Kérdés
A keresztények valóban részt vegyenek a vallásközi párbeszédben?
Válasz
A válasz attól függ, hogy pontosan mit értünk "vallásközi párbeszéd" alatt. A párbeszéd, az eszmecsere önmagában véve egy jó dolog. Amikor egy keresztény párbeszédet folytat egy más vallású embertársával, akkor gyakran maga is mélyebb megértésre és hasznos meglátásokra tehet szert. A párbeszéd révén való tanulás nyilván jobb, mint az ignorancia, vagyis a tudatosan választott tudatlanság állapota. Mikor kérdéseket teszünk fel arról, hogy egy adott személy miben hisz, azzal máris hidat építünk az irányába. Túl sok keresztény nem igazán ismeri és érti a nem-keresztény embertársai vallási, filozófiai meggyőződéseit, éppen ezért nem tud velük kapcsolatba lépni és az evangéliumot hatékonyabban megosztani velük.
A "vallásközi párbeszéd" problémája abban rejlik, hogy a legtöbbek felfogása szerint a vallásközi párbeszéd alapkövét annak a gondolata képezi, hogy egyik vallás sem "felsőbbrendű", vagyis hogy minden vallás egyenlő mértékben igaz. Az evangelizáció és a hittérítés az ő szemükben egy eredendően arrogáns és tiszteletlen gesztus, hiszen úgy gondolják, hogy minden út Istenhez vezet. A vallásközi párbeszéd sokak számára azt jelenti, hogy a különböző vallások hívei olyan közös pontokat keresnek, amelyek később kiindulási alapként szolgálnak a társadalmi és emberi problémák elleni közös fellépésben. Az effajta párbeszéd egyetlen célja az éppen elégséges egység elérése ahhoz, hogy így már egyesült erővel vehessék fel az emberiséget fenyegető "valós" problémákkal szembeni harcot.
Egyes név-keresztények azért fogadják el a vallásközi párbeszéd kompromisszumát, mert úgy gondolják, hogy a kereszténység központi üzenete a szeretet. Ezek az emberek mindaddig minden más doktrinális kérdést jelentéktelennek tartanak, amíg az ember erkölcsös életet vezet, és megpróbál másokon segíteni. Mit számít, hogy az egyes emberek felfogásában milyen apró részletbeli eltérések vannak Isten személyét, a feltámadást, vagy a Biblia tanítását illetően, amíg egyetértenek abban, hogy szeretettel kell viszonyuljanak egymáshoz, és együtt munkálkodnak az emberiség legsürgetőbb problémáinak megoldásán? Mit számít, ha valaki nem hisz Jézus Krisztusban, míg olyan életet él, mint Jézus?
A biblihű, újjászületett keresztények számára az elsődleges jelentőségű dolog azonban nem a horizontális (vagyis az ember és ember közötti) viszonyok, hanem a vertikális (vagyis az ember és Isten közötti) kapcsolat kvalitása. Bár a bűn fogalma nyilván kiterjed az embertársainkkal való rossz bánásmódra is, mint ahogyan az emberek között tapasztalható elidegenedést is lefedi, az elsődleges probléma az, hogy a bűn Istentől idegenít el minket, egyben pedig az Ő igazságos ítéletének kárhoztatása alá helyez minket. (Ezt a feltevést a vallásközi párbeszéd támogató élből elvetik.) A bűn problémája, illetve annak megoldása az elsődleges fontosságú. Jézus Krisztus azt tanította, hogy ő az EGYEDÜLI megoldás. "...Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam" (János 14:6).
A 2001. szeptember 11.-ei terrortámadások után tartott egyik vallásközi megemlékezésen több különböző vallás követői is részt vettek. Ezen a vallási fundamentalizmust, az erőszakot, és az emberi szenvedést jelölték meg "valós problémaként". Az egyik résztvevő egy vigasztaló igerészt olvasott fel a Bibliából: "Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől..." (Róma 8:38-39). Ez az igeszakasz még ebbe a vallásközi kontextusba is jól beilleszthető volt. A felolvasott igeversek azonban ki lettek ragadva azok szövegkörnyezetből, a 39. igevers utolsó szavai, ugyanis hogy, hogy nem, valahogy kimaradtak a felolvasásból. Az ígéret szerint semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől, "...mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban". Ez az utolsó néhány szó, valamint a fejezet kezdő sorai, melyek így hangzanak: "Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak..." a vallásközi párbeszédben botránykőnek, ezzel pedig tabunak számítanak. Az igazság sosem volt egy populáris zsáner, ellenben mindig megosztotta az embereket (lásd Máté 10:34). Az Úr Jézus Krisztus maga a nagybetűs Igazság, nem pedig egy igazság a sok közül.
Végső soron azt mondhatjuk, hogy az újjászületett keresztények is részt kell vegyenek a nem-keresztényekkel folytatott párbeszédben, hogy ezáltal jobban megérthessék, embertársaik miben hisznek, valamint hogy hidakat építsenek irányukba. Ez azonban nem valami öncélú dolog, hanem mindig az evangélium megosztásának hatékonyságát kell előremozdítsa. Egy-egy adott humanitárius probléma kezelése persze jó dolog, de még a humanitárius erőfeszítéseket is mindig azzal a céllal kell kitűzni, hogy az evangélium lelkeket megmenteni képes örömüzenetét átadhassuk. (Nagyobb humanitáriánus krízis, mint az emberi lelkek kárhozatba menetele ugyanis nincs - a fordító megjegyzése). Az újjászületett hívő küldetése Krisztus parancsának engedelmeskedve abban áll, hogy Krisztus tanítványáva tegyen mindenkit (lásd Máté 28:19). Ha egy adott párbeszéd keretszabályai megtiltják Krisztus ezen parancsának érvényesítését, akkor jobb, ha részt sem veszünk benne. A legtöbb esetben pedig sajnos pontosan ez a helyzet áll fenn a hivatalos vallásközi párbeszédben.
English
A keresztények valóban részt vegyenek a vallásközi párbeszédben?
