Pitanje
Milyen ember volt Jézus?
Odgovor
Jézus Krisztus testi megjelenése egy teljesen átlagos emberéhez hasonlított, így a személyisége volt az, ami olyan ellenállhatatlan erővel vonzotta az embereket: "...nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos!" — jövendöli Ézsaiás próféta Jézus külső megjelenését jó hatszáz évvel az Úr születése előtt. A külsőség azonban csak külsőség, semmi kétség sem fér hozzá, hogy Megváltónk egy igen nagy formátumú ember volt. A következőkben az Ő egyes személyiségjegyeit vesszük sorra.
Jézus Krisztus a végsőkig EGYÜTTÉRZŐ. A tévelygő tömeget látva "...könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok" (Máté 9:36). Együttérző szíve együtt nevetett a nevetőkkel, és együtt sírt a sírókkal, felülről való bölcsességgel telve azonban elméje inkább a siralmas házban volt, mint a vigasságnak házában (Prédikátor 7:4). Az Úr Jézus nem habozott meggyógyítani mindazokat, akik sokrétű bajaikkal szent színe elé járultak (Máté 14:14; 20:34). Többször is megtörtént, hogy mikor már félő volt, hogy az Őt követő emberek kidőlnek az éhségtől a hazafelé vezető úton, akkor — testi szükségeiket (is) felismerve — csodás módon megsokasította az ételt, úgy hogy sok ezer férfi, nő és gyermek lakhatott jól (Máté 14:13–21; 15:29–39).
Jézus KOMOLY és KONCENTRÁLT volt. Az Atya által meghatározott útról, se jobbra-, se balra nem tért le, már csak azért sem, mert pontosan tisztában volt küldetése valós súlyával és az idő rövidségével. A mennyei Atya elhívásához mind halálig hű maradt, király létére SZOLGAI tartást vett fel. "Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért" (Márk 10:45). A KEDVESSÉG és az ÖNZETLENSÉG személyiségének biztos cölöpei (voltak).
Jézus földi szolgálata alatt (is) végig ENGEDELMES volt az Atya akaratának, egészen a kereszthalálig. Pontosan tudta ugyanis, hogy Isten tökéletes mércéjét kizárólag maga a tökéletes Isten töltheti be. Minden bűnünk adósságát tehát csak az Ő tökéletessége egyenlíthette ki, így csak Általa lehet részünk megváltásban. A "veszedelemnek fia" általi árulás éjszakáján így imádkozott: "...Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te" (Máté 26:39). Ez a széles körben félreértett-, és sűrűn félremagyarázott Ige nem azt jelzi, hogy az Úr Jézus Krisztus félt volna a halála előtti éjszakán, hiszen Isten szeretet (1.János 4:8), a tökéletes szeretet pedig minden félelmet kiűz (1.János 4:18). Krisztus ezen mondata sokkal inkább azt jelzi, hogy személyén kívül nem vezet más(odik) út az örök élethez. Jézus azonban nem csak mennyei Atyjának volt engedelmes, hanem földi szüleinek-, így szülőanyjának Máriának, és nevelőapjának Józsefnek is. Egy teljesen átlagos emberi háztartásban nőtt fel, Jézus azonban — annak ellenére, hogy teljességgel Isten (volt) — mégis mindenben "engedelmes vala" az eredendő bűn alatt lévő hús-vér szüleinek (Lukács 2:51). Ha kicsit elmerengünk ezen a tényen, akkor gyorsan rájövünk, hogy Jézus Krisztus áldozata nem a kereszten kezdődött, avagy gondoljunk csak bele, hogy a mindenható Isten olyan alázatot öltött Magára, hogy magatehetetlen csecsemőként-, majd gyámoltalan gyerekként szolgáltatta ki magát saját teremtményeinek! Jézus a mennyei Atyának is SZÓFOGADÓ volt. Erről így tesz bizonyságot az élő és ható Ige: "Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet" (Zsidókhoz 5:8), valamint így "Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt" (Zsidókhoz 4:15 — Magyar Újfordítású Biblia).
Jézus Urunk szíve KEGYELMES és MEGBOCSÁTÓ. Az Őt csúfoló, és az életét végül kioltó emberekért is így fohászkodott: "...Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek..." (Lukács 23:34). Jézus Krisztus minden emberi kapcsolatában SZERETETTELJES volt. Isten Szent Lelke így utal erre János evangéliumának 11:5 igehelyén: "Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nőtestvérét, és Lázárt" (János 11:5). Magára János apostolra pedig rendre így hivatkozik: egy "az ő tanítványai közül", "a kit szeret vala Jézus" (János 13:23).
Jézus Krisztus JÓ és GONDOSKODÓ ember hírében állt. Számos gyógyítását annak reményében hajtotta végre, hogy az emberek képesek lesznek magán a kegyelmes és csodás eseményen túltekinteni, és felismerik, hogy ilyen tetteket csak Isten vihet véghez. A Szent Lélek által megnyitott szemű és vájt fülű emberek számára megingathatatlan szellemi valóság, hogy Ő az élő Isten egyszülött Fia, Akit sosem hagy(ott) hidegen a szenvedő emberek kínja, és meggyógyította őket.
Jézus Krisztus ŐSZINTE és HITELES volt, az adott szavát sosem szegte meg. Bárhová is ment, mindig az igazságot szólta. Életével minden Őt követni kívánó ember elé örök példát adott. Jézus saját szavaival tett bizonyságot: "...Én vagyok az út, az igazság és az élet" (János 14:6). Ő BÉKESZERETŐ-, és a békét minduntalan követő ember volt. Nem akart erőszakosan kiállni igaza mellett, és nem is akarta erővel belopni magát az emberek szívébe, holott erre minden képessége megvolt.
Jézus Krisztus nagyon BELSŐSÉGES kapcsolatot ápolt követőivel. A velük töltött tetemes időt minőségileg mindig ki- és betöltötte. Vágyott az emberek közösségére, jó atya módjára tanította őket, és segített figyelmüket az "odafelvaló", örökkévaló dolgokra összpontosítani. A mennyei Atyával szintén nagyon belsőséges kapcsolata volt. Rendszeresen kereste társaságát imában, figyelt és hallgatott szavára, és szívén viselte, hogy hogyan képviseli Őt e világban. Egy alkalommal, mikor Jézus tanúja volt, hogy a pénzváltók hogyan nyerészkednek az Istennek tiszteletet adni jövő híveken, szent haragra gerjedve, a bűn kötelét ostorként használva, a következő szavakkal űzte ki őket a templomból: "...Az én házam imádságnak háza; ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek" (Lukács 19:46). Jézus ERŐS, de mégis alázatos VEZETŐ volt. Egészen addig, míg eljött a nap, mikor kiitta helyettünk a keserű kelyhet, bárhová is ment, az emberek követték, és szívesen hallgatták tanítását, ugyanis élettel teljes szavai lenyűgözték őket. "Mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek HATALMA van, és nem úgy, mint az írástudók" (Márk 1:27-28; Máté 7:29 — kiemelve).
Jézus irántunk is módfelett hosszútűrő és TÜRELMES, mint Aki pontosan tisztában van minden gyarlóságunkkal és gyengeségünkkel. Az evangéliumokban számos példát találunk arra, hogy a hitetlen, nyakas és nyílt provokációval szemben is megőrizte nyugalmát, és nem felelt meg a bolondnak annak bolondsága szerint, de megfelelt a bolondnak annak bolondsága szerint (Máté 8:26; Márk 9:19; János 14:9; vö. 2.Péter 3:9 továbbá lásd Példabeszédek 26:4-5).
Jó, ha minden hívő testvérnek szívbéli vágya, hogy Jézus Krisztus mindezen vonásai saját személyiségébe is mély gyökereket eresszenek. Erre saját erőnkből persze sosem leszünk képesek, de a Szent Lélek Isten kegyelme igenis kibábáskodja ezt belőlünk. Az az erő, ami Jézus Krisztushoz vonzotta az embereket, ugyanaz az erő legyen, ami hozzánk is vonzza őket. Ne feledékeny hallgatóként nézzünk tehát bele Isten Igéjébe, hanem teljes odaadással béleljük ki szívünk belső kamráját szeretettel, hogy megérthessük, mi Isten életünkre néző jó, kedves és tökéletes akarata. Adjuk hát oda tagjainkat készséges eszközül az Úrnak, hogy mindent megtehessünk, amivel az Ő nevének jó hírét öregbítjük (1.Korinthusbeliekhez 10:31), hogy olyan fény lehessünk ebben a sebesen széthulló világban, ami embertársainknak megmutatja az Úr Jézus megváltásához vezető utat, és olyan só, ami minden hanyatló húst tartósít (Máté 5:13,16; 28:18,20).
A Filippibeliekhez írt levél 2:1-11 igerésze segítségünkre siet, mikor világosan foglalja össze, hogy milyen is az Úr Jézus pontosan, és hogy miként követhetjük az Ő jó példáját: "Ha annakokáért [helye van] Krisztusban az intésnek, ha [helye van] a szeretet vígasztalásának, ha [helye van] a Lélekben való közösségnek, ha [helye van] a szívnek és könyörületességnek, teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. Ne nézze kiki a maga [hasznát,] hanem mindenki a másokét is. Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy [ő] az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére."
English
Milyen ember volt Jézus?
