Kérdés
Mi a mahájána buddhizmus?
Válasz
A mahájána a buddhizmus két fő iskolájának, irányzatának egyike. A név egy szanszkrit szóra vezethető vissza, melynek jelentése "a nagy jármű", "a nagy hordozó", "széles út". A buddhizmus ezen ágazata Japánban, Koreában, Kínában, Indonéziában, és Tibetben a legelterjedtebb. Mint a legtöbb keleti vallás esetében, a mahájána buddhizmus szellemi határai is némileg elmosódottak, ezért pontos mibenlétét nehéz meghatározni. Van azonban néhány olyan koncepció, melyek mentén a buddhista filozófia egyéb irányzataitól mégis jól elkülöníthetővé válik. Ezek közé tartozik a bódhiszattva útjának hangsúlyozása (a bódhiszattva az a személy, aki tetteit annak rendeli alá, hogy minden érző lény megvilágosodását elősegítse), a bodhicitta fogalma (a vágy, hogy másokat megszabadítson a szenvedés és újraszületés vélt körforgásából), valamint az upaya koncepciója (minden olyan dolog helyeslése, ami másokat közelebb visz a szellemi érettség eléréséhez).
A mahájána buddhizmus ezek mellett a "vallásosságra jellemzőbb" jegyeket mutat, mint a buddhizmus más iskolái, mikor pl. konkrét istenségek magasztalását propagálja. A "klasszikus" buddhizmus ezzel szemben inkább filozófiai, mintsem vallásos természetű. A mahájána gyakran hangoztatott tanítása szerint sok buddha - sok megvilágosodott - létezett már, akik egy mindenek felett álló szellemi erő kivetülései voltak - a Buddha maga szintén egy ilyen személy volt. E meggyőződés alapján a mahájána követői egyszerre magasztalják Buddhát és tartanak fenn egy nem-teista világnézetet. A mahájána buddhizmus "istensége" ugyanakkor nem egy személyes lény, hanem egy személytelen, mindent átfogó erő.
Mint ahogyan az az iménti, látszólagos ellentmondás példáján is szembetűnő, a keleti vallásokban sokszor éppen az abszolút érvényességű tanok hiánya miatt lehetetlen jól körülhatárolni a hitbéli meggyőződések pontos mibenlétét. Mindezek ellenére igaz, hogy a világ buddhistáinak messze legtöbbje két nagy iskola egyikéhez tartozik. Ezek közül a nagyobbik a mahájána, mely a világ buddhistáinak körülbelül háromötödét tömöríti. Közvetlenül utána jön a théraváda buddhizmus (kapcsolódó cikkünket megtalálod az oldalunkon), amelyhez egy sor peremcsoport is tartozik, amelyek bár világszerte képviseltetik maguk, összességükben mégis sokkal kisebb számban vannak jelen, mint a két főbb iskola bármelyikének képviselői. A mahájána olyan további ágazatokra osztható, mint a Tiszta Föld buddhizmus, a zen buddhizmus, és a vadzsrajána buddhizmus.
A mahájána buddhizmus legmagasabb ideálja a bódhiszattva útja. A buddhizmus általában azt tanítja, hogy a valós megvilágosodást elérő személyek megszűnnek reinkarnálódni, ezáltal pedig kitörnek a szenvedés és az újabb testet-öltés fájdalmas körforgásából. A bódhiszattva azonban mégis más abban a tekintetben, hogy bár elérhetné már ezt az állapotot, de mégis úgy dönt, hogy késlelteti a nirvánába való belépést, hogy másokat is elvezethessen ugyanerre a felismerésre. Azokról, akik bodhiszattvává akarnak válni, és másokat is megszabadítani az újjászületés körforgásából, azt mondják, hogy a "felébredt tudat", vagyis a bodhicitta birtokában vannak.
A mahájána szerint minden embernek törekednie kell arra, hogy maga is bódhiszattvává válhasson. Ez az egyik fő különbség a mahájána és a théraváda iskolák között. A théreváda szintén helyesnek és követendőnek tartja a bódhiszattvát mint a lehető legmagasabb földi létállapotra való törekvést, mégis azt hirdeti, hogy a bódhiszattva-szint elérése egy kisebb, elit csoportnak van fentartva. Míg a mahájána szerint minden embernek törekednie kell arra, hogy a bódhiszattva útját járja, addig a théreváda azt tanítja, hogy bár az erre való törekvés igen kívánatos, mindenki számára azonban mégsem lehet kötelező.
A bódhiszattva ösvényének követése érdekében a mahájána iskola híveitől elvárják, hogy a "Hat tökéletesség"-ben gyakorolják maguk, vagyis az adakozásban, az önuralomban, a türelemben, a szorgalomban, a meditációban, és a bölcsességben. A mahájána ugyanakkor az upaya fogalmára is nagy hangsúlyt fektet. Az upaya tág értelemben talán így foglalható össze: "bármi, ami működik" a megvilágosodás eléréséhez. Gyakorlatilag bármilyen olyan gyakorlat, hitbéli felfogás vagy tett megengedett, ami mind nagyobb szellemi növekedést eredményez, már amennyiben azt a buddhista mentalitás kifejezetten nem ítéli el.
A vallásgyakorlatban egy buddhista guru bármit - legyen az bármilyen erőszakos, bizarr, vagy könnyelmű - upayaként igazolhat, amíg az egy adott személy a szellemi érését szolgálja. Ennek koncepcióját a buddhista történetírás is alátámasztja, mely bővelkedik az "őrült bölcsességről" szóló beszámolókban, vagyis olyan esetekben, melyekben a mester hallatlan, elképesztő, vagy kifejezetten felháborító dolgokat tett. Ezen cselekedetek látszólagos bolondságát azzal magyarázzák, hogy a mester már messze "túl volt" tanítványai (és a később korok olvasói) korlátozott megértésén.
A mahájána egyes al-iskolái egy érdekes elképzelést is elénk tárnak a "Buddha-természetről". Ez a mi szempontunkból azért olyan figyelemre méltó, mert az mintha a bűnös emberi természet bibliai koncepciójának tökéletes tükörképe volna. A Biblia szerint minden ember eredendően bűnös, megváltásban pedig akkor lehet részünk, ha beismerjük vétkeinket, melyek - a Jézus Krisztus áldozatába vetett hit által - megbocsátást nyernek. A mahájána ezen ágazatainak "Buddha-természetről" szóló felfogása szerint minden érző lény eredendően kapcsolatban áll Buddhával, a mindenség legmagasabb, végső forrásával, az élet kötöttségei és szenvedései viszont elfedik ezt a mindenkiben eredendően bennelévő, jó Buddha-természetet. Az ezen kötöttségekből való megszabaduláshoz pedig mindenkinek magának, önerejéből kell "felfedni" ezt a rejtett belső tartalmat.
Összességében elmondható, hogy a mahájána buddhizmus a buddhizmus altruista olvasata, mely nagyban hasonlít más olyan világvallásokhoz, amelyek a vallásos imádatot egy valamilyen-, vagy több istenségre összpontosítják. A legtöbb keleti valláshoz hasonlóan a mahájána is több, egymástól igencsak eltérő alágazatra bomlik. E sokféleség miatt hiba volna megpróbálni kőbe vésni, hogy mahájána buddhizmus követője a buddhizmus alapvető tanításain és a mahájána iskola általános körvonalain túl pontosan miben is hisz.
English
Mi a mahájána buddhizmus?