settings icon
share icon
Kérdés

Mi Fülöp evangéliuma?

Válasz


Tamás evangéliumához hasonlóan, Fülöp evangéliuma is olyan mondások gyűjteménye, melyek állítólag Jézus szájából hangzottak el. Fülöp evangéliuma a házasság szentségére szent misztériumként fókuszál. Fülöp evangéliuma azonban egyszer sem állítja, hogy Jézus közvetlen tanítványa, Fülöp írta volna. A “Fülöp írása szerint való evangélium” névre pusztán azért tehetett szert, mert Fülöp az egyetlen apostol, akit név szerint említenek benne (73:8).

Fülöp evangéliumának legteljesebb kéziratát 1945-ben az egyiptomi Nag Hammadi könyvtárban fedték fel. Kopt nyelven íródott, és nagyjából a Kr.u. negyedik századra datálható. Fülöp evangéliuma egy ún. gnosztikus evangélium, mely mind Jézus személyét, mind pedig tanításait gnosztikus (okkult) nézőpontból világítja meg-, vagy inkább homályosítja el. A Fülöp evangéliumának olvasása során a Krisztus személyéről és szolgálatáról kibontakozó üzenet az Istentől ihletett evangéliumok tanításával össze nem egyeztethető, feloldhatatlan ellentmondások tömegével nézünk szembe. Nem is csoda, hiszen egy pár passzusától eltekintve keresve sem találunk benne olyan kijelentést, mely a valós evangéliumok konzisztens üzentével egybecsengne.

Fülöp evangéliuma kapcsán első sorban az áll az érdeklődés középpontjában, hogy mit tanít Jézus és Mária Magdolna kapcsolatáról. A Da Vinci-kód című fiktív novellájában Dan Brown bizonyíték gyanánt mutat Fülöp evangéliumára, mint egy olyan írásra, mely az igazságnak megfelelően számol be Jézus és Mária Magdolna viszonyáról/vélt házasságáról. Ez annál is érdekesebb, hiszen Fülöp evangéliumában sehol sem áll, hogy Jézus feleségül vette volna Mária Magdolnát, mint ahogyan az sem, hogy bármiféle románc, vagy testi kapcsolat lett volna köztük. Az írásnak azon része, melybe ezt bele lehetne látni, erősen megkárosodott az évszázadok alatt, és több helyen olvashatatlanná vált. A fennmaradt foghíjas szövegtöredék valahogy így hangzik: "és a társa a … Mária Magdolna … jobban mint … az apostolok … megcsókolta őt (nőnem) … az ő (nőnem) ...-án … a többi apostol … mondták neki (hímnem) … miért szereted őt (nőnem) jobban, mint mindannyiunkat?" (betoldva). Ha még el is fogadjuk egy percre, hogy ez egy igaz beszámoló, és Jézus valóban megcsókolta Mária Magdolnát, abból akkor sem következne, hogy kapcsolatuk a barátságon túlmutatott. És bár igaz, hogy abban a korban és kultúrában nem volt megszokott, hogy egy egyedülálló férfi egy egyedülálló nőt arcon(?) csókol, ez még messze nem jelenti azt, hogy romantikus érzéseket tápláltak egymás iránt. (Az viszont nem kizárható, hogy a csókkal való köszöntés szokása hittestvérek között az első évszázadtól kezdett elterjedni - lásd 1.Korinthusbeliekhez 16:20 - a fordító megjegyzése).

Ha azonban Fülöp evangéliumában feketén-fehéren ott is állna, hogy Jézus feleségül vette Mária Magdolnát, hogy számos gyerekük volt, akik aztán "isteni vérvonalukra" hivatkozva később hatalmassá lett királyi házak alapítóivá váltak, vagyis hogy Jézus királysága valamiképp mégis e világból való, az sem változtatna semmit annak a tényén, hogy a papír sokat elbír, vagyis hogy egy ordas hazugsággal állunk szemben. A Fülöp evangéliumának nevezett férc nem Fülöp apostol keze nyomán keletkezett, mint ahogy nem is olyan ember(ek) írta, akinek valaha testben vagy szellemben köze lett volna az Úr Jézushoz. Fülöp evangéliumának eredeti változata nagy jóindulattal is csak a Kr.u. harmadik századra datálható, vagyis jó kétszáz évvel Jézus Krisztus halála és feltámadása után keletkezett. Fülöp evangéliumának egyetlen egy pozitív hordaléka az lehet számunkra, hogy mintát vehetünk abból a gnosztikus szennyárból, ami a korai egyház kapuit nyaldosta, ami már a harmadik században is abban volt érdekelt, hogy felhígítsa Isten Igéjét, azaz hogy minél több lelket taszítson a tüzes tóba.

English



Vissza a magyar oldalra

Mi Fülöp evangéliuma?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries