egy lapon Isten jellemzésével: "A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolczvan esztendő, és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, a mely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk" (Zsoltárok 90:10).

Elménk véges mivolta miatt csak egy töredékét vagyunk képesek felfogni annak, hogy mit is jelent valójában Isten végtelen létezése, így tehát olyan szóhalmok mentén próbáljuk megragadni Isten ezen minőségét, mint hogy "Neki se kezdete, se vége nincs", "örök", "végére mehetetlen", "örökkévaló" és így tovább. A 90. zsoltár második verse így jelenti ki ezt: "...öröktől fogva mindörökké te vagy Isten" (Zsoltárok 90:2).

Mi tehát az idő? Fennáll a veszélye, hogy cikkünk végéig nem tudunk kielégítő választ adni erre a kérdésre, a "végtelen egyszerűség" kedvéért tehát mondjuk azt, hogy az idő egy bizonyos (idő)tartamot jelöl. Óráink csupán a változás jelzői, vagy pontosabban szólva olyan időmérő szerkezetek, melyek az idő múlását mutatják. Máris egy körkörös érvelés harapásnyomos kígyófarkánál találjuk magunkat, melynek félhomályában csak valami olyan elmés megállapításra jutunk, mint hogy az idő szükséges előfeltétele a változásnak, a változás pedig egy elégséges feltétele annak, hogy az idő múlásáról fogalmat alkothassunk. Hervadó szóvirágaink illatának bódulatában tehát nagyjából oda lyukadunk ki, hogy elmondhatjuk, mikor változik valami, akkor tudjuk, hogy idő telt el. Ezt legkésőbb akkor állapíthatjuk meg, mikor saját bőrünkön is érezzük az idő előrehaladtát, mikor gyermekkorunkat elhagyva felnövünk, majd egyre inkább öregszünk. Az idő kerekét embernek lehetetlenség visszaforgatni, az elmúlt perceket már nem lehet visszahozni. Ami azonban embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges (Márk 10:27; lásd Ézsaiás 38:8 és Józsué 10:12-14).

Arról is érdemes egy pár szót ejteni, hogy (főleg) a huszadik századi fizika eredményei arra mutatnak rá, hogy az idő elválaszthatatlanul kötődik az anyaghoz. Idő tehát csak akkor létezhet, ha valamiféle anyagiság is létezik. Isten azonban nem anyag, sokkal inkább Ő volt az, Aki létrehozta az anyagot. Levonhatjuk tehát a következtetést, hogy az idő csak "onnantól fogva" volt, hogy Isten létrehozta az általunk is érzékelhető anyagi világegyetemet. "Azelőtt" (idői fogalom lévén már csupán ebben a szóban is érezzük emberi korlátainkat) csak Isten létezett. Mivel tehát az anyagi világ "még" nem létezett, és mivel Istenről tudjuk, hogy Ő változhatatlan, ezért azt is megállapíthatjuk, hogy idő még nem volt, és hogy az időnek értelme sem volt, hiszen az semmilyen kapcsolatban nem állt Istennel.

Mindez pedig az örökkévaló szavunk jelentéséhez vezet minket. Az örökkévalóság fogalmát egy olyan koncepció kifejezésére használjuk, aminek se kezdete, se vége nincsen. Isten pont ilyen, Neki se kezdete, se vége sincs, hanem az idő korlátain kívül van. Az örökkévalóság szavunk azonban még mindig egy olyan kifejezés, ami messze nem írja le teljességében időbeliség Istenhez való viszonyát, hiszen Ő az örökkévalóságon is túl van.

A Szentírás bizonysága szerint Isten az általunk ismert idő korlátain kívül él. Sorsunk már "örök időknek előtte" (2.Timótheushoz 1:9; Tituszhoz 1:2), és "a világ teremtetése előtt" (2.Efézusbeliekhez 1:4; 1.Péter 1:20) elterveztetett. "Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő" (Zsidókhoz 11:3). Ez alapján tehát azt kell mondjuk, hogy a fizikai univerzum, amit szemeink látnak, füleink hallanak, amit érzékeink érzékelni képesek, nem egy előzetesen meglévő anyagi masszából állt elő, hanem egy olyan forrásból, ami független azon fizikai dimenzióktól, melyeket képesek vagyunk észlelni.

"Isten lélek" (János 4:24), így ennek megfelelően Ő inkább időtlen-, mintsem az örök időbeliségben lévő-, vagy az idő szobafogságában létező személynek tekintendő. Az idő nem más, mint Isten egyik további teremtménye, teremtésének egy behatárolt része, melyet azzal a céllal állított elő, hogy magába foglalja a saját szándékai szerint létrejött teremtést egy a mulandóság alá rekesztett-, elmúlásra teremtett-, kinyűtt ruha módjára eldobható univerzumban (lásd 2.Péter 3:10-12).

Mikor tehát Isten befejezte teremtői tevékenységét, mely természetesen az idő teremtését is magába foglalta, akkor az alábbi következtetést vonta le: "És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap" (1.Mózes 1:31). Isten lelke az időtlenség egész birodalmát belengi.

Hívőként mély nyugalmat és vigaszt merítünk annak tudatából, hogy Isten, annak ellenére, hogy időtlen és örök természetű, ebben a pillanatban is velünk van. Bár lénye mindenen felülemelkedik, személye mégsem elérhetetlen egyik teremtése számára sem, közvetlen jelenléte sosincs messzebb egy térdhajlításnyi távolságnál. Mivel Ő ezen pillanat felett is Úr, és ebben a momentumban is jelen van, imáink jelen időben jutnak el színe elé, jelentsen "a jelen idő" fogalma bármit is az Ő szemszögéből.

English


Vissza a magyar oldalra
Milyen viszonyban áll Isten az idővel, az időbeliséggel?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől