Kérdés
Hogyan értsük azt, hogy Isten ereje a mi gyengeségünk által ér célba (2Korinthus 12:9)?
Válasz
Isten országának számos alapelve csak egy látszólagos(!) logikai paradoxon kereteibe pászítható bele. Amikor Pál apostol azért könyörgött Istenhez, hogy vegye el az őt érő csapást - amit csak így írt le, "tövis adatott a testembe" -, az Úr ekképp felelt neki: "...Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz..." (2Korinthus 12:7-9, KAR2011). Az Egyszerű Fordításban ugyanezen passzus így hangzik: "...„Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert az én erőm a te erőtlenséged által éri el a célját.”". Isten ereje a mi gyengeségünk által teljesedik tehát ki, mikor ugyanis olyan helyzetek állnak elő, melyekben az emberi erő már nem elég, Ő gyönyörködik azokban, hiszen általuk mutathatja meg nekünk hatalma valós nagyságát.
Az, hogy Isten elutasította Pál gyógyulásért hallatott fohászát, végtére áldássá vált az apostol életében, hiszen ezzel még messze nem maradt abba a Pálért való közbenjárása. Egy Biblia-kommentár kifejti, hogy a tövis "megakadályozta Pált abban, hogy valami szellemi supermannek képzelje magát, és rendkívüli nagyságú mennyei kinyilatkoztatásai ellenére is feltárta előtte emberi halandósága és gyengesége valós állapotát. A 'tövis' Pált mindig az Úr közvetlen közelében tartotta, bizonyosságban és bizalomban" (Barnett, P., The Message of 2 Corinthians: Power in Weakness, InterVarsity Press, 1988, 178. o.).
Pál apostol felérvén ezt, egy idő után felhagyott a fizikai állapota elleni rugódzással, és örömnek kezdte gyengeségét tekinteni, sőt, dicsekedni kezdett azzal, hogy Krisztus ereje így még teljesebben munkálkodhat rajta keresztül: "Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős" (2Korinthus 12:10). Pál szavai jól kifejezték állapota paradox mivoltát, vagyis azt, hogy tulajdonképpen épp a gyengeségében vált erőssé, ugyanis a kitartáshoz szükséges ereje ekkor már egyedül Krisztustól származott.
A 2Korinthus 12:9 igeversben szereplő, "erőtlenség által ér célba" kijelentést hordozó tagmondat azt jelenti, hogy (erőtlenség által) "vált tökéletessé, teljesedett be, lett teljessé". Krisztus ereje akkor teljesedik ki - akkor képes teljes mértékben elérni célját és válik tökéletessé -, amikor választottjai gyengék, és így már kizárólag az Ő erejére támaszkodhatnak. Mikor Pálhoz hasonlóan mi is abbahagyjuk az ellenállást és a panaszkodást, és végre engedjük, hogy Krisztus ereje pihenjen meg rajtunk, akkor ezzel voltaképp helyet adunk az Úr számtalan váratlan áldásának, avagy csak üres edényt lehet megtölteni olajjal. Ha hagyjuk, hogy Isten ereje a mi gyengeségünk által váljon tökéletessé, akkor lehetőségünk fog nyílni arra, hogy Isten dicsőségét pontosabban kiábrázoljuk. "Isten kegyelme és ereje a halálos gyengeségben fonódik össze az emberi élettel" - írja Barnett igemagyarázó (op. cit., 179. o.).
A Biblia újabb és mind újabb példákat hoz arra, hogy Isten ereje akkor nyilvánult meg leginkább, mikor népe tagjai gyengék voltak. Mózes, Izráel nagyszabású vezetője, messzemenőkig tisztában volt emberi hiányosságaival, gyarlóságával (lásd 2Mózes 4:10). Amikor az Úr arra hívta el őt, hogy a fáraó előtt képviselje, Mózes így ellenkezett: "„Ó, Uram, kérlek, küldj akárkit, csak ne engem!”" Isten viszont így biztosította támogatásáról: "Most hát indulj el, mert én veled leszek..." (2Mózes 4:12-15).
Gedeon valós története jól szemlélteti, hogy Isten nagy dolgokat tud véghezvinni olyan emberek által, akik emberi gyengeségeiket elfeledve már csak Isten erejében bíznak, és akik engedelmeskednek az Ő vezetésének (Bírák 6:14-16). A gyengeségen keresztül megnyilvánuló erő legeklatánasabb bibliai példája persze Jézus Krisztus halál feletti végső győzelme halála által. Ő ugyanis "amikor megfeszítették, akkor gyenge volt, de most már Isten ereje által él" (2Korinthus 13:4, EFO).
A Korinthusbeliekhez írt első levél 1:27 igerésze ma is így tanít minket: "...a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket". Gyengeségünk miatt soha nem szabad visszariadnunk attól, hogy Istenhez folyamodjunk, hanem pont ezen állapotunkban kell még sebesebben védő szárnyai alá futnunk, hagyva, hogy akarata teljesítéséhez mindennel felvértezzen és megerősítsen minket. Ilyenkor különösen érdemes ígéretei kimeríthetetlen tárházának ajtaját felnyitnunk: "Erőt ad a megfáradtaknak, és növeli a gyengék erejét. Még az ifjak is elfáradnak és kimerülnek, és az ifjak is megbotlanak és elesnek; de akik az Úrban reménykednek, azok ereje megújul. Szárnyakon szárnyalnak, mint a sasok; futnak és nem fáradnak el, járnak és nem " (Ézsaiás 40:29-31).
Amikor szükséghelyzetben vagyunk, akkor láthatjuk meg csak igazán, hogy mekkora szükségünk van Istenre (2Korinthus 1:9; 3:5; 13:4). Minél inkább tudatában vagyunk gyengeségünknek, Isten annál jobban ki tudja mutatni erejét rajtunk keresztül: "Az, hogy Jézust megismertük, igen nagy kincs! Ezt a kincset azonban „cserépkorsóban”, vagyis emberi testünkben hordozzuk. Így azután jól látható, hogy ez a mindennél nagyobb erő Istentől származik, nem pedig tőlünk" (2Korinthus 4:7, EFO).
Isten ereje tehát a mi emberi gyengeségünk keresztül ér célba, általa teljesedik csak ki igazán, mégpedig akkor és úgy, mikor hitünket és bizalmunkat egyedül az Ő személyébe vetjük. Az Úr jelenléte az egyetlen, amire a gyengeség idején csak szükségünk van. Az Ő nagy erejének messze elégséges volta megnyugszik rajtunk, amikor Őbenne találjuk meg az erőnket, ennek következtében az Ő dicsősége pedig csak öregbül. Ekkor már mi is a zsoltárossal együtt mondhatjuk szívből: "Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké" (Zsoltárok 73:26).
English
Hogyan értsük azt, hogy Isten ereje a mi gyengeségünk által ér célba (2Korinthus 12:9)?
