settings icon
share icon
Kérdés

Van-e haszna és értelme az összehasonlító vallástörténet tanulásának?

Válasz


"Összehasonlító vallástörténet alapkurzus: Vesse össze a világ főbb vallásait, és ismerje meg azok hasonlóságait és különbségeit." Ez a kivonatos kurzusleírás világszerte több ezer főiskola és egyetem katalógusában szerepel, e tárgy felvétele egyes iskolákban pedig már az érettségihez is szükséges. Az összehasonlító vallástörténet extenzív irodalommal bír, egyben pedig számos weboldalt szenteltek neki. Ezek sokszor azzal a nyíltan is deklarált célkitűzéssel keletkeztek, hogy minden egyes vallást az emberiség spirituális szükségleteit betölteni képes valid lehetőségeként tüntessék fel. Az edukáció persze mindig hasznos, ha az annak során közvetített ismeretek az igazság talaján állnak. Amennyiben azonban azon feltett céllal kezdjük az összehasonlító vallástörténet tanulmányozását, hogy "megreformáljuk" az Istenről és az Ő Igéjéről való nézeteinket, akkor ez igencsak veszélyes lehet. A hitükben szilárd, újjászületett keresztény híveket nem fogja megingatni a világ ember alkotta vallásainak tanulmányozása, illetve azon megállapítások sem, melyekkel ennek során szembesül. Van azonban néhány vezérelv, amit érdemes szem előtt tartani.

1. Ki/mi segíti elő az összehasonlító vallástörténet tanulmányozását? Lukács evangéliuma 6:39-40 igerészének tanúsága szerint Jézus Krisztus egy ízben a következő példázaton keresztül tanított: "...Vajjon a vak vezetheti-é a világtalant? avagy nem mindketten a verembe esnek-é? Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere". Az összehasonlító vallástörténet bemutatásának módja nagyban befolyásolja, hogy az a hallgatóság számára építő vagy káros hatással lesz. Egy olyan összehasonlító vallástörténeti könyv, mely elfogult az iszlámmal vagy az ateizmussal szemben, kételyeket vagy akár félelmet is kelthet az olvasóban. Egy olyan tanár, aki lenézően tekint a kereszténységre, és személyes megvetésének ad hangot Isten dolgai iránt, sokak hitét - kiváltképp a fiatal vagy éretlen hívőkét - dúlhatja fel. A Zsoltárok 1:1-3 igerésze e téma tekintetében is alkalmazható, hiszen arra int minket az Ige, hogy kerüljük a "istentelenek" útjait, valamint azokat, akik "gúnyolódók" székébe ülnek be (EFO). Mielőtt tehát elolvasunk egy témába vágó könyvet, vagy részt veszünk egy összehasonlító vallásokról szóló kurzuson, előbb tudakozzunk a szerző vagy a tanár képzettségét és filozófiai beállítottságát illetően.

2. Mi a célja az összehasonlító vallástörténet tanulmányozásának? Ha az összehasonlító vallástörténet tanulmányozásával az a célunk, hogy az Istenről való tanúságtételünk még gyümölcsözőbb legyen, akkor ezen célkitűzés követése igen hasznos lehet. A külföldre induló misszionáriusok esetében egyenesen elengedhetetlen az adott kultúra vallásainak beható megismerése. Ugyanakkor a saját régiónk vallásainak megismerése pedig abban segíthet minket, hogy mind hatásosabban adjuk át és mutassuk be Jézus Krisztus evangéliumát. Ha az összehasonlító vallástörténet tanulmányozást azonban inkább önnön szellemi nyugtalanságunk, vagy a Biblia tanításának igaz voltát megkérdőjelező tartás motiválja, akkor egy ilyen tanulmányozás valószínűleg csak zavarodás szülője lesz. Egyes fiatal felnőttek talán bölcs dolognak tekinthetik az összehasonlító vallások tanulmányozását, miután szabaddá váltak a szülők által rájuk kényszerített templomba járástól. Ebben az életkorban gyakran annak hitében vetik bele magukat más vallások tanulmányozásába, hogy majd saját maguk fedezik fel az igazságot. Az eredmény gyakran katasztrofális, az érdeklődő sokszor mindenből kiábrándulva, semmiben sem hívő nihilistaként marad hátra. Ahol a Biblia igazságait az ember alkotta bálványimádással említik egy lapon és azzal egyenértékűnek állítják be, ott az sem ritka, hogy a kereszténységre csupán "egy további vallásként" hivatkoznak a vallások hosszú sorából.

3. Milyen megközelítésből tanítják az összehasonlító vallástörténet tárgyát? A keresztényeknek mindig keresztény szemszögből kell tanulmányozniuk az összehasonlító vallástörténetet. Kiváló források állnak rendelkezésre, amelyek más vallások alapvető hittételeivel egyetemben azt is bemutatják, hogy azok miben különböznek a bibliai igazságtól. Ha szilárd alapon állva közelítjük meg, az összehasonlító vallástörténet tanulmányozása csak tovább erősíti majd bennünk a Biblia exkluzív természetű igazságait. A Példabeszédek könyvének 13:20 igeverse ma is így okít minket: "Aki a bölcsekkel jár, bölcs lesz, aki pedig a bolondok társa lesz, az romlásra jut" (KAR2011). A mi felelősségünk annak gondos megválogatása, hogy kinek engedjük meg, hogy minket vagy gyermekeinket tanítsa, hogy milyen befolyást engedünk be. Ugyanakkor általánosan igaz az, hogy minden tanulmányi területet Isten változatlan Igéjének szilárd alapján állva, az abba vetett megingathatatlan meggyőződéssel szabad csak megközelítenünk (1Péter 1:24-25).

Az persze majdnem mindig hasznos, ha az ember tájékozódik. Bölcs dolog mások nézőpontjának megismerésére, megértésére törekedni. Azzal viszont tisztában kell lennünk, hogy amikor az összehasonlító vallástörténetet tanulmányozzuk, akkor a világ hazugságainak és részben "ördögi tanítások"-nak tesszük ki magunk (1Timótheushoz 4:1, MBT). Az összehasonlító vallástörténetet tanulmányozó keresztény hívekként "Isten minden fegyverét" fel kell vegyük magunkra (Efézusbeliekhez 6:11), szemeinket pedig "..a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra..." (Zsidókhoz 12:2, KAR2011) kell szegezzük.

English



Vissza a magyar oldalra

Van-e haszna és értelme az összehasonlító vallástörténet tanulásának?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries