settings icon
share icon
Kérdés

Hogyan válhatunk meg régi, széthulló Bibliánktól?

Válasz


Nem létezik semmilyen “bibliai előírás” arra nézve, hogy kidobhatunk-e egy régi, sérült, már teljesen tönkrement Bibliát, vagy sem, a Szentírás ugyanis semmiféle erre vonatkozó utasítást nem tartalmaz. Ez ügyben tehát mindenki saját belátása szerint járhat el. Fontos azonban megértenünk, hogy nem maga a papír, vagy a rajta lévő tinta teszi “szentté” a Szentírást. Isten el nem múló Igéje, ami szent, nem pedig az anyag (az ókorban rendszerint állati bőr, hártya), amire azt felírták, vagy rányomtatták. Semmit, így magát a könyvet sem szabad bálványozzuk. A Szentírás rendeltetése az, hogy Megváltó Jézusunkról tanítson minket, hogy a lelki üdvösségünk azon örömében részesítsen minket, ami csak Őbenne található. A hit az Ige hallásából alakul ki, így a Szent Lélek ihlette Írás az, ami elvezet minket Istenünk teljes szívvel, teljes lélekkel, teljes elméből és minden erőből való szeretetére. A kézzel tapintható lapok, a szemmel is látható nyomtatott sorok pedig csupán az üzenet átadásának médiuma, amit Isten arra rendelt, hogy Szavát közvetítse felénk.

Egyesek azonban mégis furcsának érezhetik, hogy egyszerűen kidobják a még a széteső Bibliájukat is, így a legvégsőkig ragaszkodnak hozzá. Megfontolandó, hogy ilyen esetben újraköttessük a könyvet, hiszen így tovább lehet használni, esetleg oda lehet adni valakinek. Nem amellett érvelünk, hogy “levetett” dolgainkat adjuk másoknak, de annak, akinek nincsen hozzáférése Isten Igéjéhez, és szomjazik arra, egy használt Biblia is óriási áldássá válik. Olyanok is vannak, akik régi, patinás családi Bibliát őrizgetnek, hogy emlékeztessék utódaikat, mekkora örömre és szabadságra leltek Isten Igéjében. Ha az “örökösök” azonban csak kívülről csodálják a cizellált arany betűkkel díszített vaskos könyvet, akkor pontosan az előbb említett bálványimádás zsákutcájába tévednek be. Hogy végül is mit teszünk magával a könyvvel másodlagos, a lényeg, hogy annak tartalma a szívünk tábláira legyen felírva, hogy Szelleme a lelkünk legbelső zugát is átjárja.

Végső soron tehát azt mondhatjuk, hogy amennyiben maga a könyv már teljesen használhatatlan, akkor nyugodt szívvel kidobhatjuk, Isten ezért sem fog ránk neheztelni. Sőt, minél inkább szétesett saját használatú Bibliánk, életünk annál inkább egyben van! Ennek értelmében bár csak több szakadt, szamárfüles, kávéfoltos, jegyzettel tele és tele írt, régi Biblia volna a kukában! Olyanok is vannak, akik elégetik régi, széthasznált Bibliájukat. Önmagában még ezzel sincs semmi gond (nyilván nem arról van szó, mikor a Biblia tartalmát nem ismerő embertársaink dacos politikai vagy ideológia megfontolásból, tudatlan vakságtól vezérelve, Bibliát égetnek - a fordító megjegyzése). Hogy kidobjuk, elégetjük vagy milyen más módon válunk meg tőle, teljesen mindegy.

Egy közszájon forgó anekdota szerint, egyszer egy a munkáját végző szemétszállító figyelmes lett egy kidobott könyvre. Mint kiderült a Biblia volt az. Elvitte hát magával haza, és nyílt szívvel olvasni kezdte. A hatás nem is maradt el: nem telt bele sok idő, míg átadta életét az Úr Jézus Krisztusnak. Isten előtt tehát nincsen akadály, Igéje nincsen láncra verve (Ézsaiás 55:11; Zsidókhoz 4:12): Ő egy szétszakadt, szemétbe dobott könyvön keresztül is képes egybeszerkeszteni az olvasó szétszakadt életét, Igéjén keresztül újrakötni elveszett gyermekével való kapcsolatát.

English



Vissza a magyar oldalra

Hogyan válhatunk meg régi, széthulló Bibliánktól?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries