Kérdés
Mi a mandala, és milyen szerepet játszik a hinduizmusban?
Válasz
A mandala egy szanszkrit eredetű szó, mely "kör"-t jelent. A mandalák a meditáció segédeszközeként foglalják el helyük a buddhizmusban és a hinduizmusban. A rendre kör alakú mandala nagyon változatos kialakítású lehet, ismétlődő, vagy épp látszólag minden rendszert nélkülöző mintákkal. Egyes mandalákban négyzet(ek) is van(nak) (lásd a kör kvadrálása), négy "kapuval" a körön belül, minden egyes kapunak pedig egy-egy T alakú középpontja van. Egy buddhista vagy hindu vallású ember számára a mandala a világegyetemet, a kozmosz teljességét hivatott leképezni, így a mandalát mély spirituális jelentőséggel bíró szent művészeti alkotásnak tekintik. A nyugati kultúrában a mandalák sokszor geometriai mintákban, diagramokban, vagy táblázatokban köszönnek vissza, ugyanakkor a közelmúltban akkora népszerűségre tettek szert, hogy még felnőtteknek szánt színezőkönyvekben is fel-feltűnnek. De vajon rendben van-e az, hogy a keresztény hívek csupán egy művészeti elemként tekintsenek erre a vallási szimbólumra?
A mandala a hinduizmusban vallási és politikai jelentőséggel is rendelkezik. A különösen komplex mintázatok a (vélt) szellemi fennhatóságok különböző kivetüléseitől egészen a teljes szellemi egységig számos dolgot szimbolizálhatnak, egyidejűleg pedig a spirituális fókusz helyes beállításának eszközeként szolgálnak. Egy mandala ábrázolhat egy a vélt szellemi fennhatóságok szerkezete alapján modellezett földi kormányzati rendszert, így akár egy adott politikai infrastruktúra térképeként is felfogható. A buddhista és hindu vallásban a bálványoktól és a bálványképektől eltérően a mandalának nem tulajdonítanak természetfeletti erőt. Sokkal inkább egy olyan eszközként tekintenek rá, amit egyes hinduk a szellemi összpontosítás, a figyelem "centrálása", és bizonyos meditatív állapotok elérésnek segédeszközeként használnak. A mandala számos hagyományos ábrázolásában feltűnik a lótuszvirág, amely a hinduizmusban és néhány más hamis vallásban is szent "ikonnak" számít. A mandalában található igen komplex minták a híthű hinduk számára nagy spirituális jelentőséggel bírnak, a szélesebb közönség számára viszont ez a szellemi töltet általában észrevétlen / ismeretlen marad. Mivel a hinduizmus egy nagyon laza körvonalakkal bíró vallás, a mandalának sincs egy konkrét definíciója, mint ahogy csupán egy konkrét gyakorlati alkalmazása sem.
Mindezek fényében felmerül a kérdés, hogy a keresztény hívőnek kerülnie kell-e a mandalák használatát, hiszen az hamis vallásokban jut szerephez. Egyesek úgy vélik, hogy a mandala pogány eredete miatt a hívő keresztényeknek ugyanúgy kerülniük kell azokat, mint például a faragott bálványokat, a díszes, fényesre csókolt szent képeket, vagy egyéb halott vallási relikviákat. Mivel a bálványok vallásos tisztelete egyenesen szembemegy a Biblia által közvetített parancsokkal, mint ahogyan az Ige teljes szellemiségével is, továbbá mivel a bálványimádók úgy tartják, hogy azok természetfeletti erővel rendelkeznek, így az Úr Jézus Szent Lelke által újjászült követőinek nem helyes abban gyönyörködniük. A világi ember ugyanakkor egyáltalán nincs a mandala szellemi töltetének tudatában, így csak egy a szépsége és összetettsége által megkapó képet lát benne. Egyes keresztények pedig valahol e két megközelítés közé pozicionálják maguk: bár tisztában vannak a mandalák hindu eredetével, mégsem látnak különösebb problémát abban, hogy a mandala színező-mintaként, vagy más képzőművészeti alkotásokban való leképezéseiben leljék örömük. A kérdés azonban még mindig nyitott: ha a mandala egy újjászületett hívő keresztény számára semmiféle vallási / spirituális töltettel nem bír, mégis önmagában véve rossznak, elvetendőnek tekintendő?
Az, hogy a mandala használata helytelen-e vagy sem, az egyén lelkiismeretétől és a használat mögött meghúzódó motivációtól függ. A Rómabeliekhez írt levél 14. fejezetében Pál apostol néhány hasonló természetű kérdést taglal. Az ő szolgálatának idejében az volt a kérdés, hogy a keresztényeknek kell-e / szabad-e a szombatot megünnepelniük, valamint a bálványoknak felajánlott ételekből részesedniük. A gyülekezet egyes tagjai az egyik, míg egyebek a másik állásponton voltak, így pedig megosztottság támadt a testben. Mindkét frakció tagjai azt remélték, hogy az apostol majd őmelléjük áll be, és jól megmondja a többieknek, hogy mekkorát tévedtek. Isten Szent Lelke azonban valami sokkal teljesebbet tartott fontosnak közölni az apostolon keresztül: "Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehetik; a hitben erőtelen pedig zöldséget eszik. A ki eszik, ne vesse meg azt, a ki nem eszik; és a ki nem eszik, ne kárhoztassa azt, a ki eszik. Mert az Isten befogadta őt" (Róma 14:2-3, KAR). Majd így folytatta: "Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve" (5. igevers).
Végül pedig a következő konklúzióra futtatja ki érvelését: "...te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött. Aki pedig kételkedik, amikor eszik, máris elítéltetett, mivel nem hitből tette. Mert minden, ami nem hitből származik, az bűn" (Róma 14:22-23, MBT). Az olyan dolgokat illetően, melyek nem egyértelműen minősülnek bűnnek, Pál apostol a lelkiismeret tisztaságát rendeli mérőkőnek.
Amikor ezt az elvet a mandalákra is alkalmazzuk, a következő dolgokat érdemes mérlegeljük: "Mit akar Isten, hogy cselekedjek? Megszólal-e a lelkiismeretem óvó hangja, amikor épp egy a mandalát nézegetek?". Ha a mandalaszínezés közben nem tudunk elvonatkoztatni annak hindu eredetétől (amire, nem mellesleg, kicsit sem kell törekedni), akkor ez a tevékenység számunkra inkább elvetendő. Pusztán viszont mert egy adott személyt megítél a lelkiismerete ezért, hiba volna ebből egy általános jellegű, mindenkire kötelező érvényű dogmát gyártani. Másrészt, ha vendégül látunk egy egykori hindut, aki már elfogadta Jézus Krisztust Urának és Megváltójának, és a mandala szemében már a hamis vallás egyik eleme, akkor jól tesszük, ha mandalagyűjteményünket kivesszük a kredencből az ő jövetelekor. Ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor könnyen megbotránkoztathatjuk testvérünket (1Korinthus 8:13). Legfőbb prioritásunk mindig a szellemi egység, és tisztaság kell legyen, valamint hogy minden, amit cselekszünk Isten dicsőségére váljon (1Korinthus 10:31).
English
Mi a mandala, és milyen szerepet játszik a hinduizmusban?
