settings icon
share icon
Kérdés

Mi a hinduknak való tanúságtétel kulcsa?

Válasz


A hinduknak való tanúságtétel fő nehézsége abban áll, hogy ők már hívőnek tekintik magukat. Miközben megpróbálunk tanúságot tenni egy hindunak, nem szabad elfelejtenünk, hogy egy olyan szellemi harcban veszünk részt, amelyet csak őszinte és célirányos imádság által lehet megnyerni. Szóval pontosan ezzel, vagyis az imádsággal kell kezdjük. Imádkozzunk rendszeresen azokért az emberekért, akiknek Krisztust próbáljuk bemutatni. Mivel a hinduk Istenről és az emberről alkotott nézetei szöges ellentétben állnak azzal, amit a Biblia tanításából át kell adjunk nekik, szavaink gyakran teljesen más konnotációt hívnak elő bennük, ezért különösen ügyelnünk kell arra, hogy megfelelően kommunikáljunk velük. Egy hindu számára az Isten szó nem sokat mond, mert számára minden, ami látható és ami láthatatlan, isten vagy istenek kivetülése, megnyilvánulása. Számukra isten csak egy ismeretlen és egyben megismerhetetlen erő, nem pedig egy személy. Úgy is mondhatnánk, hogy a hindu ember a teremtett világot tekinti "istennek". Nincs tehát túl sok értelme azzal kezdeni, hogy egy hindunak azt mondjuk, hogy Isten szereti őt, hiszen ő maga is isten részeként gondol magára!

Egy további fontos dolog, amit szem előtt kell tartsunk, amikor a hindukat megpróbáljuk elérni az evangélium üzenetével, az, hogy a keresztény szó jelentését hindu felebarátaink messzemenőleg félreértik. Számukra a keresztény ember egyenlő a "marhahúsevővel", ezzel pedig egy igen ellenszenves személy. Mivel a tehén az egyik szent állatuk, marhahúst enni a legsértőbb dolgok között szerepel, amit egy hindu egyáltalán el tud képzelni. Ha tehát egy hindut Krisztushoz szeretnél vezetni, akkor minden bizonnyal ellenjavallott "keresztényként" bemutatkozni. Sokkal bölcsebb így kezdeni a beszélgetést: "Krisztus tanítványa vagyok, és szeretném neked bemutatni a 'Gurumat'". Így sokkal szívesebben meg fognak hallgatni, mivel a legtöbb hindu ember elfogadja Krisztust és kiemelkedő guruként tiszteli.

Minden bizonnyal tényleg az a legjobb stratégia, ha a názáreti Jézusról beszélünk nekik. Egy hindu számára minden avatár (isten megtestesülése) mitikus természetű, azaz nem feltétlenül valósan létezett személy. A Biblia azonban olyan történelmi személyként mutatja be Jézust, Aki egy konkrét korban és helyen élt, és halt meg, ezt pedig történelmi leletek is megerősítik. Krisztus életénél sokkal inkább Krisztus feltámadását kell hangsúlyozni, mivel a hindu vallásban nincs igazán ehhez fogható esemény. Krisztust úgy érdemes tehát bemutatnunk, mint egy egyedülálló, valósan létezett személyt, sőt magát a teremtő Istent, Aki azért jött, hogy megoldja az emberiség bűnének problémáját. Feltámadása maga a bizonyíték arra, hogy Ő valóban az emberi alakban megjelent Isten volt.

Egy hindu ember számára a bűn igen komolyan veendő dolog. A hinduk hisznek a lélekvándorlásában, melynek többek között az a rendeltetése, hogy a lélek bűnei adósságát maga fizesse le. A Puránák (hindu vallási könyvek) szerint az embernek milliószor is újjá kell születnie ahhoz, hogy ledolgozhassa egy élet negatív karmáját, azaz rossz tetteit. Mindemellett nincs garancia arra, hogy a következő inkarnációja során egyáltalán nem fog bűnöket elkövetni, így a hindu hívő számára a moksa (megváltás) szinte elérhetetlen távolba szökik, még akkor is, ha nagyon keményen dolgozik rajta. Az örömhír, amit minden a hindu felé közvetítenünk kell, az, hogy Krisztus egyszer és mindenkorra magára vette és letörlesztette a bűneinkért járó büntetést (Zsidókhoz írt levél 7:27), valamint hogy az üdvösség egy olyan ingyenes ajándék, ami egyedül Krisztus munkáján és nem a mi tetteinken alapul (Efézus 2:8-9).

A moksa egy hindu számára azt jelenti, hogy személyes énje mintegy elvész, feloldódik a "végső valóságban", vagyis örökre elveszíti identitását azáltal, hogy eggyé válik a végső valósággal. A Biblia azonban azt tanítja, hogy egy személyes Istennel személyként tölthetjük együtt az örökkévalóságot, mégpedig az Ő jelenléte örök örömében. Ez a bibliai hit egy unikális eleme, amit úgy érdemes bemutatni, mint Isten minden embernek szánt útját, minden olyan emberét, aki úgy dönt, hogy itt és most a földön Őérte akar élni. Fontos azt közvetíteni, hogy minden embernek tudatos döntést kell hoznia arról, hogy hol tölti az örökkévalóságot. Ha Krisztushoz jövünk, akkor a bűneinkből való megtérés és az Ő bűneinket kiengesztelő munkájába vetett hit által ingyen ajándékként részesülünk lelkünk üdvösségében. Adja meg az Úr minden hindunak ezt, akik közül olyan sokan fáradoznak mindhiába önerejükből a moksa elérésén, és segítse őket abban, hogy felismerjék az egyedül kegyelemből, egyedül hit által, egyedül Krisztusban való üdvösség igazságát! Ámen!

English



Vissza a magyar oldalra

Mi a hinduknak való tanúságtétel kulcsa?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries