Kérdés
Mi a Krisztus-tudatosság?
Válasz
A Krisztus-tudatosság kifejezés az utóbbi években egyre népszerűbbé vált, mivel hírességek és közszereplők is azt állították, hogy a spiritualitás e formájában "találták meg az igazságot". Ezen eszmeiség képviselői időnként még keresztényeknek is nevezik maguk, azonban az ő definíciójuk szerinti keresztény nagyban eltér annak bibliai leírásától. Az Úr Jézus Krisztus nevét voltképp arra használják, hogy elfogadottá tegyenek egy olyan vallást, ami lényegében nem más, mint átcímkézett keleti miszticizmus.
A Center for Christ Consciousness honlapja a Krisztus-tudatot "az intellektuális fejlődés és az érzelmi érettség legmagasabb foka"-ként határozza meg. Emellett azt is olvashatjuk itt, hogy "Jézus emberi léte során már elérte ezt [a magasabb tudatállapotot], magát a Krisztus címet pedig épp e spirituális státusz elismeréseként kapta. Ez az út vallási háttértől függetlenül bárki előtt nyitva áll, ha és amennyiben nyitott arra, hogy a szeretet és az igazság két lábon járó hordozójává váljon a bolygón, és aktívan törekszik is ennek elérésére". Egy másik kapcsolódó weboldalon a következő definíció szerepel: "A Krisztus-tudatosság az ember valós természete, a magasabb énje, annak a tudata, hogy születési jogunk Isten gyermekének lenni." Voltaképp azonban nem kell sokat kutatnunk ahhoz, hogy feltárjuk ennek az eszmének az ősi gyökereit, hiszen a legtöbb vallás mögött ugyanaz az emberközpontú filozófia áll.
Az úgynevezett "Krisztus-tudatosság" már a múltban is olyan szellemi irányzatok/iskolák és vallások sajátja (volt), mint a jainizmus, a buddhizmus, a hinduizmus, de maga a koncepció - ha persze más néven is - a legtöbb keleti misztikus vallásban fellelhető. Az utóbbi időben Deepak Chopra, az alternatív gyógyászat egyik prominens alakja népszerűsítette ennek az álspiritualitásnak a "krisztusosított" változatát. A miszticizmus ezen újabb vonulatában az a különösen csalárd, hogy követői bibliai igeverseket és keresztény kifejezéseket használnak filozófiája népszerűsítésére, így azokat, akik avatatlanok vagy hanyagok a Szentírás kétélű kardjának forgatásában, könnyen tévútra vihetik.
A miszticizmus alapfeltevése az, hogy az ember önmagából kiindulva, saját erejéből képes meghaladni a fizikai létezést, és képes magát jóvá, igazzá tenni azáltal, hogy "eggyé" válik az univerzummal, istennel, vagy azon magasabb létsík reprezentánsával, amiben/akiben hinni akar. Jézus Krisztus neve csupán egy további kellék ezen koncepció népszerűsítésében. Jézusra lényegében csak egy megvilágosodott mesterként, szellemi "vezetőként" tekintenek, Aki azt demonstrálja nekünk, hogy hogyan fejleszthetjük ki vagy hozhatjuk a felszínre a mindenkiben ott lakozó jóságot, és ezáltal hogyan hozhatjuk magunkat összhangba azzal az istenséggel, amelyet éppen magasztalni választottunk. A Krisztus-tudatossággal foglalkozó csoportok azt állítják, hogy Jézus azzal érdemelte ki a "Krisztus" címet, hogy tökéletesen csatornázta azt az isteni tudatot, aminek elérésére voltaképp mindannyian törekednünk kell, és amit törekvéseink mentén el is fogunk érni. Jól látható tehát, hogy ez a filozófia, amit az Úr Jézusnak igyekeznek tulajdonítani, köszönőviszonyban sincs az Ige tanításával. Ezen ideológia képviselői Jézus nevét csupán vallásos önmagasztalásuk eszközeként használják: az ember eredendően romlott természetének elismerése-, a bűnbánat és bűnvallás szükségessége-, valamint Jézus helyettesítő halálának és feltámadásának elismerése nélkül feloldozást és megváltást egyedül önmagukban keresnek (1Korinthus 15:3-4).
A Prédikátor könyvének 1:9 igeversében a következőt találjuk: "Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt". Ez A Krisztus-tudatosság mozgalmára is igaz. Az önmegváltás ősi tanát csomagolják más néven újra, ezzel sikeresen becsapva azokat, akikre a bibliai kereszténység bizonyos aspektusai vonzóan hatnak, de akiknek a sarkosabb részek már túlságosan nehezen fogyaszthatóak. Jézus nevének felemlegetése pedig egyszerűen megnyugtatja azok lelkiismeretét, akiknek Isten Igéjének igazsága egy tüske. Követői számára lehetővé teszi, hogy azt képzeljék, hogy Jézus valamilyen módon való elismerésével elérték az üdvösséget, miközben (Krisztus)-tudatosan figyelmen kívül hagyják az evangélium mindazon elemét, ami már nem olyan hip. Ez persze megint a bukott ember szív-állapotának a kifejeződése, hiszen hallgatóságának egy része már Jézus Krisztus földi szolgálata idején is igyekezett Jézus tanításaiból kiválogatni azt, ami tetszett nekik, a nehezebben emészthető részeket pedig hagyták a földre hullani (lásd János 6:66).
Elmondható tehát, hogy a Krisztus-tudatosság irányzata a kereszténység egy valid, hiteles ága? Az egyik honlap így magyarázza a Krisztus-tudatosság mibenlétét: "Ez a tudatosság azon szintje, amikor már nem találsz hibát semmilyen cselekedetedben, vagy más emberi lényekben, hanem kizárólag a szépséget és a tökéletességet látod mindenben. A Krisztus-tudatosság ugyanis nem ítélkezik, nem kritizál, nem erőszakolja rá magát másokra, nem csábít, nem korlátoz be, és nem reagál negatívan".
Az Úr Jézus Krisztus maga is valóban ezt tette és tanította volna? A Szentírás egyértelműen kijelenti, hogy Jézust pontosan azért feszítették keresztre, mert erősen dorgálta a kora fennálló vallási rendszerét, és, hát mondhatni "negatívan reagált" rá (lásd Márk 12:12; Lukács 20:19-20). Ő nem "a szépséget és a tökéletességet" látta mindenben, és nem is a mindenben lévő tökéletességért adta oda életét. Sokkal inkább feddte az önelégült embereket (Máté 12:34), megparancsolta a bűnösöknek, hogy hagyják el bűneiket (János 5:14; 8:11), és világossá tette, hogy még azok sem örökölhetik az örök életet önerejükből, akik meg vannak arról győződve, hogy ők bizony elérték a Krisztus-tudatosság szintjét (Máté 7:21-23). Azt mondta, hogy azért jött, hogy áldozatul adja magát értünk, és hogy a emberiség csak ezen önkéntes tette által nyerhet megbocsátást (Máté 20:28; János 12:27). Az sem mondható el róla, hogy mindig valami transzcendens eufória felhőjében lebegett volna (lásd Máté 26:38, Márk 16:34), hiszen a Írás többször is megemlékezik arról, hogy időnként szomorú volt (János 12:27), sírt (János 11:35), haragra gerjedt (János 2:15-17), vagy hogy épp keményen konfrontálódott (Máté 23:33) a vallásos vakságban veszteglő "látókkal".
A Krisztus-tudatosság követői azt állítják, hogy Jézus Krisztusban hisznek, valójában azonban a saját képességeinkbe vetett hitet propagálják, azt hogy magatartásunk átformálása és különböző misztikus élmények hajszolása révén Isten szemében megigazíthatjuk, azaz igazzá tehetjük magunkat. A Galatabeliekhez írt levél 2:16 igeverse azonban ma is így hasít át a szellemi sötétségen: "Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által. . . . mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem". A Krisztusba vetett hit nem azt jelenti, hogy saját erőnkből igyekszünk olyanok lenni, mint Ő. Ráadásul Ő nem valami nagy erkölcsi tanítóként pozicionálta magát: végtére éppen azért feszítették keresztre, mert nem kevesebbet állított, mint hogy személyesen Ő az "Isten egyszülött Fia" (János 1:14, 18; 3:15-18; 1János 4:9). Krisztushoz, vagyis az Isten "Fiához hasonlóvá" válni (Róma 8:29, MBT) nem holmi izzadságszagú, a szellemi felfuvalkodást a szívében hordozó emberi "jótettek" mentén-, hanem egyedül a Szent Lélek kegyelme által lehet. Ebben a kegyelemben azokat részesíti, akik az Ő bennük kifejtett tevékenysége által felismerik és elismerik bűneiket, azaz megtérnek, továbbá Jézust Krisztust Uruknak és Megváltójuknak fogadják és mondják (János 1:12; Márk 6:12; 2Korinthus 5:5).
Az egyetlen, a "Krisztus-tudatosság" hamis tanához hasonlító elv, ami valóban bibliainak tekinthető, a Filippibeliekhez írt levél 2:5-7 igerészben található: "Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember" (SZIT)." A Korinthusbeliekhez írt második levél 2:16 igeversében pedig azt látjuk, hogy hívőként "„...mi Krisztus gondolatai, szándékai és gondolkozásmódja szerint gondolkozunk" (EFO), mikor a Szent Lélek által hagyjuk magunk vezérelni. Ez utóbbi azonban a szellemi ember és a természetszerinti ember jelleme közötti különbség kontextusában van kijelentve, az újjá nem született ember, ugyanis képtelen megérteni a Lélek dolgait (14-15. igeversek). Amikor viszont újjászületünk (János 3:3), ajándékba kapjuk a Szent Lelket (Lukács 24:49; Apostolok Cselekedetei 2:38). Ő tesz minket képessé e szellemi dolgok megragadására (1Korinthus 2:14), mint ahogy arra is, hogy szeretetből szolgáljuk Jézust (Márk 7:6; 1Péter 4:11), és hogy a kísértések közepette is állhatatosak maradjunk (1Korinthus 10:13; 1János 3:8-10).
János apostol első levelének 4:1 igverse ma is utat mutat az olyan filozófiák ködében, mint a Krisztus-tudatosság: "Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba". A Krisztusnak tetsző tudat(osság) elérésének első lépése annak a felismerése, hogy mindannyian bűnösök vagyunk (Róma 3:23). Krisztusnak az a tetsző, ha egyedül és kizárólag Őt valljuk Megváltónak és Úrnak (Róma 10:8-9), ha teljes szívünkből, lelkünkből, teljes értelmünkből és minden erőnkből Őt próbáljuk szeretni, továbbá ha szeretjük emberi felebarátainkat, és önmagunkat is - minden tökéletlenségü(n)k ellenére, vagy hát, épp azért (Lukács 10:27).
English
Mi a Krisztus-tudatosság?
