settings icon
share icon
Pitanje

Jézus tényleg egy teremtett lény?

Odgovor


A Biblia világos bizonysága szerint Jézus nem egy teremtett lény, hanem maga a Teremtő Isten. Az élő Ige ma is így tanít minket: "Mert Ő benne [azaz Jézus Krisztusban] teremtetett minden... mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek" (Kolossébeliekhez 1:16 — betoldva). Az Úr Jézus Krisztus öröktől fogva való, vég nélküli létezését kimondó tantétel a bibliahű kereszténység egyik megkülönböztető jegye.

Míg a muzulmánok, a mormonok, a Jehova tanúi, és más teológiai megközelítések követői is nagy becsben tartják Jézust, addig ezen vallásos csoportosulások egybehangzóan mind azt hirdetik, hogy Jézus csak egy teremtett lény. Az óhitű kereszténységet (többek között) éppen az különbözteti meg a vallástól és más emberi filozófiáktól, hogy Jézus Krisztust nem teremtett lénynek vallja, hanem teljességgel Istennek. Bár meglehet, hogy a különböző világvallások között átfedések vannak a természetfeletti létezésének elismerését illetően, a szemlélő szempontjától független általános erkölcs eszméjének védelmezésében, valamint a család erős megtartó szerepének megítélésében, Jézus Krisztus valós kibenlétére adott válasz "az ízeknek és velőknek megoszlásáig" is elhat, és éles, kétélű fegyverhez hasonlóan, nagy precizitással választja el az Isten Igéjét hívőket azoktól, akik nem hisznek Isten szavának.

A korai egyház egyöntetű hitvallása szerint, Jézus nem teremtetett lény, hanem örök isteni személy, maga Isten egyszülött Fia. Bár az iszlám tanítása szerint Jézus egy szűz anyától született emberi próféta volt, a muzulmánok mégis úgy tartják, hogy Ő ugyanolyan teremtmény, mint bárki közülünk. A mormonok szerint, akik gyakorlatilag az ariánus teológia egy modernebb változatát képviselik (lásd kapcsolódó szócikkünk ariánizmus címszó alatt), Jézus valójában nem is létezett már az örökkévalóság kezdete előtt, hanem – az Atya Istenhez hasonlóan – Neki is volt egy meghatározható kezdete, vagyis a létezését kiváltó, személye felett álló ok. A Jehova tanúi azt is tanítják, hogy Jézus nem csupán Isten első teremtménye, hanem hogy Ő valójában Mihály arkangyallal azonos. Ezeket olvasva joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy akkor most kinek is van igaza. Jézus vajon tényleg egy teremtett lény, és ezzel része az Isten által létrehozott rendnek, vagy az Atyával és a Szent Lélekkel egyetemben minden látható és láthatatlan létező Teremtője? A Kr.u. 4. századi Árius nevű teológus látja helyesen, azaz Jézus az Atyától eltérő lényű (heteroúzió), vagy az Athanázius felfogását képviselő niceai zsinat megállapítása a helytálló, mely szerint Jézus Krisztus és az Atya Isten egymással egylényegű (homoúzió).

Mikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy "Jézus teremtett lény, vagy sem?", akkor a legjobban tesszük, ha a válaszért egyenesen Őhozzá fordulunk. Földi szolgálata idején Jézus ismételten isteni előjogokat tulajdonított magának, melyekről számos jel és csoda által bizonyságot is tett. Folyamatosan olyan jogokat érvényesített, melyeket egyetlen teremtett lény sem mondhat magáénak. Többek között azt is kijelentette, hogy Ő "a szombatnak is Ura" (Márk 2:28). Mivel a szombat Istennek szentelt napját maga Isten alapozta meg és vezette be, ezért mikor Jézus Krisztus azt mondta, hogy ezen nap felett is "Ő az Úr", akkor valójában azt állította, hogy Ő nem más, mint maga Isten. Többször beszélt arról is, hogy az Atyával milyen egyedi és belsőséges viszonyban van (Máté 11:27), és arról a dicsőségről is nyíltan szólt, amellyel már "a világ létele előtt" bírt az Atyánál (János 17:5). Jézus Krisztus megengedte, hogy Istenként tiszteljék őt (Máté 11:27). Ezt még a legmagasabb angyali lények is élesen visszautasítják (kivéve egy bizonyos bukott angyalt és annak követőit). Mindemellett Jézus arra az eljövendő napra is utalt, mikor ítéletet tart majd minden nemzet felett (Máté 25:31-44). Lukács evangéliumának igaz beszámolója szerint Jézus Krisztus azon is túlment, hogy szellemi értelemben is megbocsátotta — azaz végleg eltörölte — egy asszony bűneit sőt, a bűnbocsánatot egyenesen az asszony Őbelé vetett hitéhez kötötte (Lukács 7:48-50). A bűnök végleges eltörlésére Istenen kívül azonban senki más nem képes.

Jézus Krisztus közvetlen tanítványai — a mai igaz követőitől kicsit sem eltérően — világosan vallást tettek a bennük müködő hitről, mikor Jézus Krisztus isteni természetéről tettek tanúbizonyságot. János apostol ekképpen szól hozzánk Isten Szent Lelke által: "Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge" (János 1:1). Isten Igéje Jézus Krisztus egyik "kódolt neve" a Bibliában, mint ahogyan ezt János evangéliuma első fejezetének teljesebb olvasása egyértelműen felfedi előttünk. Miután a testben feltámadt Úr Jézus Tamásnak is megjelent, ezen szavak hagyták el az apostol száját: "Én Uram és én Istenem" (János 20:28). Pál apostol "mindeneknek felette örökké áldandó Isten"-nek nevezi Őt (Rómabeliekhez 9:5), egy másik – szintén ihletett levelében – azt is közvetítette felénk, hogy "...Ő benne [azaz Jézus Krisztusban] lakozik az istenségnek egész teljessége testileg" (Kolossébeliekhez 2:9 – betoldva). Jézus Krisztus a korai egyházban is Istenként állt a dicsőítés középpontjában (Apostolok Cselekedetei 7:59), így az Ő szent Nevét hívták fel imában, hogy Általa minden ember bűnei bocsánatot nyerhessenek (Apostolok Cselekedetei 2:38; 10:43). Miután a római adminisztrátor (politikai tisztséget betöltő közszolga), az ifjabb Plinius, halállal fenyegetve hallgatott ki keresztény híveket, a következőket írta (Kr.u. 110 körül) Traianus uralkodónak címzett levelében: "A jelentések szerint [a keresztényeknek] azonban az a legnagyobb vétkük vagy eltévelyedésük, hogy bizonyos meghatározott napon hajnalhasadta előtt összegyülekeznek, és váltakozva karban énekelnek az istennek hitt Krisztus tiszteletére " (Levelek 10.96 — betoldva).

Jézus, a Fiú Isten, nem holmi teremtett lény. Ő mindenektől fogva van, Ő maga a kezdet és a vég, az Alfa és az Omega. Az emberi történelem sebészi pontossággal előremeghatározott, konkrét időpontjában emberi testet öltött (János 1:14). Keresztények, a Szentírás szóhasználatával élve, ezt az eseményt nevezik inkarnációnak, testté válásnak, vagy egyszerűen megtestesülésnek. Isten ezen tette nélkül a megváltás teljességgel lehetetlen volna (Galátziabeliekhez 4:4-5; 2.Korinthusbeliekhez 5:21; Zsidókhoz 9:22). Testté válásának pillanatától fogva Isten öröktől létező Fia, Aki maga Isten, teljességgel emberré lett. Sem az időben-, sem pedig az időbeliségen kívül nincs olyan pont, mikor a Fiú ne létezett volna: az "Én vagyok" királyi kijelentése egy soha véget nem érő jelenből zeng ma is felénk. Jézus tehát nem teremtmény, aminek van egy kezdete és (sok esetben) egy vége is, hanem Ő örökké a mi hatalmas Istenünk, egyedül megtartó Jézus Krisztusunk (Titushoz 2:13).

English



Vratite se na hrvatsku naslovnu stranicu

Jézus tényleg egy teremtett lény?
Podijelite ovu stranicu: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries