Mi a különbség a pszichológia és a bibliai lelkigondozás között?




Kérdés: Mi a különbség a pszichológia és a bibliai lelkigondozás között?

Válasz:
A világi pszichológia elsősorban Sigmund Freud, Carl Jung és Carl Rogers tanításain alapul, ezért semmi helye a bibliai lelkigondozásban. Hasonlóképpen nem fogadhatjuk el feltétel nélkül az úgynevezett „keresztény lelkigondozást” sem, a keresztény lelkigondozók némelyike ugyanis nem a Bibliára, hanem világi pszichológiai alapokra építkezik. Ez nem azt jelenti, hogy a magukat keresztény lelkigondozóknak vallók között ne találnánk bibliai lelkigondozókat, de tudnunk kell, hogy sokuk keresztény hite ellenére a világi pszichológia eszköztárát alkalmazza.

A pszichológia a mentális folyamatokat és a viselkedést kutató, s az így szerzett ismereteket az emberi élet különböző területein alkalmazó tudományág. A pszichológia jellemzően humanista beállítottságú. A humanizmus az emberek értékes voltát és méltóságát hangsúlyozza, s ezt azzal igazolja, hogy az ember bizonyos általánosan jellemző emberi képességeknek, mindenekelőtt a racionális gondolkodás képességének köszönhetően különbséget tud tenni a jó és a rossz között. A humanizmus a nem racionális alapokon nyugvó hitet, a természetfeletti világ létezését és a Bibliát egyaránt elveti. Vagyis a pszichológia anélkül próbálja megérteni és meggyógyítani az ember lelkét/szellemét, hogy elismerné vagy komolyan venné a szellemi valóság létezését. A Biblia azt mondja, hogy az ember a többi élőlénytől eltérő módon lett megalkotva. Az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, és amikor Isten az élet leheletét lehelte belé, élő lélekké lett (1Móz 1:26; 2:7). A Bibliában sok szó esik az ember szelleméről, kezdve a bűnbeeséstől és annak következményeitől, különös tekintettel az ember Istenhez fűződő kapcsolatára. A bűnbeesés és a bűn elválaszt bennünket Istentől, és emiatt szükségünk van egy Megváltóra, aki helyreállítja megromlott kapcsolatunkat a Teremtővel.

A világi pszichológia ezzel szemben abból indul ki, hogy az ember alapvetően jó, és önmagában találhatja meg a problémáira a választ. A páciens a pszichoterapeuta – sőt olykor akár keresztény lelkigondozó – segítségével a saját elméjében „turkál”, hogy az érzéseit „feldolgozva” felfedezhesse problémái gyökerét. A Biblia azonban egész másféle képet fest az ember állapotáról. Azt mondja, hogy az ember halott a vétkei és bűnei miatt (lásd Ef 2:1), a szíve csalárd és javíthatatlan (lásd Jer 17:9), ő maga pedig „híjával van az Isten dicsőségének” (Róm :10-23). Teljesen hiábavaló kísérlet egy ilyen romlott elmében vájkálni és kutatni a mentális egészség után – mintha csak illatos rózsát keresnénk egy pöcegödör mélyén.

Az ember ártatlannak lett teremtve, de engedetlen volt Istennel szemben; a bűn megrontotta és megfertőzte Ádámot leszármazottaival együtt, ami testi és szellemi halált vont maga után (1Móz 2:17; 5:12; Ef 2:1). Az ember szellemi problémáira az a megoldás, ha újjászületik – azaz életre kel a szelleme (Jn 3:3, 6-7; 1Pt 1:23), ez pedig akkor lehetséges, ha Jézus Krisztusba veti a bizalmát. Bízni Jézusban annyit tesz, mint megérteni, hogy Ő a megtestesült Isten, aki emberi formát vett fel (Jn 3:16; Jn 1:1-3). Az bízik Krisztusban, aki megértette és elhiszi, hogy Jézus megfizetett a bűneinkért, amikor meghalt a kereszten, s hogy Isten elfogadta az áldozatát, és ezért támasztotta fel a halálból (Róm 4:24-25).

A bibliai lelkigondozók – a pszichoterapeutákkal és egyes keresztény lelkigondozókkal ellentétben – egyedül a Bibliát tekintik átfogó és részletes útmutatónak a lelki segítségnyújtás terén (2Tim 3:15-17; 2Pt 1:4). A bibliai lelkigondozás feltett szándéka, hogy teret engedjen Isten Szavának, és helyesen fejtegesse az Igazság Igéjét (2Tim 2:15). A bibliai lelkigondozók a Biblia tanítását követik, s az igaz és élő Isten szeretetét próbálják közvetíteni – azt a szeretetet, amely legyőzi a bűnt, és engedelmességet szül.

A pszichoterápia, valamint a keresztény lelkigondozás egyes formái a szükségletekre alapoznak, és jellemzően az önértékelés, a szeretet és elfogadás, valamint a fontosságérzet szükségességét helyezik előtérbe. Úgy vélik, hogy ha ezek a szükségletek betöltetnek, az emberek boldogok, kedvesek és erkölcsösek lesznek, míg ha hiányosságot szenvednek az említett területeken, keserűvé, gyűlölködővé és erkölcstelenné válnak. A Szentírás azt tanítja, hogy a vágyainkat Isten képes megváltoztatni, igazi boldogságra pedig csak akkor lelhetünk, ha vágyakozunk Istenre és az Istennek tetsző életre. Az önértékelés, szeretet és fontosságérzet után sóvárgó emberek ezekre rátalálva boldognak érezhetik ugyan magukat, de változatlanul önközpontúak maradnak. Akik azonban Istent, az Isten szerinti bölcsességet és Isten dicsőségét keresik, megelégednek, örülnek, engedelmessé válnak, és Isten hasznos szolgái lehetnek.

Míg a világi pszichoterapeuták abban kívánnak segíteni betegeiknek, hogy saját magukban leljenek rá az erőre szükségeik betöltéséhez, a keresztény lelkigondozók többsége azt vallja, hogy Jézus Krisztus a lélek orvosa. Ők arra próbálják rávezetni a beteget, hogy mennyire szereti őt Isten, s felhívják figyelmét a keresztre, amely Isten előtti értékes voltának ékes bizonyítéka. Másképpen: a keresztet használják az illető önértékelésnek növelésére és szeretet utáni vágyának betöltésére. Csakhogy a Bibliában azt látjuk, hogy Jézus Krisztus Isten Bárányaként a bűnösök helyett hal meg. Isten szeretete valójában lerombolja önértékelésünket és szükségtelenné teszi, hogy folyton utána kutassunk. Isten szeretetét megérezve magunk helyett inkább Jézus Krisztust kezdjük el nagyra becsülni, aki az életét adta értünk – Isten Bárányát, aki egyedül méltó. Isten szeretete nem elégíti ki az utáni sóvárgásunkat, hogy valaki végre olyannak szeressen bennünket, amilyenek vagyunk; Isten annak ellenére szeret bennünket, amilyenek vagyunk, és arra tanít, hogy mi is szeressük Istent és embertársainkat (1Jn 4:7-5:3).

Ha egy eredendően bűnös ember világi pszichológust vagy keresztény lelkigondozót keres fel abban a reményben, hogy végre betöltetnek a szükségei, vagy megtalálhatja a hőn áhított boldogságot, önértékelést vagy megelégedést, garantáltan csalódnia kell. Jézus azt mondta, hogy meg kell halnunk önmagunknak, majd újjá kell születnünk. Azért kell hozzá fordulnunk, hogy segítsen levetkőznünk régi természetünket (nem pedig azért, hogy meggyógyítsa azt!), és új természetet ölthessünk magunkra – egy olyan természetet, amely immár Krisztusért él és – az iránta érzett szeretetből és hálából – Őt kívánja szolgálni. Az igazi bibliai lelkigondozók ebben szeretnének segíteni a hozzájuk fordulóknak. A Biblia útmutatását követik, és pásztori feladatként tekintenek a lelkigondozásra, amelynek nem az önértékelés helyreállítása, hanem a megszentelődés: az istenfélelemben és Krisztusi jellemben való növekedés a célja.



Vissza a magyar oldalra



Mi a különbség a pszichológia és a bibliai lelkigondozás között?