Hogy engedheti meg Isten, hogy egyes emberek fogyatékossá vagy rokkanttá váljanak?


Kérdés: Hogy engedheti meg Isten, hogy egyes emberek fogyatékossá vagy rokkanttá váljanak?

Válasz:
Az Úr legalább annyira Istene minden testi és szellemi fogyatékossággal élő embernek, mint amennyire Istene a fizikailag egészséges és mentálisan ép embereknek. A magas és büszke hegyek felett éppúgy uralkodik Ő, mint amennyire a törékeny és erőtlen nádszálak felett Úr. A Szentírás világos tanítása szerint minden egyes valaha született ember Isten egyedi teremtménye (lásd Zsoltárok 139:16). Ez tehát a sérült és fogyatékkal élő embertársainkra is igaz.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy Isten vajon miért engedi meg, hogy egyes emberek testi vagy szellemi fogyatkozással szülessenek, hogy miért engedi az olyan események bekövetkeztét, melyek ezeket a későbbi élet során előhívják. Ez a téma a gonoszság és a szenvedés eredetét vizsgáló teológiai és filozófiai vita területére visz minket. Kérdés tehát, hogy amennyiben Isten mindenható és kizárólag jó, akkor miért engedi meg a gonosz és rossz dolgok bekövetkeztét. Mi az értelme, vagy mi előnyös van abban, hogy valaki elveszíti látását, vagy hogy egy művégtagra szorul, csak hogy járni tudjon. Hogyan egyeztethető tehát össze Isten jósága és tökéletessége azon ténnyel, hogy teremtése tetemes része sebzett és megtört?

Mielőtt azonban jobban kibontanánk a témát, le kell szögeznünk, hogy boldogok vagyunk, ha beláthattuk már, hogy valójában mi magunk is erőtlen és megrepedt nádszálak vagyunk. Ha idáig még nem jutottuk el, akkor jó eséllyel még mindig azzal áltatjuk magunkat, hogy magas és erős hegy módjára egyedül dacolunk az élet minden viharával szemben. Nyilvánvaló, hogy sokak közülünk szemüveget hordanak, vagyis látásuk korlátolt, hogy fogaink tele vannak töméssel, és még ráadásul ferdén is állnak. Sokan küzdünk elhízással, cukorbetegséggel, heveny ízületi gyulladással, végtagmerevséggel, továbbá életünk előrehaladtával mindnyáján egyre inkább leépülünk. Hányunkat ragad magával idegroham nap, mint nap, hányan rettegünk elképzelt helyzetektől egész életünk során, hányan kezeljük embertársainkat teljesen érzéketlenül, merő tárgyak módjára, melyek egyetlen funkciója a mi szükségeink kielégítése? Azonban még ha a felsoroltak mind mély tökéletlenségünkről is tanúskodnak, nem első sorban ezekről van szó: Isten jelenléte nélkül szellemi és lelki téren is mindannyian nyomorékok vagyunk. Ne ütközzünk meg egy erős kifejezésen, testvérek, főleg akkor ne, ha az a valóságot tükrözi! Az egész emberi nem életében a tökéletlenség a mindennapi realitás része, az ideális állapotunktól igencsak messze vagyunk. Mindezek tükrében lehet, hogy érdemes volna felülvizsgálni, hogy mi is pontosan a fogyatékosság! Mindemelett persze nem tagadhatjuk el politikailag korrekt módon — fél szemünkre megvakítva magunkat -, hogy igenis jelentős különbség létezhet a fogyatékosság különböző fokai között. Ennek a beismerése már csak azért is szükséges, mert nyilván az sem volna helyes, ha egy koffeinfüggő ember, aki minden nap kávét kell igyon, hasonló mérvű támogatást követelne magának, mint amilyet egy tolószékben ülő embertársunk olykor kénytelen elfogadni.

Ha egy személy szellemi vagy fizikai fogyatékossággal jön a világra, az az eredendő bűn világunkra rablógyilkos módjára rászabaduló merényletének tudható be. Az emberiség Istennel szembeni egykori engedetlensége következményeként létezhet egyáltalán világunkban sóhaj, könny, fájdalom és betegség, minden tökéletlenség és maga a halál is (lásd Rómabeliekhez 5:12). A megszeplősített, bukott világ tehát az emberi nem Isten elleni lázadásának természetes velejárója, az eredendő bűn és a fogyatékosságok kialakulása között tehát ok-okozati viszony van. Ez az egyik magyarázata annak, hogy Isten miért tűri meg, hogy egyes emberek fogyatékosként születhessenek. Ezzel persze cseppet sem azt sugalljuk, hogy a fogyatékkal élők valamiképp nagyobb mértékben járultak volna hozzá az emberiség eredendő bűnéhez, vagy hogy állapotuk bármilyen módon is a saját bűneikre vezethető vissza. Ezt, a világ majdnem minden kultúráját jellemző, gonosz felfogás homályát az Úr Jézus Krisztus bölcsességének fényével oszlatta szerteszét (lásd János 9:1-3). Az eredendő bűn egyik velejárója éppen az aránytalan eloszlás: míg egyeseknek csak enyhe szemtengelyferdülésük van (ami mellesleg a legtöbb emberre igaz), addig mások egész életükben vakok. Tehát míg az adott egyén fogyatékossága semmiképp sem személyes bűneire vezethető vissza, addig általánosan igaz, hogy minden fogyatékosságunk az eredendő bűn pusztítása miatt létezhet. Mikor Jézus Krisztus azt mondta, hogy "...e világon nyomorúságtok lészen..." akkor arra is gondolt, hogy e világon még akkor is ki vagyunk téve a bűn torzító jelenlétének, ha keresztényként már megszabadultunk a bűn hatalmától. Addig azonban, míg nem fogadtuk el Jézus Krisztus értünk tett áldozatát, még ez utóbbi sem mondható el rólunk.

A másik ok, amiért Isten megengedi, hogy egyes emberek lerokkanjanak vagy fogyatékossággal éljenek, abban keresendő, hogy Isten dicsősége így még fényesebben képes rajtuk keresztül megnyilvánulni. Mikor az apostolok a vakon született ember vakságának lehetséges okain tűnődtek, az Úr Jézus így világított bele emberi értelmük éjjelébe: "Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei" (János 9:3 — Újfordítás). Mikor Jézus ugyanezen közvetlen tanítványai körében Lázár betegségéről értesült, akkor az Úr hozzájuk hajolva így tanította őket: "Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia" (János 11:4). Különösen érdekes, hogy ezzel Jézus Krisztus azt is kijelentette, hogy az Ő jelenlétében még a halál sem lehet halálos. Mindkét esetben tehát Isten dicsőült meg a beteg ember meggyógyítása során. A vakon született ember gyógyulását látva a büszkeségükben megvakult elöljárók visszavonhatatlan bizonyságát kapták Jézus Krisztus gyógyító hatalmának. Lázár feltámasztása miatt pedig "sokan hivének azért ő benne ama zsidók közül, a kik Máriához mentek vala, és láták, a miket cselekedett vala" (János 11:45). Ezek a gyógyítások tehát sosem voltak "öncélúak", hiszen bizonyságuk által sokan találtak-, és találnak mind a mai napig Istenre, nem mellesleg a beteg emberek is meggyógyultak.

Egy további ok, amiért Isten e véges világban megengedi a testi és lelki fogyatkozások kialakulását abban keresendő, hogy gyengeségeinkkel és gyámoltalanságainkkal szembesülve egyre jobban és teljesebben megtanulunk Őbenne bízni, sem mint a magunk vélt erejére támaszkodni. Mikor Isten elhívta Mózest, akkor a későbbi próféta eleinte vonakodott feladni pusztai életét, és nem akart engedelmeskedni a hívásnak. Olyannyira ellenállt, hogy saját fogyatékosságára hivatkozva akarta magát felmentetni. Erről így olvasunk: "És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva... mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok" (2.Mózes 4:10). Isten azonban bensőségesen ismerte ezen teremtményét is: "Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell" (2.Mózes 4: 11-12). Ebből az igerészből is világosan kitűnik, hogy minden emberi képesség — vagy annak hiánya — Isten életünket érintő tökéletes tervének szerves részét képezi. Az is jól látható, hogy Isten mindig készen áll arra, hogy engedelmes szolgálója segítségére siessen. Isten nem feltétlenül a jó képességűeket hívja el szolgálni, de az elhívottakat feltétlenül jó képességekkel ruházza fel.

Joni Eareckson Tada még tinédzser korában sérült le egy búvárbaleset során. Életének elkövetkező jó öt évtizedét, nyaktól lefelé bénultan, tolószékben töltötte. Joni visszaemlékezéseiben így ír arról, hogyan képzelte el az Úr Jézus Krisztussal való mennybeli találkozását, és az ott elhangzó szavakat: "Minél gyengébb lettem abban az izében ülve, annál inkább csak Rád támaszkodtam, Uram. Minél inkább Rád támaszkodtam, annál inkább felismertem, hogy Te mennyivel erősebb vagy, mint azt valaha gondoltam volna. Erre sosem került volna sor, ha nem adtad volna nekem a kerekesszék sebző áldását". Az ember csak tűnödik e sorokat olvasva: hogyan nevezhette Joni sérülését áldásnak? Ez kizárólag Isten kegyelme által lehetséges. Joni ezzel a kijelentésével Pál apostol érzületét visszhangozza, aki a testében lévő tüskét Isten túláradó kegyelme által képes volt elfogadni, sőt áldásnak tartani: "...Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős" (2.Korinthusbeliekhez 12:9-10).

Egy további ok, amiért Isten megengedheti a fogyatékosságok kialakulását az, hogy a minden világi értelmet meghaladó-, az egész emberi történelmet átívelő tervében éppen a test szerint gyengéket választotta ki különleges céljaira: "....a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem" (1.Korinthusbeliekhez 1:27-29).

Istennek semmi szüksége sincs emberi erőre vagy halandók tehetségére ahhoz, hogy céljait véghezvigye. Még testben és szellemben gyermeknek maradt embereket is használhat céljaira: "A csecsemők és csecsszopók szájával erősítetted meg hatalmadat a te ellenségeid miatt, hogy a gyűlölködőt és bosszúállót elnémítsd" (Zsoltárok 8:3). Ezen igazság újbóli felidézése segítheti fogyatékkal élő testvéreinket abban, hogy sose veszítsék szem elől, ki is valójában Isten. Teljesen érthető, hogy nehéz terhek súlya alatt nyögve az ember fel akarja adni a küzdelmet, Krisztus Urunk ereje azonban éppen a gyengeségünkben képes leginkább testet ölteni életünkben (2.Korinthusbeliekhez 12:9).

Bizonyos értelemben maga Jézus Krisztus is — saját akaratából — korlátolt képességűvé vált, mikor erre a világra született. Az Ő értünk tett áldozata valójában nem is a kereszten, vagy a Gecsemáné kertben kezdődött, hanem amikor Ő, a mindenható Isten, egy magatehetetlen csecsemő testi és szellemi korlátai közé szorította magát. Ezen minden bizonnyal érdemes kicsit mélyebben elgondolkoznunk. Mennybéli tökéletességét levetkőzve, gyarló húst öltött magára, hogy hozzánk hasonló halandóként a bűn testében jelenjen meg, hogy az Ő sebei minden bűnös gyógyulására szolgálhassanak. Minden dicsőségét félretéve ide költözött közénk-, a mennyei méltóságot igencsak nélkülöző emberek közé. Megtestesülésekor az emberi testünk minden törékenysége és sebezhetősége nyomorította le őt a mi szintünkre, ő viszont örömest vállalta ezt az áldozatot értem és érted. Érted? Ő "önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén" (Filippibeliekhez 2:7). Isten egyszülött Fia, Aki egy az Atyával, kivette részét emberi gyarlóságunk minden szeletéből, földi szolgálatát beteljesítve értünk szenvedett. "Mert nem oly főpapunk van, a ki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt" (Zsidókhoz 4: 15). Annak ellenére tehát, hogy Jézus Krisztus minden elképzelhető emberi kísértést kiállt (ennek már a puszta gondolata is szédítő), mégis bűntelen maradt, még szívében sem gondolt egyszer sem gonoszt. Az Atya és az emberiség közötti egyetlen közbenjáróként minden gyengeségünket belsőségesen érti és megérti, minden szenvedésünkkel teljesen azonosul, és minden fogyatékosságunkkal együtt karol minket keblére. Nincs olyan szellemi vagy testi csapás az életünkben, ami Őt ne sújtaná előbb.

Isten igaz Igéjének ígérete irgalommal telve tesz tanúbizonyságot arról, hogy minden nyomorultságunk, bénaságunk és fogyatékosságunk kizárólag múlandó por-létünk velejárója. Mindezek ugyanis csak a jelen bukott világunk részei, nem pedig az elkövetkezőé. Isten fiai, akik Jézus Krisztus értük tett áldozatának hittel teljes elfogadása által Isten gyermekeivé váltak (János 1:12), fényes és dicső jövő elébe tekintenek. Mikor az Úr Jézus az első alkalommal itt járt közöttünk, akkor már ízelítőt adott az eljövendő dolgok édességéből: az emberek "hozzávivék mindazokat, a kik rosszul valának, a különféle betegségekben és kínokban sínlődőket, ördöngösöket, holdkórosokat és gutaütötteket; és meggyógyítja vala őket" (Máté 4:24). Mikor Jézus Krisztus a második alkalommal is, minden szemnek látható módon eljön majd, "akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben" (Ézsaiás 35:5-6), akárcsak első látogatásakor.

Joni kerekesszékhez kicsit sem kötött mennyei kitekintése valósággal helyrebillenti világunk feje tetejére állt nézőpontját: "Talán csak azok a személyek nevezhetőek joggal fogyatékosnak, akik úgy gondolják, hogy nincs is akkora szükségük Istenre." Abban a helyzetben, mikor az embernek szembe kell néznie saját gyengeségével, korlátoltságával és fogyatékosságával, pontosan az a helyzet, melyben az ember hitét kizárólag Istenbe helyezi. Ekkor az Úr valójában magas méltóságra emel minket minden törékenységünkben és gazdag áldásával halmoz el lesújtottságunkban.

English


Vissza a magyar oldalra
Hogy engedheti meg Isten, hogy egyes emberek fogyatékossá vagy rokkanttá váljanak?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől