Kérdés
A zsidók és a keresztények tényleg ugyanazt az Istent imádják?
Válasz
Az Ószövetség idején sok zsidó ember valóban az igazi Istent imádta. Azt az Istent, Aki személyesen hívta ki és el Ábrahámot, Aki Mózesen keresztül törvényét adta nekik, Aki megalapította Izráel nemzetét, vagyis azt az egy igaz, örökkévaló Istent, Aki ég és föld teremtője. Ő ugyanaz az Isten, Akit a ma élő újjászületett keresztények Istenként tisztelnek és imádnak.
Áttekintésképpen íme néhány olyan, Isten lényét érintő tanítás, melyek tekintetében a zsidók és a keresztények egyetértenek egymással:
- Isten örökkévaló
- Isten mindenható (omnipotens)
- Isten mindenütt jelen van (ominiprezens)
- Isten mindentudó (omniszciens)
- Kizárólag egy Isten létezik
A judaizmus mai követői azonban sajnos már nem ezt az Istent magasztalják, vagyis nem az őseik egy igaz Istenét. Elfordultak annak a kinyilatkoztatott igazságától, hogy valójában ki is az Isten.
Íme az Isten személyét illető azon főbb keresztény hitelvek, amelyek megkülönböztetik a kereszténységet a judaizmustól:
- Az egy Isten három személy tökéletes egységeként létezik (lásd Atya, Fiú, és Szent Lélek).
- Isten a názáreti Jézus személyében testet öltött.
A teljes ószövetségi Szentírás - vagyis azon kinyilatkoztatás, amit Isten a választott népének, a zsidóknak adott - Jézus Krisztusra mint Messiásra, az Ő személyére, munkásságára és életére mutat előre (Lukács 24:27). Amikor a Messiás viszont emberként eljött a földre, "...a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt" (János 1:10-11, KAR). Mivel tehát a zsidóság elutasította Isten választottját, Jézus ítéletet hirdetett felettük: "...mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét" (Máté 21:43; lásd még Máté 11:20-24; 23:37-39; és Lukács 19:41-44). Itt azonban máris érdemes megjegyezni, hogy a zsidók elvettetése csak időleges, Isten ugyanis velük, helyesebben a maradékukkal is el fogja érni kitűzött célját (lásd Róma 11:1-12 - a fordító megjegyzése).
Sok zsidó ember még ma is az Ószövetség rendeléseit, parancsolatait, és szellemét kívánja követni. Teszik ezt annak ellenére, hogy az Ószövetségben megparancsolt áldozatokat ma már nem is lehet bemutatni (már csupán azért sem, mert nincs se templom, se szent sátor), továbbá annak ellenére, hogy a Tóra tételekben való törvényeinek tökéletes betartása soha nem is volt lehetséges. Sok zsidó ember sajnos lemaradt a Messiás kinyilatkoztatásáról, és nem lépett be az általa megpecsételt Új Szövetségbe, noha ezt az Új Szövetséget már az ószövetségi Írás is jó előre megjövendölte (lásd Jeremiás 31:31-34). Épp ezt, a Jeremiás próféta által mediált igét idézi a Zsidókhoz írt levél, mikor a régit az újjal állítja kontrasztba: "Most azonban a mi főpapunk [azaz Jézus Krisztus] annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett" (Zsidókhoz 8:6, MBT - betoldva).
Az igazság azonban az, hogy a zsidó vallás már az Úr Jézus földi szolgálatának korára is eltávolodott Isten Igéjétől, és a zsidó emberek többsége már ekkor sem a nekik kinyilatkoztatott igazság fényénél imádta az Istent. Jézus többször is megszólta a vallási vezetőket, többek között akkor is, mikor a zsidóság már régen betokosodott szellemi állapotára utalt: "...Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ésaiás próféta, a mint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai" (Márk 7:6-7, KAR). Jézus eztán máris a probléma gyökerét ragadta meg: "...Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg. . . . Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg" (Márk 7:8-9). Kijelentése szerint a vallási vezetők tehát már akkor sem az egy igaz Istent imádták, hanem saját szabályokat alkotva figyelmen kívül hagyták Isten szabályait - ezzel pedig Isten imádatát a saját bölcsességük-, állhatatosságuk-, szentségük-, vagyis egy szóval a saját maguk imádatára cserélték.
Krisztus a földi szolgálatának idején dívó vallási tévelygések kapcsán Mózesre hivatkozott: "Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van a ki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?" (János 5:45-47, KAR). Márpedig Mózes az egy igaz Istent ismerte és imádta - a Jézus korabeli zsidók viszont már nem. Persze a külsőleges dolgokhoz, a kifejezetten a zsidóknak előírt vallási szertartásokhoz tartották magukat - ehhez nem fér kétség. Csak épp azt nézték el nagyon, hogy ezek a külsőleges dolgok mind Isten belső jellemére mutatnak rá. Így mikor Isten a legbelsőségesebb formájában, Krisztus Jézusként állt előttük, akkor elvetették Őt.
Pál apostol, a farizeus, aki teljes mértékben Mózes törvényén nevelkedett, a következőket mondta zsidó testvérei kapcsán: "Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek. Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint. Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának. Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására" (Róma 10:1-4, MBT). A keresztények által imádott Isten és a zsidók által magasztalt Isten közötti különbség lényegi vonása Jézus Krisztus személyében ábrázolódik ki.
Ahogy a próféciák is előrjelezték, Jézus, a Messiás lett az a sarokkő, amit az építők (értsd a gyülekezet építői, vagyis a vallási vezetők) megvetettek (Zsoltárok 118:22; vö. Apostolok Cselekedetei 4:11), egyben a megütközés azon sziklája, amelybe a zsidók megbotlottak (Máté 21:44; Lukács 2:34). Jézus azonban világossá tette, hogy nem azért jött, hogy eltörölje az Ószövetséget, hanem hogy Ő maga teljesítse be mindazt, ami abban meg van írva (Máté 5:17-18). Az Úr Jézus ma is hűen nyilatkoztatja ki nekünk, hogy valójában ki az Isten:
"...a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött" (Máté 10:40).
"...A ki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, a ki elküldött engem. És a ki engem lát, azt látja, a ki küldött engem" (János 12:44-45).
"A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött" (Lukács 10:16).
"Én és az Atya egy vagyunk" (János 10:30).
Mit mondhatunk tehát? A zsidók és a keresztények tényleg ugyanazt az Istent imádják? A Jézus-hívő, ún. messianisztikus zsidók és keresztények igen - ők valóban egy és ugyanazt az Istent imádják. "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam" - mondja Jézus félreérthetetlenül (János 14:6, KAR). Azon zsidó emberek esetében viszont, akik elutasítják Jézust mint Messiást, nem teljesen világos, hogy pontosabb-e azt mondani, hogy egy hamis istent imádnak, vagy hogy hamisan imádják az egy igaz Istent. Legyen bárhogy is, a Jézust elutasító zsidók nem úgy imádják Istent, ahogyan Ő azt kívánja. Szívszorító látni azt, hogy mennyire félreértik, hogy ki az Isten, hogy Ő hogyan biztosította a megváltásunkat, és hogy miképp lehet Vele élő, bensőséges kapcsolatra lépni. Az egy igaz Isten Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki magát, hiszen "...Ő benne [vagyis Jézus Krisztusban] lakozik az istenségnek egész teljessége testileg" (Kolossé 2:9, KAR - betoldva). A Krisztusba vetett hiten kívül lehetetlen Isten ismeretére, Isten megismerésére jutni.
English
A zsidók és a keresztények tényleg ugyanazt az Istent imádják?
