settings icon
share icon
Kérdés

Mi a Swedenborgianizmus?

Válasz


A Swedenborgianizmus alternatív elnevezései az Újtemplom és az Új Jeruzsálem Egyháza. Swedenborg tanainak követői az 1700-as évek vége óta alkotnak különálló vallási csoportot. Swedenborgianizmus hitbéli meggyőződései tekintetében messze kívül esik az óhitű kereszténységen, és egyértelműen szektának nevezendő.

A Swedenborgianizmus tanításai az 1688-ban a svédországi Stockholmban született Emanuel Swedenborg írásain alapulnak. Swedenborg természettudományos képzésben részesült, de valamikor 1750 körül látomása volt, melynek során - állítása szerint - maga Isten látogatta meg, és kijelentette neki, hogy ő lesz az Úr személyes hírnöke, aki új kinyilatkoztatást kell közvetítsen a világnak. Ezt követően több más alkalommal is "elutazott" a szellemi birodalomban, ahol Isten mellett más (egyéb bolygókról származó, azaz földönkívüli) lényekkel is találkozott - ezen élmények szolgáltatják számos írásának témáját.

Ezek az írások a következő tanokat tartalmazzák: A Szent Lélek nem Isten; a Szentháromság nem létezik; Jézus Krisztus halála nem volt engesztelőáldozat ez emberiség bűneiért; az üdvösséget az hozza el, ha a gyakorlatba is átültetjük, amiben hiszünk - bármilyen vallást kövessünk is; a túlvilági élet különböző szellemi síkokon játszódik, az pedig, hogy egy jó tartományba kerülünk-e, attól függ, hogy mennyi jót tettünk a fizikai létsíkon, azaz jelen életünkben.

E tanítások egyike sem egyeztethető össze a bibliai kereszténység tanításaival. A Biblia Istene az egyetlen igaz Isten (2Mózes 3:13-14; Ézsaiás 43:10). Minden más isten bálvány - hasonlatosságuk csupán emberkéz kreálmánya (2Mózes 20:4-5). A Szent Lélek határozottan Istennek van nyilvánítva a Szentírásban (Apostolok Cselekedetei 5:3-4), ahogy az Úr Jézus Krisztus (János 1:1, 14) és az Atya Isten (Filippi 1:2) is. A Szentháromság valid bibliai valóság. A Biblia továbbá nagyon világosan beszél Jézus a bűneinkért való helyettesítő áldozatáról (1Péter 2:24; 1János 2:2), mint ahogy arról is, hogy az üdvösség kizárólag a Jézus életébe, halálába és feltámadásába vetett hit által lehetséges (János 14:6; 1Korinthus 15:1-4). A túlvilági életet két hely egyikén - a mennyben vagy a pokolban - fogjuk megélni, mégpedig feltámadott testben (Jelenések 22. fejezet).

A Swedenborgianizmus és annak különféle egyházai - bármilyen nevekkel is illessék őket - olyan messze állnak a történelmi, bibliai kereszténységtől, amennyire az csak lehetséges. Bár állíthatják, hogy tanításaikat a Bibliára alapozzák, minden tanukat eretnekség, zűrzavar, adott esetben pedig egyenesen téboly jellemzi.

English



Vissza a magyar oldalra

Mi a Swedenborgianizmus?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries