Kérdés
Hogyan győzhetem le a bűnt a hívő életvitelemben?
Válasz
A hívő életében lévő bűn legyőzése kapcsán a Biblia a következő mozgósítható, kiaknázandó erőforrásokat sorolja, melyek mind a mi megsegítésünkre adattak.
(1) A Szent Lélek személye – Isten olyan ajándéka Ő, Akit az Úr kifejezetten Krisztus teste tagjainak, azaz az egyháznak adott, hogy általa (a bűn felett is) győzedelmes keresztényekké válhassunk. Isten Igéjének tanítása szerint, ahogy azt a Galata 5:16-25 igerészben olvassuk, éles ellentét húzódik a test tettei és a Lélek gyümölcsei között. Ez a passzus a Lélekben való járásra, azaz a Szent Lélek általi vezetésnek való engedelmességre szólít fel minden hívőt. Nem “csupán” annak tényét emeli tehát ki, hogy minden újjászületett hívő rendelkezik a Szent Lélekkel, hanem arra nézvést is (f)elhívást fogalmaz meg, hogy az Ő irányításának engedelmeskedjünk. Ez azt jelenti, hogy inkább a Szent Lélek ösztönzését kell érvényre hagyni jutni az életünkben, mintsem a testünkét.
Az a változás, amit egyedül a Szent Lélek képes kibábáskodni a hívő ember életében, Péter apostol életén különösen jól látszik, hiszen ő a Szent Lélek nélkül még háromszor megtagadta Jézust - tette ráadásul ezt azután, hogy fennhangon hirdette, hogy kész akár a halálba is követni Őt. Miután viszont már betöltötte a Lélek, nyilvánosan, a világi hatalmak megtorlásától való félelem teljes hiányában, bátran és hatalommal hirdette a feltámadott Megváltóról szóló örömhírt pünkösd napján a zsidóknak.
Mi is jól tesszük tehát, ha törekszünk Lélekben járni, és gondot fordítunk arra, hogy el ne fojtsuk az Ő ösztönzését, buzdítását, és indítását (vagyis kerüljétek, hogy “megoltsátok a lelket”, amint az 1Thesszalonika 5:19-ben áll). Sokkal inkább annak a módját keressük, hogy hogyan töltekezhetünk be mind jobban Szent Lélekkel (lásd Efézus 5:18-21), vagyis hogy hogyan kerülhetünk minél teljesebben az Ő irányítása alá. De mégis hogyan töltekezhet be valaki Szent Lélekkel? – merül fel máris a kérdés.
Mivel az életünkben lévő bűn megszomorítja a Szent Lelket, és ezáltal gátolja Őt abban, hogy betöltsön minket, így mindenekelőtt az Isten Igéjének való engedelmességre kell törekednünk, mi ugyanis ezzel járulhatunk hozzá a betöltés folyamata szakadatlan jellegének fenntartásához. Imádságban kérjük, hogy Isten töltsön be minket az Ő Lelkével, merüljünk bele mind mélyebben Isten Igéjébe (Kolossé 3:16), és engedelmeskedjünk Isten már szívünkkel is felfogott parancsolatainak! Mindez egyre inkább lehetővé teszi Isten Szent Lelke számára, hogy gondolatainkban és tetteikben is hatásosan működjön.
(2) Isten Igéje, a Biblia – A Timótheushoz írt második levél 3:16-17 igerészében az áll, hogy Isten azért adta az Igéjét nekünk, hogy általa minden jó cselekedetre felkészítsen minket. Az Ige az, ami – pontosabban Aki – megtanítja nekünk, hogy hogyan éljünk és mit higgyünk, Ő az, Aki, figyelmeztet, ha rossz útra tévelyedtünk, de egyben Ő segít visszatérnünk a helyes ösvényre és Ő ad erőt azon bátorságosan járni. A Zsidókhoz írt levél 4:12 igeverse kimondja, hogy az Ige élő és ható, hogy képes megérinteni szívünk és gyökeresen kezelni mindazon legmélyebb problémáinkat is, melyeket puszta emberi elhatározás és erő sosem lesz képes leküzdeni. A zsoltáros az Ige életeket gyökeresen átformáló hatalmáról ír a 119 zsoltár 9.,11., és 105. igeversében is. Józsué sikerének titka az ellenség legyőzésében (ami egyben a mi szellemi harcunk metaforája) az volt, hogy nem feledkezett meg erről az Istentől való erőforrásról, hanem az Igén gondolkozott éjjel és nappal, és szüntelen azt forgatta szívében. Mivel szorgalmasan gyakorolta magát ebben, így még akkor is engedelmeskedni tudott Isten parancsának, amikor az – emberi és hadászati szempontból – kicsit sem tűnt ésszerűnek. Végül aztán mégis épp ennek a parancsnak való engedelmesség vált az Ígéret földjéért folyó egyik nagy csata (lásd Jerikhó kőfalainak csodás leomlása) megnyerésének kulcs-momentumává.
Ez az erőforrás olyan, amit általában túl magától értetődőként kezelünk és félvállról veszünk. Puszta megszokásból viszünk Bibliát a templomba, megszokásból olvassuk a napi áhítatot, de nem engedjük az Igét igazán mélyen a szívünkbe, nem forgatjuk azt benne, nem keressük annak a módját, hogy gyakorlatban hogyan alkalmazhatnánk, de sokszor még azokat a bűnöket sem bánjuk meg, melyekre rávilágított, esetleg ismételten elmulasztjuk Isten jóságát és személyét magasztalni mindazon ajándékért, melyet Tőle kaptunk. A Biblia bensővé tételének tekintetében sokszor szellemi anorexiások vagy bulímiások vagyunk: egyesek csak éppen annyit vesznek magukhoz belőle, ami a szellemi-lelki vegetáláshoz elég, például csak akkor foglalkoznak a Bibliával, amikor templomban vannak (annyit viszont soha nem kérnek belőle, hogy általa életerős, egészséges keresztényekké nőhessenek). Olyanok is vannak, akik bár egy-egy alkalommal jól teleeszik maguk, mégsem emésztik meg azt, ami a szájukban volt, vagyis nem forgatják azt addig belső lényükben, hogy abból képesek legyenek szellemi-lelki tápanyagokat kinyerni és hasznosítani.
Fontos, hogy ha még nem tetted szokásoddá Isten Igéjének mindennapi beható tanulmányozását, a Szent Lélek által a szívedben értelemmel megtöltött igék tanulását, akkor láss ennek neki! Szintén javallott naplót írni (egy füzetbe, vagy akár számítógépen, ha gyorsabban gépelsz, mint írsz). Tedd szokásoddá, hogy addig nem teszed le a Bibliát, amíg nem írod le azt, amit Istentől aznap kaptál általa és belőle. Érdemes azon imáinkat is leírni, melyeken keresztül arra kértük Istent, hogy segítsen változtatni életünk azon területein, melyekre Igéje fényével rávilágított. Az Ige egy olyan eszköz, amit a Lélek a mi és embertársaink életében egyaránt használ (Efézus 6:17), az Isten által adott szellemi fegyverzetnek pedig elengedhetetlen és különösen jelentős részét képezi szellemi harcainkban (Efézus 6:12-18)!
(3) Imádság – Az imádság szintén egy kritikus fontosságú, Istentől származó erőforrásunk. Ez is egy olyan eszköz, amiről a keresztények előszeretettel beszélnek sokat, de csak dadogva alkalmazzák. Vannak imaóráink, tartunk csendes napokat, stb., de mégsem élünk az ima által kínált lehetőségekkel úgy, mint ahogy azt a korai egyház példáján keresztül látjuk (Apostolok Cselekedetei 3:1; 4:31; 6:4; 13:1-3, stb.). Pál apostol újra és újra megemlíti, hogy imádkozik azokért, akik felé szolgál. Isten csodálatos ígéreteket fűzött az imádsághoz (Máté 7:7-11; Lukács 18:1-8; János 6:23-27; 1János 5:14-15; stb.), nem véletlen tehát, hogy Pál apostol – a Szent Lélektől vezérelve – erre is kitér a lelki fegyverzetről szóló bibliai passzusban (lásd Efézus 6:18)!
Mennyire fontos tehát az imádság a hívő életében való bűn legyőzéséhez? Tekintsünk csak Krisztus Péter apostolhoz a Gecsemáné-kertben intézett szavaira, melyek nem sokkal azelőtt hangoztak el, hogy Péter háromszor is megtagadta Őt. A valós esemény kerete ez: Jézus imában tusakodott, Pétert viszont “elnyomta a buzgóság”, és elaludt. Mikor az Úr Jézus aztán felébresztette őt, így szólt hozzá, de valójában nem csak hozzá: “Ne aludjatok, hanem imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek! Mert a szellem ugyan készen áll, de az emberi természet gyenge”” (Máté 26:41, EFO). Mi sem vagyunk különbek Péternél: bár a jót szeretnénk tenni, de sokszor - vagy még annál is többször - nincs hozzá erőnk. Meg kell tehát szívleljük Isten arra való felhívását, hogy keressünk, zörgessünk, kérjünk – Ő ugyanis sosem rest megadni nekünk a szükséges erőt (Máté 7:7). Ahhoz azonban, hogy valóban meríthessünk ebből az erőforrásból, nem csak beszélni kell róla.
Félreértés ne essék: nem amellett kardoskodunk, hogy az imádság valami varázslás-, hogy a gyarló ember kimondott szavainak pedig valóság-teremtő ereje volna. Nem az, és nincs így. Mindig Isten az, Aki a csodákat véghez viszi, és sosem valami nagy-kenetűnek mondott ember (avagy az utóbbi csupán eszköz Isten kezében, már amennyiben engedelmesen hagyja azt – ugyebár sem a vízmértékről, sem a téglakőről, sem pedig a tartóoszlopról nem állítaná senki, hogy az építi a házat - a fordító megjegyzése). Az imádság voltaképp nem más, mint hogy az ember elismeri számos korlátját, azokkal szemben viszont Isten végtelen hatalmát emeli föl és magasztalja. Az imádság Istenhez való odafordulás, kérés az ahhoz való erőért, amit Ő akar, hogy megtegyünk – nem pedig ahhoz való erő kérése, ami a MI szemünkben helyes tettnek tűnik; lásd 1János 5:14-15).
(4) Az egyház – Ez a felsorolásunkban utolsó helyet elfoglaló erőforrás is olyan, amit sokszor figyelmen kívül hagyunk. Nem véletlen, hogy mikor Jézus kiküldte a tanítványait a világba, kettesével küldte ki őket (Máté 10:1). Amikor az Apostolok Cselekedeteinek ihletett könyvében különféle missziós utakról olvasunk, azt látjuk, hogy azok során sem egyvalaki ment ki, hanem mindig két-, vagy több fős csoportok. Az Úr Jézus Krisztus megígérte, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, Ő ott lesz közöttük (Máté 18:20). Az Ige ma is arra int minket, hogy ne hagyjuk el az egyházat, mint egyesek szokták, hanem szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást (Zsidókhoz 10:24-25). Arra is felhívást kaptunk, hogy valljuk meg a bűneinket egymásnak (Jakab 5:16). Az Ószövetség bölcseleti könyveinek egyikében az a találó hasonlat áll, mely szerint az ember úgy formálja, úgy élesíti szellemileg felebarátját, ahogy a vasat vassal szokás élesíteni (Példabeszédek 27:17). Egy másik ilyen könyvben pedig ezt találjuk: “A hármas fonál nem szakad el egyhamar” (Prédikátor 4:12, MBT). A számbeli fölény – amennyiben hívő emberek alkotják a csoportot – egyben nagyobb erőt is jelent, hiszen az a bizonyos plusz Egy mindig maga a Mindenható.
Vannak olyan hitbéli testvéreink, akik testvérekre találva Krisztusban kölcsönösen megosztják egymással (személyesen vagy épp telefonon) keresztény életvitelük eseményeit, bukdácsolásaikat, elcsigázó harcaikat, és kitartóan imádkoznak egymásért. Vannak, akik tudatosan elszámoltathatóva, felelősségre vonhatóvá teszik maguk egymás irányába, és őszintén, minden szépítgetés nélkül tesznek vallást egymásnak emberközi kapcsolataikról, ügyes-bajos dolgaikról, eséseikről és Isten általi újbóli felemeltetésükről. Ez – szemben a bűnök vallásos képmutatás általi takargatásával – egy igen kívánatos, igei alapú attitűd (lásd feljebb – Jakab 5:16). Értékes ajándék az olyan testvér, akivel ilyen nyíltan lehet beszélni, aki imádkozik velünk és értünk, buzdít minket, és mikor kell (és ez kelleni fog), meg is fedd. Jól tesszük tehát, ha törekszünk arra, hogy mi lehessünk ez a testvér a testvérünk életében – fogadó és adó félként egyaránt! A különféle kísértések megélése általános emberi élmény, ezzel pedig a hívők előtt sem ismeretlen dolog, sőt (1Korinthus 10:13)! Ha tudatosan keressük annak a lehetőségét, hogy elszámoltathatóvá tegyük magunk akár egy hittestvér-, akár hittestvérek csoportja előtt (ez utóbbi persze csak akkor működik jól, ha az elszámoltathatóság igénye minden résztvevő részéről kölcsönös), akkor ez megadhatja az végső lökést ahhoz, hogy még a csúnyán betokosodott bűneinket is elhagyjuk.
A bűn feletti győzelem olykor gyorsan a miénk lesz. Mindannyiunk életében vannak viszont olyan területek, amik csak lassan, sokszor alig láthatóan változnak. Isten azonban a Szavát adta, hogy amennyiben az Ő valós-, és nem a mi vélt erőforrásainkra támaszkodunk, akkor Ő meg is fogja teremni a kívánt változás gyümölcsét az életünkben. A hívő életvitelünkben való bűnök legyőzéséért folytatott harcokban annak tudata erősít minket, hogy Isten mindig hű a Szavához, mindig hű az Igéjéhez – azt a jó munkát, amit elkezdett bennünk, véghez is viszi!
English
Hogyan győzhetem le a bűnt a hívő életvitelemben?
