Kérdés
Milyen közös vonások fedezhetők fel a keleti vallásokban?
Válasz
A keleti vallások közé sorolt hithagyományok közül az Indiából kiinduló hinduizmus és buddhizmus, valamint a Kínából eredő konfucianizmus és taoizmus a legnagyobb és a legbefolyásosabb. Bár a szintén indiai eredetű szikhizmus és dzsainizmus, valamint a Japánban őshonos sintó is keleti vallásnak számít (tartalmilag kapcsolódó cikkeink megtalálhatóak az oldalunkon), de ezek inkább regionális jelentőséggel, és kisebb követőszámmal bírnak, mint más, globális hatással rendelkező vallások. Bár a hinduizmus, a buddhizmus, a konfucianizmus, és a taoizmus mindegyike egyedül rá jellemző hitrendszerrel, erkölcsi értékskálával, és egymásétól eltérő vallásgyakorlati szokásokkal rendelkezik, bizonyos vonásaik tekintetében mégis hasonlítanak egymásra. Ezen ismérvek közé tartoznak a szenvedés általános csökkentésére irányuló törekvések, az összpontosítás a szenvedésből való kimenekülésre ebben és esetleg a következő földi(!) élet(ek)ben, az egyes hitrendszerek által egyéni módon definiált erkölcsi normák, és az abból kinövő erkölcsileg helyes életvitel melletti elköteleződés, de a tisztán monoteista teológiai megközelítésektől való eltérések is.
Először is kezdjük annak vizsgálatával, hogy a keleti vallások miért rendre a szenvedés csökkentését tűzik ki célul. A buddhizmus a Négy Nemes Igazságról tanít, ami szerint a szenvedés a külső és belső világunk dolgaihoz, tartalmaihoz való ragaszkodásból fakad. A Nyolcrétű Ösvény követése, beleértve az olyan gyakorlatokat, mint a meditáció, ezen, sokszor görcsös és beteges ragaszkodás lazulásához, idővel pedig a szenvedés megszűnéséhez vezet. A hinduizmus szerint a karma törvénye határozza meg, hogy az ember mennyit szenved. A jó karma csökkenti a következő életben átélt szenvedés mértékét, míg a rossz karma növeli azt. A konfucianizmus a társadalmat és a családot szabályozó etikai normákra vonatkozó útmutatásain keresztül adresszálja a szenvedés témakörét. Nagy hangsúlyt fektet például az idős embertársainkkal való tiszteletteljes bánásmódra, és azt hirdeti, hogy amennyiben az ember személyes szinten gyakorolja magát ezen közösségi érték követésében, akkor az mind az egyén, mind pedig a társadalom szintjén kellemesebb életet eredményez, ergo kevesebb lesz a szenvedés. A taoizmus tanítása szerint a szenvedés csökkentése a "Taóval" (azaz az Úttal) való mind nagyobb harmónia által valósul meg, ami magában foglalja a belső és külső egyensúlyra és a helyes flowra való törekvést, ezzel párhuzamosan pedig a stresszhez, konfliktusokhoz és kimerültséghez vezető azon erőltetett vagy izzadságszágú cselekedetek kerülését, melyek szembemennek természetünkkel.
Másodszor, a keleti vallások az etikus viselkedésre összpontosítanak, ugyanakkor minden ide sorolható hitrendszernek egyedi nézetei vannak annak tekintetében, hogy mi minősül morálisan helyes vagy helytelen tettnek, magaviseletnek. Ami az Indiából származó vallásokat illeti, a hinduizmus az ahimsa (szanszkrit eredetű szó, jelentése: "erőszakmentesség") elvének fontosságát hangsúlyozza, és arra kötelezi követőit, hogy amennyiben az csak lehetséges, egyetlen élőlénynek se ártsanak. A buddhizmus a karuna (szanszkrit eredetű szó, jelentése: "együttérzés") fontosságára tanít, mikor azt hirdeti, hogy lehetőság szerint minden érző lény szenvedésének enyhítésére törekedni kell. Míg a hinduizmusban a karuna sok erény közül csak egy, addig buddhizmusban maga a központi etikai elv.
Ami a Kínából származó vallásokat illeti, a konfucianizmus a ren (kínaiul "emberség") kiemelt fontosságáról tanít, arról, hogy minden ember iránt jóindulatot kell tanúsítani. A taoizmus a "de", vagyis az ember belső jelleme tisztaságának szerepét hangsúlyozza, az embertársainkkal való kedves és együttérző bánásmód ideálját propagálja. A konfucianizmusban szintén megtalálható a "de" koncepciója, hangsúlyozva a másokkal való jó bánásmód szerepét, míg a taoizmusban a világegyetem flowjához, azaz természetes áramlásához való igazodás kísérletét jelöli, aminek persze etikai és társadalmi vonatkozásai is vannak.
Harmadszor, a hinduizmus, a buddhizmus, a konfucianizmus, és a taoizmus, tehát a legnépesebb követőtáborral rendelkező legnagyobb keleti vallások a szigorú monoteizmus koncepcióját - vagyis az egy, azaz egy Istenbe vetett kizárólagos hitet - vagy a politeizmus javára vetik el, vagy pedig az istenséget nem tekintik személyes létezőnek, ennélfogva pedig istennek sem. Bár a hinduizmus a teizmus számos változatát felvonultatja - még a monoteizmust is beleértve - számos ágának messze legtöbbje teljes egészében politeista szemléletű. A buddhizmus és a konfucianizmus nem tekinthető teista jellegűnek, így nem is annyira valamiféle istenségre, hanem az emberre, az ember etikus viselkedésre összpontosít. A taoizmus hagyománytól függően lehet politeista vagy szintén non-teista. Bár néhány keleti vallás kizárólag monoteista, így például a zoroasztrizmus és a szikhizmus, ezek szintén sokkal kisebbek, mint a befolyásosabb keleti vallások: a zoroasztrizmusnak világszerte hozzávetőlegesen mindössze 200.000-400.000 követője van, szikhnek pedig körülbelül 25 millióan vallják maguk. Ehhez képest a buddhizmusnak globálisan mintegy 500 millió követője van, a hinduizmusnak pedig 1,2 milliárd. A konfucianizmusnak és a taoizmusnak egyaránt 10-20 millió követője van, azok száma viszont, akik a benne megfogalmazott etikai irányelveket mindennapi praktikaként alkalmazzák, egyes becslések szerint akár százmillióra is rúghat.
Bár az olyan hitrendszerek, mint a judaizmus, a kereszténység, és az iszlám szűk értelemben véve szintén a keleti féltekről, pontosabban a Közel-Keletről származnak, a történészek és az antropológusok mégis a nyugati vallások közé sorolják őket, mivel a világnak azon részén terjedtek el a leginkább, és ott fejtették ki legnagyobb hatásuk is.
A keleti vallások által dominált tájak lakosai nagyon is beletartoznak az Úr Jézus Krisztus misszióparancsában említett "nép"-ekbe. Így olvassuk az Igét: "Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében" (Máté 28:19-20, MBT). A keleti vallások hittételeinek mind behatóbb megismerése segítheti a keresztényeket abban, hogy az Úr Jézus felhívásának engedelmeskedve hatékonyabban legyenek képesek megosztani Isten minden valaha élt és születendő emberhez kiment örömüzentét, az evangéliumot.
English
Milyen közös vonások fedezhetők fel a keleti vallásokban?
