Kérdés
A Thesszalonikabeliekhez írt első levél 4. fejezetében említett isteni harsona valóban azonos a Jelenések könyvének hetedik trombitájával?
Válasz
Jelen cikkünk a harsona és a trombita szavakat egymás szinonim változataiként használja. Ez nem a két hangszer közötti különbségtétel hanyag hiányára, hanem a különböző fordítások egymástól eltérő szóhasználatára veztehető vissza.
A midtribulációs elragadtatás nézetét képviselők, vagyis mindazok, akik úgy látják, hogy az ekklézsia elragadtatására a nagy nyomorúság világtörténeti korszakának kellős közepén, azaz annak 42. hónapjánál kerül sor, azt tanítják, hogy a Jelenések könyvének 11:15 igeversében említett hetedik trombitaszó, valamint az 1Korinthus 15:52-ben és az 1Thesszalonika 4:16-ban szereplő trombitafúvás egy és ugyanazon esemény leírása. Azok viszont, akik az elragadtatás pretribulációs felfogását képviselik, különálló eseményeknek tekintik azokat. Felmerül tehát a kérdés, hogy mi a különbség a két megközelítés között, és mégis hogyan tudhatjuk meg, hogy mi az igazság, hogy melyik nézet helyes?
Kezdésként azt érdemes máris tisztázni, hogy miért olyan fontos az, hogy vajon ugyanazon trombitaszóra hivatkoznak-e az imént említett igeversek, vagy sem? Isten megváltási terve kinyilatkoztatásaként adta nekünk az Igét, az Ő tökéletes terve pedig a teremtéstől az új teremtésig mindent és mindeneket lefed. Így olvassuk az 5Mózes 29:29-et: "A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mind örökké, hogy e törvénynek minden ígéjét beteljesítsük" (KAR). Sok olyan dolog van, ami felől Isten úgy határozott, hogy kinyilatkoztatja nekünk, hiszen fontos, hogy azokat megértve engedelmességgel követni tudjuk azokat. Azt persze nem mindig érthetjük, hogy egyes dolgokat miért tesz, vagy miért enged meg, mégis arra vagyunk hivatottak, hogy azon dolgokat, történéseket illetően is bízzunk Őbenne, amelyeket nem látunk, nem látunk át (lásd a hit definícióját a Zsidókhoz 11:1 szerint). Ez egy tanulási folyamat része, amelyben Igéjének tanulmányozása is a segítségünkre siet. Az viszont már a szóban forgó, trombitálásról szóló szövegek felületes vizsgálata révén is világossá válik, hogy ez az esemény is része annak a kronológiának, amit Isten az utolsó napok eseményeinek lefolyása kapcsán tárt elénk. Legyünk tehát még ezen események bekövetkeztekor földi sátorházunkban, vagy már nem, teológiánkra igencsak kihat azok helyes értelmezése, így érdemes kutakodnunk és kopogtatnunk, hogy megtudhassuk Isten pontosan mit akar közölni velünk.
A Jelenések könyvét sokszor nagyon rejtélyes, titokzatos könyvként aposztrofálják, holott már maga a könyv címe is azt harsogja, hogy épp egy (eleddig) elrejtett dolog felfedéséről szól! Az Írás maga ezt így deklarálja: "Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar" (Jelenések 1:1 KAR). Istennek az az akarata, hogy a meglepődésből meglepődésbe támolygó világgal szemben mi tudhassuk, mi fog következni, hogy (szellemiekben) felkészülhessünk, és hogy ezáltal is segítségünkre legyen abban, hogy másokat még jó időben megtérésre hívjunk. Egyes értelmezések szerint a Jelenések könyvének 6. fejezetétől kezdve időrendi sorrendben tárja elénk az Írás mindazon dolgokat, melyek az utolsó napokban fognak végbemenni: látunk egy hét pecsétből álló sorozatot, aztán egy hét harsonálásból álló szekvenciát, majd a hét haragpohár kitöltése következik. A Jelenések 11:15-ben ez áll: "A hetedik angyal is megfújta a harsonát. Nagy szózatok hallatszottak az égben: „Urunk és Fölkentje megszerezte az uralmat a világ felett, és uralkodni fog örökkön-örökké!" (SZIT). A szövegkörnyezetből úgy sejlik, hogy ez az esemény a nagy nyomorúság közepe táján következik be.
A Korinthusbeliekhez írt első levél 15. fejezetében Pál apostol a Szent Lélek azon szavait közvetíti a hívőknek, melyek a jelenvaló világból az örök életbe való átmenetelről szólnak. Halandó testünk halhatatlan, romolhatatlan testté fog elváltozni, ezzel pedig képessé tétetünk az Isten örökkévaló országában való létre. Az 52. igevers ma is így szól hozzánk, pontosabban részben azokhoz, akik az elragadtatás kegyelmében részesülve sosem ízlelik meg a testi halált, részben pedig az akkorra már a Krisztusban elhunytakhoz: "Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk". Pál apostol ugyanezen témát illetően mediálja Isten Szavát a thesszalonikai-, és minden utánuk valaha lett gyülekezet tagjainak, mikor kifejezetten a gyülekezet (értsd Jézus Krisztus természetfölötti egyháza, mely minden, ember által létrehozott földi vallásos szervezet felett áll) elragadtatásával hozza azt összefüggésbe: "Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk" (1Thesszalonika 4:16-17, KAR).
Kétségtelen, hogy Isten jó okkal adta tudtunkra ezeket a dolgokat, mivel egyfelől útmutatást és bátorítást akar általuk nyújtani, másfelől pedig minden bizonnyal egy igen extenzív megtévesztés elől akar védeni minket. (Ezek az események ugyanis csupán egy, a teljes világra kiterjedő hazugság idejében mennek majd végbe, vagyis az Antikrisztus uralkodása alatt. Az, hogy a Sátán ezen esemény elferdítése kapcsán is annyi lelket próbál meg eltéríteni Istentől, amennyit csak lehet, teljesen evidens az Írásból. Az Ige világosan beszámol arról, hogy már az első században is voltak olyan tévtanítók, akik azt hirdették, hogy a Krisztusban elhunytak feltámadása megtörtént - lásd 2Timótheushoz 2:15-19). A kérdés tehát továbbra is csak az, hogy az Ige egy és ugyanazon a harsonálásról beszél-e a különböző igehelyeken. Amennyiben igen, akkor az egyház elragadtatása a nagy nyomorúság kellős közepén megy majd végbe, és a szentek, vagyis az Úr Jézus Krisztus megváltását szívből elfogadó minden egyes gyarló ember, fel kell készüljön arra, hogy kiállja az Antikrisztus uralma alatt folyamatosan fokozódó keresztényüldözést, az Antikrisztus uralmának egyre nagyobb térnyerését. (Emellett azt is muszáj világossá tenni, hogy a legdurvább csapások még így is csak a föld lakosait sújtják majd, vagyis kizárólag a fenevad bélyegét felvevő emberekre lesznek rámérve. A midtribulációs nézet képviselői szerint az egyház ebben az időben, vagyis az Antkrisztus uralkodásának közepétől fogva már nem lesz a földön!). Ha viszont valóban két különböző harsonálásról van szó, akkor tudnunk kell, hogy mikor fog megszólalni az utolsó harsonaszó, hogy kellőképp felkészülhessünk az utána kibontakozó eseményre.
Szembetűnő, hogy az első két igeszakasz, vagyis a Korinthusiakhoz és Thesszalonikaiakhoz írt levél igeversei, igen jól illeszkednek egymáshoz. A harmadik idézett igerész ezzel szemben nem tűnik sem a leírt események-, sem pedig az általuk célzott eredmények szempontjából egybefüggőnek velük. Az őket összekapcsoló érv az 1Korinthus 15:52 igeversben szereplő utolsó szó jelentésének fényénél keresendő. Az ott szereplő görög eschatos szó jelentheti azt, hogy egy adott dolog "időrendileg az utolsó", vagy hogy valami egy adott "sorrendben az utolsó". Ez a harsona azelőtt szólaltatik meg, mielőtt Isten haragja leszáll, a Jelenések 6:17 igeverse viszont azt mondja, hogy a Bárány haragja már eljött, és a hetedik trombita csak a Jelenések 11:15-ben kerül említésre. A Thesszalonikabeliekhez írt első levélben említett trombita egy pillanat erejéig szól, míg a Jelenések 10:7 azt sugallja, hogy a hetedik harsona egy hosszabb időközön át fog harsogni. Bár a hetedik harsona a sorban az utolsó, amelyet a Jelenések könyve említ, a Máté 24:29 szerint van még egy trombita, mely "ama napok nyomorúsága után" fog felharsanni, amikor Krisztus visszatér a földre, mely esemény viszont a Jelenések 19. fejezetével állítható párhuzamba.
Ha viszont az 1Korinthus 15.-ben szereplő "utolsó trombita" nem azonos a hetedik trombitával, akkor vajon mire utalhatott Pál? Az 1Thesszalonika és az 1Korinthusi levél egyaránt jóval azelőtt íródott, hogy János apostol megírta volna a Jelenések könyvét, így Pál olvasói nem ismerhették a Jelenések könyvének hét trombitáját. Pál szándéka az volt, hogy olvasói megértsék miről ír, ezért minden bizonnyal máshol kell keressük ennek a feloldását. Pál írása egyértelműen az egyházra és az egyház világtörténeti korszakának az elragadtatással való lezárására vonatkozik. A trombita mint eszköz a teljes Szentírásban emberek összegyűjtésére, seregek mozgásba hozására volt használatos, de Istentiszteletre is segítségével hívták fel a népet. Az egyházat hívó trombitát fordítástól függően "Isten harsonájának" nevezi az Írás, míg a Jelenések könyvében szereplő trombiták angyali trombiták. Mivel tehát az előbbi esetében egy összejövetelre felhívó trombitáról van szó, érdemes a trombita ilyen típusú használatának behatóbb megértéséért az Ószövetség vonatkozó igerészeit górcső alá vennünk. Mózes negyedik könyvének 10. fejezete arra nézve ad utasítást Mózesnek, hogy a két készítendő ezüst kürtöt (lásd a "hacacáré" szavunk eredetét) a nép gyülekezésére és a táborok megindítására kell használni. Az első kürtölés (4.igevers) a vezetőket hívta össze, míg a folyamatos fúvás a népet riasztotta. A kürtfúvások sorozata volt a jelzés az egyes törzsek számára, hogy elinduljanak, az utolsó fúvás pedig a tábor sorban utolsó törzsének mozgását jelezte. Az 1Korinthus 15:23 igeversében leírtak kapcsán is ugyanez a sorrendiség figyelhető meg a feltámadás kegyelmében részesülő emberek különböző rendjei, vagyis sorrendje kapcsán: "Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor". Az 1Thesszalonika 4:16-17 igerésze továbbá két csoportra osztja azokat, akik elfogadták az Úr Jézust személyes Megváltójukként: a Krisztusban meghaltakra, valamint azokra, akik ezen esemény bekövetkeztekor még életben vannak.
Ha tehát a harsona valóban a szentek egybehívását szolgálja, illetve a menny felé való megindulásukat jelzi, akkor ez ránk nézve vajon mit jelent? Jézus Krisztus azt mondta, hogy senki sem tudja, hogy az Úr napja mikor veszi kezdetét (Máté 24:36), az 1Thesszalonika 5:2 igeversben pedig az áll, hogy az a nap úgy jön majd el, mint tolvaj az éjszakában, figyelmeztetés nélkül. Az 1Korinthus 15:58 igeversben foglalt buzdítás ma is így szól hozzánk: "erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor...". Akárcsak az izraeliták a pusztában, mi sem tudjuk, mikor szólal meg a kürt hangja, ezért mindig készen kell állnunk. És bár valóban nem tudjuk a pontos napot és órát, mégis elég információt kaptunk ahhoz, hogy biztos tudatában legyünk annak, hogy az bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Készen kell álljunk, minden nap fel kell öltsük Isten szellemi fegyverzetét, hiszen arra rendeltettünk, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvösséget örököljünk (1Thesszalonika 5:8-9).
English
A Thesszalonikabeliekhez írt első levél 4. fejezetében említett isteni harsona valóban azonos a Jelenések könyvének hetedik trombitájával?
