Isten valóban csak az emberi képzelet szüleménye?


Kérdés: Isten valóban csak az emberi képzelet szüleménye?

Válasz:
Egyes emberek azt állítják, hogy Isten nem más, mint az emberi elme szüleménye, egy ember alkotta fantáziakép, amit felvilágosulatlan, többnyire buta emberek generációkon keresztül plántálták utódaik tudatába. Azt mondják, hogy az "Isten", vagy az "istenek" szavakat az emberek csupán olyan dolgok kifejezésére használták, amiket egyszerűen képtelenek voltak felfogni, megérteni vagy átlátni. Egyesek a természetfelettibe való hit és a babona közé egyenlőségjelet tesznek, és még azt is állítják, hogy a hit teljesen és tudatosan figyelmen kívül hagyja a tudomány eredményeit. Mit mondhatunk tehát, Isten léte valóban csak egy olyan emberi elmeszülemény, ami merő butaságon alapszik, mely elképzelést eleink a kisujjukból szívták, mielőtt a tudomány még bebizonyíthatta annak hamisságát.

Nem, nem az ember alkotott magának valamiféle istent, épp fordítva, Isten alkotta az embert. Még az ún. szkeptikusok is beismerik, hogy minden teremtett jelenvaló dolognak, így az embernek is, kellett legyen valamilyen kezdete. Az ember létezésének tehát kellett legyen valamiféle "kiváltó oka", már persze hogyha az ok-okozatiság törvényét nem vetjük teljesen sutba. Az evolúciós elmélet hívei azt állítják, hogy ez a minden létezést kiváltó ok csupán egy személytelen erő volt, egy nagy durranás, ami egyben az egész világegyetem kezdete. Ez a logikai láncolat azonban erősen hiányos, ugyanis rögtön felmerül a kérdés, hogy mi volt a nagy durranás előidézője. Pontosan mi, vagy ki volt az, ami/aki az akkor működő erőket elindította. Ezt a kérdést illetően azonban a Szentíráson kívül nem találunk ésszerű választ (még a legtöbb pogány teremtéstörténet is az anyagiság előzetes létezéséből indul ki).

A Biblia a tények ismertetésével kezdődik, mikor a Szent Lélek Mózes első könyvének 1:1 igerészében közli velünk, hogy "kezdetben" Isten már jelenvaló volt. Ha emberi prekoncepcióinkat félretesszük, ami a tudományos megközelítés egyik alapvető feltétele, akkor az a válasz, amit a Szentírás az ok-okozatiság problematikájára ad, logikusnak hat: mivel Isten maga a Teremtő, és nem a teremtés része, ezért Neki nem kell kiváltó oka legyen. Ő mindig is létezett és mindig is létezni fog, lévén hogy a tér-idő dimenzióján kívül lévő entitásról van szó (Zsoltárok 90:2). Mózes prófétának csak a "vagyok a ki vagyok", azaz mai szóhasználattal élve az "Én vagyok a Vagyok" — ként mutatkozott be (2.Mózes 3:14). Isten a neve közlésénél azzal a problémával szembesült, hogy örökkévaló természetét az időbeliség alá vetett lényeknek kellett valamilyen módon megragadhatóvá tegye. Ezért ez az elsőre kacifántosnak tűnő névválasztás. Isten tehát, "mindig" volt, van és lesz, és mivel a "mindig" még mindig csak egy idői fogalom, így azt kell mondjuk, hogy Ő a "mindig" határain túl is létezik. Isten volt, van, és lesz, hiszen "állandóan" létezik, Ő az Örökkévaló, Aki maga idézi elő saját létezését (Jelenések 1:8; 4:8).

A következő dolog, amit a mai kérdésünk vizsgálatánál jobban szemügyre kell vennünk az, hogy Isten milyen lényként mutatja be magát a Szentíráson keresztül, azaz hogy mit mond Róla az ihletett Ige. Mikor tehát Istenünk természetét vizsgáljuk, akkor önmagában már az is elég árulkodó, hogy számos olyan tulajdonság jellemzi Őt, amit a halandó emberek nem szükségszerűen rendeltek volna személyéhez — már persze ha Isten csupán az emberi fantázia szüleménye volna. Isten mindentudó (Ézsaiás 46:9-10), mindenható (2.Sámuel 22:3; Zsoltárok 18:2-3), Isten minden mérték felett hosszútűrő (2.Péter 3:9), és örökké változhatatlan (Malakiás 3:6). A Szentírás arról tesz bizonyságot, hogy Ő maga a Szeretet, Akinek minden útja kegyelem és hűség (1.János 4:8; Zsoltárok 25:10; Zsoltárok 31:23), Aki vágyik arra, hogy kapcsolatunk legyen Vele (Jeremiás 29:13; Jakab 4:8). Isten egyben maga a tökéletes Igazság (János 14:6), az igazságosság pedig az ember Isten elleni lázadása miatt elégtétel után kiált (Sofoniás 3:5; Rómabeliekhez 6:23). Minden vallással, tehát minden vallással szemben, a Biblia-alapú keresztény hit nem azzal vakítja hívét, hogy bizonyos vallásos tettek, szolgálatok, alázatoskodás és alamizsnák által jó színben tüntetheti fel magát Isten előtt, azaz hogy saját törekvésein keresztül szerezheti meg és érdemelheti ki lelki üdvét. Míg minden vallás ember alkotta építmény, ami az ember bukott természetéből kifolyólag elkerülhetetlenül arra van ítélve, hogy — a szó legtágabb értelmében — maga is korrupttá váljon, addig Istennek nem emberkéz épített (egy) házat. Isten saját magának készített Szent Lélekkel telt templomot, mikor Jézus Krisztus képében megszületett e földre (továbbá minden egyes alkalommal, mikor Hozzá megtért hívei Szent Lelke által újjászületnek). Ő a testté lett Isten, Aki elhordozta a teljes emberiség bűneinek minden örök következményét. Kizárólag az értünk vállalt szenvedése árán, kegyelemből lehet lelki üdvünk: az Ő tökéletes áldozatához se hozzátenni nem lehet, sem pedig elvenni abból. A testté lett és közöttünk élő Isten annyira hosszútűrő, hogy azt is megengedte, hogy a keze által formált teremtményei halálra kínozzák őt. Ő azonban azokban a percekben is megbocsátó kegyelemmel járt közben értük a mennyei Atyánál (Lukács 23:34; Filippibeliekhez 2:5-11). Az önzetlen és önfeláldozó szeretet ezen mértéke és minősége emberi korlátainkon kívül esik, emberi értelmünkkel és szívünkkel meg nem ragadható. Éppen ezzel magyarázható az, hogy ember alkotta isteneknél mindennek nyomát sem találjuk, hiszen ők nem többek, mint emberi szemszögünkből elképzelhető lények. Az örök életre hívó — és ezért már a jelen életet átformálni képes — kegyelem koncepcióját Isten ihletett Igéjén, azaz a Szentíráson kívül, keresve sem találjuk máshol.

Az ember alkotta istenek általában az ember képére formáltatnak, így emberarcúak. Ennek fényében már remélhetőleg az is érthetőbb, hogy a pogány kultúrák istenei miért vannak telis-tele jellembeli hibákkal, következetlenségekkel és emberi gyengeségekkel. Ezek a bálványok nem ritkán kicsinyesek, önzőek, gonoszak, és szeszélyesek. Röviden összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy éppen olyanok, mint ahogyan azt ember alkotta istenektől elvárnánk, ugyanazon bűnökkel terhesek, és ugyanazon irigységgel és csalárdsággal teltek, mint az emberi szív. Az ember alkotta istenek egyik fő jellemzője, hogy jellemük kizárólag olyan színezetben tűnik fel, ameddig az emberi fantázia pislákoló fényének árnyéka vetül. A Szentírásban elénk tárt Isten azonban messze felülemelkedik emberi felfogóképességünkön és képzeletünkön. A Biblia Istene kijelenti és megjeleníti magát követői előtt, szellemi kenyérmorzsákat hagy maga után az úton, hogy azokat követvén jobban megismerhessük az Ő személyét.

A harmadik dolog, amit észbe kell vennünk azon kérdés tárgyalásánál, hogy Isten emberi képzelet szüleménye-e, vagy sem, az maga az emberi lélek szellemi minősége. Minden emberi lény egyedi teremtmény, és veleszületett "öntudattal" rendelkezik. Emberi természetünk része, hogy fogalmat tudunk alkotni az örökkévalóságról (Prédikátor 3:11), és azt is érezzük, hogy az érzékeinken keresztül megragadható világon túl egy másik világ is létezik. Mózes első könyve félreérthetetlenül kijelenti, hogy az ember Isten képére formáltatott (1.Mózes 1:27), a Kolossébeliekhez írt levél pedig azt is állítja, hogy minden Jézus Krisztus által-, és "Ő reá nézve" teremtetett (Kolossébeliekhez 1:16). Bizonyos értelemben tehát azt mondhatjuk, hogy Őhozzá hasonlatosak vagyunk, ebből azonban nem következik szükségszerűen az, hogy Ő mindenben olyan volna, mint mi vagyunk (2.Mózes 23:19), gondoljunk csak a bűneset által eltorzult emberi mivoltunkra. Ha igaz volna az állítás, mely szerint Isten csupán az emberi fantázia terméke, akkor az rögtön számos új kérdést vonna maga után. Vegyünk sorra ezek közül egy párat: Pontosan mi különbözteti meg az embereket az állatoktól? Honnan származik az igazság eszméje, honnan ered az önzetlen jótétemény, az önfeláldozás, vagy a feltétel nélküli szeretet, melyek rendre olyan dolgok, amiket nem feltétlenül találunk az állatok birodalmában? Ezeket az "emberi" vonásokat a világ minden egyes kultúrájában megtalálhatjuk, ráadásul evolúciós szempontból sokszor hátrányosak is, így már csupán az előbbi világi paradigma szerint sem állhatták volna ki az idők próbáját. Ha azonban e tulajdonságok és vonások Isten jellemének részei, akkor máris érthető, hogy miért találhatóak meg az emberben is.

Egy további dolog, amit a mai kérdésünk kapcsán észbe kell vennünk nem más, mint a Biblia megbízhatósága. Ha valaki makacsul kitart azon nézete mellett, mely szerint Isten valójában nem is létezik, akkor szembe kell néznie a Szentírás pontos bizonyságaival, amely az Ő személyéről és hatalmas tetteiről számolnak be. Isten egyre teljesebben fedte fel Magát előttünk a Szentírás hasábjain, így számos példán keresztül követhetjük nyomon az évezredek alatt az emberiség javára véghezvitt tetteit. Sokan, akik megrögzötten Isten létezése ellen érvelnek, általában teljesen vakok a Biblia igazságait és bekövetkezett, valósággá vált jövendöléseit illetően. Ezek az emberek hajlanak arra, hogy a Bibliát "valami olyan ősi könyvként" vessék sutba, "melyet egy pár zsidó írt". Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések jól rávilágítanak arra a töredezett alapra, melyre érveik düledező építményét húzzák fel. A Biblia 40 különböző írnok közvetítésével mintegy 1500 éven keresztül-, három kontinensen és három különböző nyelven íródott. Mindezek ellenére azonban olyan egységes egészet alkot, mint a több ezernyi kirakós-darabkából összeálló teljes kép. A Biblia nem más, mint annak a története, hogy Isten milyen fáradhatatlanul állítja vissza bukott teremtése eredeti állapotát.

Mindazok tehát, akik azt hiszik, hogy Isten az emberi elme szüleménye, figyelembe kell vegyék azt is, hogy a Szentírás hogyan ábrázolja az embert, és kiváltképp a zsidókat. Ha a zsidók a Bibliát saját kényük és kedvük szerint önmaguk dicsőítésére írták volna, akkor nyilván jó színben tüntették volna fel magukat. A Biblia ezt azonban egy cseppet sem teszi, sőt! Maga Isten is világosan kimondja, hogy nem a zsidók választották Őt, hanem Ő választotta őket mégpedig saját szempontjai szerint, de semmiképp sem azért, mert azt kiérdemelték volna, vagy mert bármilyen különleges bánásmód járt volna nekik (5.Mózes 7:7). Izráel fiainak mind újabb elpártolása és hitehagyása Isten egyszülött fiának keresztre feszítésekor tetőzött (Ézsaiás 65:2; Márk 15:9-15). A Szentírás hasábjain az ember reális képben tűnik fel, mint egy olyan teremtmény, melynek szíve tele van bűnnel, lázadással és megtorlásra való vággyal. A Szentírás egyetlen egy emberi személyt vagy csoportot sem magasztal fel, vagy emel a többi felé. Mindez tehát nyilvánvalóan azt a kérdést vonja maga után, hogy amennyiben valóban az ember hozta létre a Biblia Istenének képzetét, akkor vajon mi lehetett azzal a célja. Világos, hogy az ószövetségi és újszövetségi iratok egyetlen hőse maga Isten, nem pedig holmi ember. A Szentírás számos igazsága a mások javára történő önmegtagadást, az Istennek való önmegadást hirdeti, a Biblia tehát határozottan nem a személyes érvényesülés vagy gazdagodás kézikönyve. Ahelyett tehát, hogy arra nevelne minket, hogy saját erőfeszítéseink által miként érdemelhetjük ki Isten jóindulatát (lásd vallás), arra tanít minket, hogy Isten tökéletes mércéje szerint egyetlen igaz ember sincs (Rómabeliekhez 3:10, 23), és hogy minden csak az Ő kegyelméből létezhet. A történelem során számos példát láthatunk arra, hogy a Biblia igazságát hirdető embereket kiközösítették, elűzték, hogy erőszakos halállal vették el atyáitoktól örökölt hiábavaló életüket (1.Királyok 19:10; Apostolok Cselekedetei 7:58; 2.Korinthusbeliekhez 11:25).

Ha tehát Isten tényleg csak az emberi fantázia szüleménye, és valójában nem is létezik, akkor a legfőbb megválaszolatlan kérdések rögtön az univerzum nagyfokú összetettségének okára és látszólagos tervezettségére irányulnak. A DNS-molekula egyetlen spiráljának komplexitása is egy olyan briliáns elme ténykedésének nyomait hordozza magán, melynek a nagy idői síkra vetített vak véletlenszerűség vélelmezett kihatásai a közelébe sem érhetnek. A világegyetem-, a biológiai rendszerek tökéletes egymásrahangoltsága, a szerves és szervetlen molekulák mérnöki találékonyságról tanúskodó szerkezete, az atomok, elektronok, kvarkok gyönyörű össztánca is mind egy intelligens tervező létezését hirdetik. Ha tehát Isten létezését már csak elméleti síkon is elvetjük, és hathatós tevékenységét kihúzzuk a lehetséges magyarázatok listájáról, akkor egyszerre csak számos megválaszolatlan kérdéssel kell farkasszemet nézzünk. A mind időben, mind minőségében és kapacitásában korlátolt emberi elménk egyszerűen nem képes érvényes magyarázatot adni az ember szellemi világának-, de az érzékeinken keresztül megragadott külső világ összetettségére sem. Ember alkotta elméletek és tézisek fel-feltűnnek, majd cáfolatot kapnak, azonban mind a mai napig nem sikerült olyan, mindent átfogó, tudományos bizonyítékot felmutatni, mely az univerzum-, vagy éppen egy egysejtű élőlény lenyűgöző komplexitásának eredetét és kiváltó okát hitelt érdemlően magyarázni tudná. Ezek tekintetében maga Charles Darwin is így nyilatkozott: "Nyíltan bevallom: az a feltevés, hogy a szemet, a maga utánozhatatlan berendezéseivel, amelyek a különböző távolságokra való fókuszálást, az eltérő fénymennyiségek bebocsátását, vagy a szférikus és kromatikus aberrációk kiigazítását szolgálják, a természetes kiválasztás alakította ki, valóban a legnagyobb képtelenségnek látszik." (A fajok eredete, Neumann Kht., Budapest, 2004, 139. oldal).

Isten létezésének lehetőségét tehát nem vitathatjuk egyszerűen el, főleg akkor nem, ha még arra sem vagyunk képesek, hogy az élet kiváltó okára és annak összetettségére más lehetséges és értelmes magyarázatot szolgáltassunk. Ha az ún. felvilágosodás korával kezdetét vett történelmi korszak, mely szellemi értelemben mind a mai napig nem zárult le, egy valamit megtanított nekünk, akkor az az, hogy Isten létezésének tagadása nem hogy tisztázza a kérdéses dolgokat, hanem további kérdések végeláthatatlan láncolatát indítja el. Ha tehát Isten létezésének lehetőségéhez tudományos módon közelítünk, és igyekszünk félretenni homályos sejtéseinket, előítéleteinket és megkövesedett prekoncepcióinkat, sőt még emberi énünk torzító lencséjének ellenhatásait is igyekszünk képletünkbe bennfoglalni, akkor fel fogjuk ismerni, hogy az aktívan, intelligens módon, terv szerint cselekvő Isten létezése kicsit sem tűnik bolondságnak, sőt kifejezetten logikusnak hat. Akik azonban úgy döntöttek, hogy az ő életükben Istennek márpedig helye nincs, és ezen prekoncepció köré építették fel törékeny világképüket, sokszor úgy tesznek, mintha félszemű elméleteik és bicegő magyarázataik képesek volnának a porózus nézeteik tátongó lyukait betömni. Ne tévelyegjünk testvérek, ismerjük fel, hogy az ún. tudományos körök sok esetben vallásosan bigott módon ragaszkodnak Isten létezésének tagadásához, miközben állítólag olyan elfogulatlanul kutatják azon általános és átfogó igazságokat, amelyeknek létét posztmodern értékrelativista világunk élből elveti. Számos példa van arra, hogy mikor valaki tényleg nyílt szemmel, nyílt elmével és nyílt szívvel kereste az igazságot, és nem félt attól, hogy esetleg olyan ösvényre téved, amit előzetesen elképzelhetetlennek tartott, akkor az Igazság mindig hagyta magát megtalálni, és mindig bizonyságot tett Istenről, az Atyáról.

English


Vissza a magyar oldalra
Isten valóban csak az emberi képzelet szüleménye?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől