Kérdés
Hogyan álljanak a keresztény hívők a Mormon könyvéhez?
Válasz
Amikor a mormon misszionáriusok (akik magukat az Utolsó Napok Szentjeinek vagy angol mozaikszó szerint egyszerűen csak "LDS"-nek nevezik) az ajtónkon kopogtatnak, gyakran felajánlják a Mormon könyvének egy ingyenes példányát, miközben annak szerzőjéről, Joseph Smithről is mesélnek. Smith, mint mondják, azokról az aranylemezekről fordította le a a Mormon könyvét, melyeket az 1800-as évek elején ásott ki egy, az akkori New Yorkban álló dombról. Ez, állításuk szerint, megerősíti az Istentől való azon elhívását, mely szerint ő az utolsó idők új prófétája a földön. Minden bizonnyal azt is el fogják mondani, hogy a Szent Lélek a Mormon könyvében közöltek igazságtartalmát azáltal is be fogja igazolni, hogy olvasójában jó érzéseket kelt. Ezután valószínűeg azon felhívás idézése is elhangzik majd, mely valahogy így hangzik: "olvassátok el a Mormon könyvét, imádkozzatok, és kérjétek Istent, hogy mutassa meg nektek, hogy az igaz". Természetesen ezt az ember őszinte szívvel kell tegye, különben nem fog működni - teszik majd sietve hozzá.
Mielőtt azonban máris térdre rogynánk, érdemes néhány dolgot megtudnod, amit ők nem mondanak el (és nem is fognak elmondani, ha nem kérdezünk célzottan rá). Az első ilyen témakör azon számos LDS-hiedelmet érinti, melyek a mormonokat egyértelműen elválasztják a történelmileg etablált, óhitű kereszténységtől, helyesebben a Biblia tanításán alapuló megváltó hittől. Ezeket az eltéréseket persze elsősorban nem a Mormon könyvében fogjuk találni, hiszen ezen könyvükben tényleg kevés olyan dolog van, ami a tanítás terén szembemenne a Biblia kijelentéseivel, vagyis az ominózus doktrinákat nem teszik ki a kirakatba, és érthető módon nem is azokkal mennek házalni. A mormonizmus lényegi tanításai a többi ún. szent írásukban található, így például a Tan és a szövetségekben, valamint a Nagyértékű gyöngyben. Ezeket a könyveket azonban a mormonok már nem osztogatják, mikor a küszöbödön állnak - mégpedig jó okkal nem. Ha az emberek ugyanis előre tudnák, hogy valójában mit kell majd elhinniük ahhoz, hogy ők is jó mormonokká válhassanak (például azt, hogy Isten egykoron maga is csak egy ember volt, hogy a Sátán valójában Jézus Krisztus testvére, hogy a lelkek preegzisztensek, vagyis az örökkévalóságtól fogva léteznek, továbbá hogy a Szentháromság csak egy tévtan stb.), minden bizonnyal még ennyire sem lennének hajlandóak a szeretet és a Lélek egységének keresése jegyében félretenni a mormon tanok esetében sajnos nagyon is indokolt szkepticizmusukat.
A második témakör, mely a Mormon könyve ihletett voltának elfogadása kapcsán merül fel, mindenképp annak a tisztázása kell legyen, hogy Joseph Smith, vagyis annak szerzője, valóban Istentől küldött próféta-e, ha ugyanis nem, akkor az állítólagosan Istentől mediált üzenete valójában nem is Isten üzenete. Mit tanít tehát a Biblia azt illetően, hogy hogyan győződhetünk meg arról, hogy egy adott próféta valóban az Ő küldöttje-e? Mondjuk nagy kegyeletteljesen egyszerűen azt, hogy "ezt a kérdést letesszük Isten kezébe, és ha majd békét érzünk felette, akkor biztosan rendben is van a dolog"? Nem, a Biblia nem ezt tanítja! Isten világosan és érthetően a tudtunkra adta, hogy mi az a mérce, amit egy magát prófétának jelentő ember meg kell üssön. Az Istenünk által megadott ezen mérőzsinórnak pedig semmi köze nincs ahhoz, hogy milyen békét vagy épp békétlenséget érzünk a prófta személye vagy az álatla közöltek felett, mint ahogy nem is egy imakérdésről van szó! Csak gondoljunk már bele, hogy Isten hogyan érzi magát, mikor olyan dolgokról tudakozunk nála imában, amiket Ő már rég érthetően kijelentett. Az ilyen eljárás épp olyan ignoráns viselkedés volna, mintha egy pénzintézet előtt elhaladva mindig megkérdeznénk Istent, hogy "Uram, biztos ne raboljam ki a bankot, csak mert érzek némi testi késztetést arra, hogy gazdag legyek", vagy "Biztos ne lökjem le a főnökömet a lépcsőn, hiszen ma is olyan tuskó módjára beszélt velem?". Az más téma, hogy Isten annyira szeret minket, hogy ezen gyermeteg butaságot tükröző kérdéseinkre is készségesen válaszolna, de tényleg az volna az Ő akarata, hogy állandóan ebben az infantilis állapotban maradjunk?! A Jakab apostol kétség kívül Istentől ihletett levelének 1:5 igeverse ennek kapcsán is mondja a következőt: "Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki". Isten szemrehányás nélkül adja a bölcsességet - ebből is látszik az irántunk való hosszútűrésében megnyilvánuló mérhetetlen szeretete. A bölcsesség gyakorlatban alkalmazott tudást jelent, és nyilván nem az ismeret gyakorlatba való átültetésének hiányát.
Érdekes módon Isten egyszer sem hív fel minket arra, hogy olyasvalamiért imádkozzunk, ami a rendelkezésünkre álló szellemi és fizikai eszközökkel, józan ésszel, és bölcsességgel helyesen felmérhető. Ha mondjuk meg akarjuk tudni, hogy milyen magas egy (átugrandó) kőfal, nem kezdünk azért imádkozni, hogy az Úr adja már meg annak pontos mértékét, lehetőleg centiben. Sokkal inkább elővesszük az Istentől kapott józan eszünket, a szintén az Ő kegyelméből kapott matematikai alapismereteinket (az ingyenes iskolai oktatás ugyanis bolygónk nem minden lakójának kiváltsága), egy bestrigulázott fadarabot, mondjuk egy mérőpálcát, majd az utóbbit a falhoz illesztjük - lehetőleg úgy, hogy a föld síkjával merőlegest zárjon be. Persze nekünk, újjászületett híveknek, Isten egy szellemi mérőpálcát is adott: a mi szellemi zsinórmértékünk maga Isten Igéje. Mi, minden más emberrel ellentétben, nem vagyunk korlátolt emberi értelmünkre, vagy szeles égboltként változó érzelmi világunk (a psziché birodalma) sokszor ködös ítéleteire ráutalva az igazság megismerésénél. Az Apostolok Cselekedetei könyvének 17:11 igeverse okkal méltatja nemesebb lelkűnek a hívők azon csoportját, akik nem a saját értelmükre hagyatkoztak, nem valami emberi tekintély előtt hajtották meg a testük és szívük térdeit, és nem is az alapján mérték a hallottakat, hogy milyen jó vagy épp rossz érzés azokat hallgatni, hanem "...naponta tanulmányozták az Írásokat, és gondosan megvizsgálták, hogy valóban igaz-e, amit Páltól hallottak" (EFO). Az Igét tehát az Igével vetették mindig össze, mégpedig azon szilárd meggyőződéstől vezérelve, hogy Isten soha, de soha nem mond ellent Önmagának, így minden egyes Tőle származó kijelentés teljes összhangban van a többivel - akárcsak a Szentháromság három személyének tökéletesen egy Istene!
Az érzések megbízhatatlanok, mert szubjektívek, könnyen előidézhetőek, és viszonylag könnyen elnyomhatóak, ugyanakkor pedig semmiképp sem a tények feltárására szolgálnak, hanem csupán arról tájékoztatnak minket, hogy hogyan érzünk egy adott tény kapcsán. A pszichológiai meggyőzési technikák (beszédintenzitás, a szemkontaktus tudatos utilizálása, szimpátia vagy antipátia keltése, vonzalom mint eszköz stb.) olyan érzéseket válthatnak ki belőlünk, melyeket valóságosnak érzünk, hiszen az érzések szintjén azok is! Ezek a valósan és valósnak megélt érzések viszont még mindig csupán azt közlik velünk, hogy hogyan reagálunk egy adott személyre/dologra, nem pedig a személy szavai vagy az adott dolog igazságtartalmát. A mormon misszionáriusok kézikönyve explicite részletezi ezeket a technikákat, maguk a misszionáriusok pedig külön képzésen vesznek részt annak érdekében, hogy sikeresen meggyőzhessék az embereket, mielőtt elhagynák házukat.
Miben áll tehát a Biblia által megadott mérce, amit minden egyes próféta és prófécia megítélésénél használnunk kell? Az 5Mózes 18:21-22 igeszakasz ma is így vértez fel minket: "...Miről ismerjük meg, hogy nem az Úr mondott egy igét? Ha egy próféta az Úr nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az Úr mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!" (MBT). A kérdés tehát az, hogy mondott-e Joseph Smith valaha olyasmit "az Úr nevében", ami aztán nem történt meg? Igen - ez valójában sokszor megesett.
Joseph Smith, többek között megjövendölte, hogy New York el fog pusztulni, ha annak lakói nem veszik be a [mormon] evangéliumot (D&C 84:114-115), mint ahogyan azt is, hogy a dél-karolinai lázadás és az Államok közötti háború azt fogja eredményezni, hogy a háború minden egyes nemzetre át fog terjedni. Ennek keretében a rabszolgák fel fognak lázadni, a föld lakói gyászolni fognak, éhínség, pestis, földrengés, és villámok fognak mindenfelé pusztítani, ami végül minden nemzet teljes vesztéhez fog vezetni (D&C 87). Paradox módon ez épp az a prófécia, melyet a mormonok leggyakrabban idéznek Joseph Smith prófétai elhívásának bizonyítására!
Az 5Mózes 13:1-3 passzusban a következő kijelentést találjuk e téma kapcsán: "Mikor te közötted jövendőmondó, vagy álomlátó támad és jelt vagy csodát ád néked; Ha bekövetkezik is az a jel vagy a csoda, a melyről szólott vala néked, mondván: Kövessünk idegen isteneket, a kiket te nem ismersz, és tiszteljük azokat: Ne hallgass efféle jövendőmondónak beszédeire, vagy az efféle álomlátóra; mert az Úr, a ti Istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-é az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetekből, és teljes lelketekből?" (KAR). Joseph Smithre vajon igaz az, hogy idegen istenek követésére vezette híveit? Igen, ez a jegy is illik rá.
Joseph Smith többistenhívő volt. Az Egyháztörténet 6:474 a következőket örökíti meg Smith egyik prédikációjából: "Szeretném aláhúzni, hogy mindig és minden gyülekezetben, amikor az Istenség témájáról prédikáltam, az istenek egész gyülekezetéről volt szó". Joseph Smith azt is kijelentette, hogy "maga Isten is egykor olyan volt, mint mi most, ma pedig már egy felmagasztalt, megdicsőült ember, aki ott trónol a mennyekben!" (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith, 345. old). Ez nyilvánvalóan nem a Biblia Istene.
A Galatabeliekhez írt levél 1:6-7 igerészét így olvassuk: "...hamar más evangyéliomra hajlotok. Holott nincs más; de némelyek . . . . el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát". Pál apostol átkozottnak nevezi őket ezen tetteikért. A Rómabeliekhez írt levél 1:16 igeversének tanúsága szerint Pál azt az Igét is közvetítette Istentől, mely szerint az evangélium "Istennek hatalma . . . minden hívőnek idvességére" - emellett nem lehet szó nélkül elmenni, ugyanis más evangélium képtelen emberi lelkeket menteni. Joseph Smith tehát "más evangéliumot" tanított? Igen.
A mormonok úgy vélik, hogy a Mormon könyve az "evangélium teljességét" tartalmazza. A Mormon könyve saját maga állítja ezt önmagáról a bevezetőjében (lásd még Tan és a szövetségek 20:9; 27:5; 42:12; és 135:3). Miben áll tehát az evangélium a mormonizmus szerint? Erre a kérdésre sok mormon misszionárius és hívő már csak nehezen tud válaszolni. Bruce McConkie mormon "apostol", a Mormon Doctrine című könyv szerzője szerint az evangélium "az üdvösség terve, [amely] magában foglalja az emberek megmentéséhez és megdicsőüléséhez szükséges összes törvényt, elvet, tanítást, rítust, rendeletet, cselekedetet, hatalmat, tekintélyt és kulcsot". A hivatalos mormon tanítás szerint tehát az evangélium nem csupán Isten Igéje, hanem a mormon teológia egésze. A mormon evangélium része a hit + a bűnbánat + a keresztség + a kézrátétel + a templomi szolgálatok + a missziós munkák + az egyházi szolgálatok + a tizedfizetés + a bűnről való lemondás + a tartózkodás a bódító szeszes italok, dohány és koffein használatától + Joseph Smith prófétának való megvallása + a templomi házasság + a halottak megkeresztelése + a családfa-kutatás... Plusz, plusz, plusz - a listát még hosszan lehetne folytatni. A mormon hívő csak mindezek teljesítése után juthat el a harmadik és legmagasabb mennyei szintre, és csak ezután érheti el a mormon evangélium végső célját - az istenfiúságot (lásd McConkie, Mormon Doctrine 116-117; Mormon könyve [3 Nefi 27:13-21]; Doctrines of Salvation 1:268; 18:213; The 4th Article of Faith; Smith, Gospel Doctrine pg. 107; Brigham Young, Journal of Discourses 3:93; 3:247; 9:312; Gospel Principles 290; Doctrine and Covenants 39:5-6; 132:19-20). Krisztus halála egy mormon számára lényegében nem jelent többet a feltámadás képességének elnyerésénél, hiszen a cselekedetei, melyek által vagy üdvözül majd, vagy nem, csak ezután kerülhetnek megítélésre.
Bár nyilván nem láthatunk embertársaink indítékai mögé, azt meg tudjuk-, és meg is kell ítéljük (vigyázat: a megítélés közel sem azonos az elítéléssel), amit az adott személy tesz és mond. Joseph Smith, ezzel pedig a Mormon könyve is, csúfosan elbukik Mózes ötödik könyve 13. és 18. fejezetében közölt kettős próbán. Isten nagyon szigorúan tekint a hamis próféták által kifejtett lélekgyilkos tevékenységre. Az 5Mózes 13:6 igerszakaszban a következő áll: "Annak a prófétának és annak az álomlátónak pedig meg kell halnia, mert el akart téríteni Istenetektől, az Úrtól... El akart tántorítani arról az útról, amelyet megparancsolt neked Istened, az Úr, hogy azon járj, azért takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!" (MBT). Az 5Mózes 18:19-21 igerészben pedig ezt olvassuk: "És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben mond, azt én felelősségre vonom. Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg!..." (MBT). A Galatabeliekhez írt levél 1:8-9 igeverse pedig így szól: "Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!" (MBT).
Az evangélium Isten ereje, az egyetlen olyan üzenet, aminek hallása hitet szül, hitet, ami képes visszavezetni minket Őhozzá. Isten tehát érthető módon nem tűri meg azt, hogy bárki is meghamisítsa, elferdítse az Ő Szavát. Ő felruházott minket minden szükségessel annak felismeréséhez, hogy valaki az Ő igaz evangéliumát hirdeti-e vagy sem, ennélfogva pedig felelősségre is von minket ezért. Ennek fényében az LDS tanításokat is alaposan meg kell vizsgáljuk, ha követni akarjuk, amit Isten parancsolt. A mormonok voltaképp nyitottnak mutatják magukat arra, hogy meghívják a nem-mormonokat, hogy azok megvizsgálhassák állításaikat: "Győzzön meg minket a tanbéli tévedéseinkről, már ha vannak ilyenek" - olvassuk irodalmukban (Orson Pratt LDS-apostol, The Seer, 15. o.).
(A szerkesztő megjegyzése: a mormonizmusról szóló cikkeinkben számos hivatkozás mormon kiadványokra vonatkozik, mint például a Mormon Doctrine, a Hitcikkelyek, az Üdvösségtan, az Egyháztörténet, a Tan és a szövetségek stb. Mások magából a Mormon könyvéből származnak, például olyan könyvekből, mint az 1 Nefi, 2 Nefi és Alma).
English
Hogyan álljanak a keresztény hívők a Mormon könyvéhez?
