Kérdés
Mi a bennfentes mozgalom?
Válasz
A bennfentes mozgalom egy arra tett kísérlet köré tömörülő szervezet, amely azt propagálja, hogy egy adott hívő az anyanyelvén és a saját kultúrája szokásain belül kövesse Jézust és bízzon benne az üdvösségért. A Rómabeliekhez írt levél 1:16-17 igerésze igazolja, hogy az üdvösség kizárólag a Krisztusba vetett hit, nem pedig egy adott kultúra függvénye. Ez az elképzelés valójában Pál apostol szolgálatában kezdett kikristályosodni, aki az ellen a feltételezés ellen emelte fel szavát, hogy a pogány keresztényeknek meg kell felelniük a zsidó vallási előírásoknak. Ebben a látásában az ősegyház tagjai is megerősítették, amikor úgy határoztak, hogy a görög hívőknek nem kell körülmetélkedniük (Apostolok Cselekedetei 21:17-25). Ez a megközelítés később abban is érvényre jutott, mikor a Bibliát a görögön és latinon kívül más nemzeti nyelvekre is lefordították. A modern kori misszionáriusok nem kereszténybarát országokban járva gyakran támaszkodnak a bennfentes mozgalomra. Úgy érzik, hogy ez lehetővé teszi az emberek számára, hogy eljussanak a Krisztusba vetett üdvözítő hitre, miközben megmarad az arra való lehetőségük, hogy tanúságot tegyenek barátaiknak és családtagjaiknak, és persze az életük sem lesz közvetlen veszélynek kitéve. A következőkben három fő aspektusból, a kultúra, a vallás, és a teológia szempontjából vizsgáljuk a bennfentes mozgalmat.
A bennfentes mozgalom - Kultúra
Nagyon kevés olyan nyugati keresztény van, aki ragaszkodna ahhoz, hogy egy más kultúrához tartozó személy csak angol nyelvű énekeket énekeljen, vagy hogy csak széken ülve, kezét ölbe téve imádkozzon, mint ahogyan ahhoz sem, hogy minden vasárnap reggel énekekkel, 45 perces prédikációval, és a gyülekezet közösségi életét érintő hirdetnivalókkal egybekötött istentiszteletet tartsanak - persze az elmaradhatatlan kávé és süti kíséretében. A világ egyéb részein élő Jézus-követőknél azonban van néhány olyan szokás, mely a nyugatiak számára már kevésbé elfogadható. Sok országban a szülők rendezik el előre gyermekeik házasságát. Máshol tiszteletlenségnek számít, ha egy nő nem fedi el a haját, vagy ha egy férfi nem visel szakállat. Egyes helyeken nem éppen üdvözlendő, ha egy helyi hívő "kereszténynek" nevezi magát. A keresztény szó ugyanis ott nem azt jelenti, hogy valaki Jézust követi, és igyekszik az Ő tanítása szerint élni: egyes keleti országokban a keresztény szó egy olyan személyt jelöl, aki Európából vagy Észak-Amerikából érkezett, aki kapzsi, erkölcstelen életmódot folytat, mint ahogy az ugye a tévében látható. Sokak számára a kereszténység nem egy vallás vagy hitrendszer, hanem csupán egy a nyugati kultúrára ráaggatott címke.
Felmerül tehát a kérdés, hogy a kultúra kell-e a meghatározó legyen? Követheti-e valaki Krisztust a saját kultúráján belül? Természetesen igen, nem kevésbé, mint ahogyan a nyugatiak követhetik Krisztust a saját kultúrájuk keretein belül. Ugyanakkor minden kultúrának vannak olyan aspektusai, melyek nem illeszkednek a Biblia tanításához. Ha egy kultúrán belül egy bizonyos gyakorlat nem egyeztethető össze a Biblia szellemiségével, akkor az abban a kultúrában élő hívőknek azt el kell hagyniuk. Ha viszont a Biblia nem negatív fényben említ egy bizonyos szokást, akkor azzal nincs is probléma. A Szentírás szerint semmi rossz nincs abban, ha a hívők csoportja egy adott, nyelvüktől nem idegen szót használ mondjuk a "kis Jézusra". Senki sem köteles egy 2000 évvel ezelőtti görög szót használni. Isten a szívet vizsgálja, nem pedig azt, hogy a szájból milyen címke hangzik el.
A bennfentes mozgalom - Vallás
A vallás témaköre az a pont, melynek kapcsán a nyugati keresztényeknek a legnagyobb problémájuk van a bennfentes mozgalommal. Először is álljon itt egy kis háttérinformáció: a "bennfentes mozgalom" fogalma leginkább a muszlim nemzetek misszionáriusai körében elterjedt. Az egyház beilleszkedési lehetőségét egy adott kultúrába a C1-től C6-ig terjedő kategóriák mentén határozzák meg. Az egyik véglet a C1, ami egy teljesen integrálatlan, már-már nyugatias gyülekezetet jelöl, hagyományos énekekkel, és angolul beszélő hívekkel egy natív kultúra kellős közepén. A másik véglet a C6, amely a hívők olyan kis csoportját jelöli, akik az üldöztetéstől való félelem miatt titokban tartják hitüket. A C1-től a C5-ig terjedő egyes kategóriák lényegüket tekintve a kulturális normák - úgy mint a nemzeti nyelv, az öltözködés, vagy az istentiszteleti stílus - elfogadásában különböznek, kategóriáról kategóriára fokozatosan bővülve a helyi vallási gyakorlatokkal, így pl. a helyi étkezési törvényekkel és az őshonos vallási kifejezésekkel - például az Allah név - használatával. A C5 a legellentmondásosabb szint, mivel az ebbe eső hívők kulturálisan, sőt, vallásukat teintve is még mindig a nemzeti vallásukkal azonosulnak, holott már azt állítják, hogy megváltásuk csak Jézuson keresztül mehet végbe. Ezen kategória előnyei közé tartozik a barátoknak és a családtagoknak való tanúságtétel lehetősége, amit ők - mivel a tanúságtevő a legtöbb dologban hozzájuk hasonlít - így nem élnek meg furcsának vagy a saját meggyőződésükre nézve fenyegetőnek, de ide sorolandó a hívő ember életvitelének kis mértékű megváltoztatásának a lehetősége is.
Lehet valaki Krisztus követője és mégis nevezheti magát muszlimnak? Helyénvaló-e, hogy a Krisztus-követők betartsák a ramadánt, mecsetben imádkozzanak, és a Koránt tanulmányozzák? Hogyan lehet meghatározni azt a pontot, amelyen túl az iszlám kultúra már az iszlám szellemiségbe csap át? Ez egy igencsak sikamlós lejtő. Erre persze a "muszlim keresztények" joggal felelhetnek egy másik kérdéssel: miért fogadják el a nyugati egyházak olyan gyakran szó nélkül a nyugati kultúra stupid kommercializmusát, vagy a kényelem és az élvezetek szeretetét? A bennfentes mozgalom tagjai a C5 kategóriájú hívőt a korai egyház zsidó megtérőivel sorolják egy szintre, ugyanakkor ez nem feltétlenül egy helyes analógia. Egy akkori zsidó megtérő egy törvényeken alapuló, Istentől kapott vallásról tért át a teljesebb hitre. A zsidóság írásos hagyományában semmi bibliaellenes nem volt! A C5 hívők helyzetét ezzel párhuzamosan a korai pogány megtérőkéhez is hasonlítják, akiknek nem kellett elhagyniuk a kultúrájukat, hogy kövessék a kereszténység "új vallását". Ez azonban sajnos szintén pontatlan megközelítés. Az Újszövetség egy ízben sem számol be arról, hogy az új, nem-zsidó megtérők továbbra is görög isteneknek áldoztak volna. Valójában épp a császárimádat elutasítása volt az, ami oly sok korai hívő mártírhalálához vezetett.
A bennfentes mozgalom - teológia
A bennfentes mozgalom érvei között csak ritkán szerepel teológia érv. Így mivel a mozgalomnak nincs objektív bibliai mércéje, lényegében nincs olyan standard, aminek mentén meg lehet mérni. Azon téves teológiai megállapításokon túl, melyek szerint Mohamedet prófétának és a Koránt ihletett, szent írásnak fogadják el, ott van még Jézus személyének a kérdése is. Bár igaz, hogy a Korán elismerően beszél Jézusról, szent prófétaként és olyan tanítóként azonosítva Őt, akire érdemes hallgatni, de a Korán és az iszlám szerint Jézus nem Isten Fia, nem maga Isten, és nem is isteni. Ezért lehet az, hogy a muszlim felfogásra érzékeny Biblia-fordítások az "Isten Fia" kifejezést "Isten Igéjével" vagy "Isten szellemi Fiával" helyettesítik, hogy így kevésbé keltsenek megütközést. Amikor a C5 evangélizációban Jézus áldozatát említik, akkor arra mindig hagyományos bűnáldozatként hivatkoznak, nem pedig úgy, mint Isten a teljes emberiségért tett áldozatára, azon Istenére, Aki kifejezetten azért jött a földre, hogy megmentse az emberiséget. Ez nyilván szintén nem helyes.
A megfogalmazás érthető, ha nem is túl szerencsés. A muszlimok monoteisták, akik nem fogadják el a Szentháromságot. Annak a tana, hogy Jézus maga Isten eretnekségnek számít a muszlimok szemében, szerintük ugyanis egyedül Allahot szabad imádni és magasztalni. Jézust "Úrként" imádni ennek fényében szintén eretnekség. A bennfentes mozgalom törekvéseit helyeslő misszionáriusok azt állítják, hogy Krisztus istenségének felismerése csak később, a Biblia alapos tanulmányozása után következik be, néha évekkel azután, hogy az illető úgy döntött, hogy követi Jézus tanításait. Az azonban mégis kérdéses, hogy milyen mérvű lelki növekedés mehet végbe egy olyan környezetben, amely tagadja, hogy Jézus Isten.
Mit mondhatunk tehát, a bennfentes mozgalom az evangelizáció megfelelő eszköze? Igen, egy bizonyos mértékig az. Bizonyára elfogadható, hogy valaki a saját kulturális keretein belül imádja Istent - ahogyan azt a keresztény rockzenekarok és a dicsőítő-csapatok példája is tanúsíthatja. Jézus követőinek képesnek kell lenniük arra, hogy személyes színezettel is bíró módon fejezzék ki áhítatukat - tartozzanak bármelyik kultúrához is. Teológiai szempontból azonban a bennfentes mozgalom már ingoványos. Nem szabad e világhoz igazodnunk (János 17:16), még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy a világ gyűlölni fog minket (János 15:18-19). Valóban időbe telik, amíg igazán megértjük Jézust, azt hogy ki Ő, és tette milyen jelentőséget hordoz életünkre nézve, így tehát természetes, hogy az újonnan megtértek egy ideig úgy érzik, hogy mindkét világ talaján megvethetik lábuk. Ha viszont valaki folytatja annak a vallásnak a gyakorlását folytatja, amibe beleszületett, és követi annak szellemi tanításait - legyen az akár az iszlám, akár a hinduizmus, a buddhizmus vagy bármi más -, nem az, amilyennek egy Krisztus-követő életének lennie kell. Nyilván nem minden Krisztus-követő kell magára aggassa a "keresztény" címkét, és vasárnaponként öltönyben énekelnie az "Amazing Grace"-t, de minden Krisztus-követő Jézusra, Isten egyszülött Fiaként, a testté lett Istenként kell tekintsen, és mint Urát és Megváltóját kell magasztalja.
English
Mi a bennfentes mozgalom?
