Milyen múltra tekint vissza a keresztyénség?




Kérdés: Milyen múltra tekint vissza a keresztyénség?

Válasz:
A keresztyénség története voltaképpen a nyugati civilizáció története. A keresztyénség csaknem kétezer éve a társadalom egészére hatással volt és van – befolyást gyakorolva a művészetre, a nyelvre, a politikára, a jogra, a családi életre, a naptárra, a zenére, sőt az emberek gondolkozásmódjára is. Éppen ezért fontos ismernünk az egyház történelmét.

Az egyház kezdete
Az egyház 50 nappal Jézus feltámadása után jött létre (kb. Kr. u. 35-ben). Jézus megígérte, hogy felépíti egyházát (Máté 16:18), és a Szentlélek pünkösd napi eljövetelével (Cselekedetek 2:1–4) hivatalosan is kezdetét vette az ekklészia (a „kihívottak gyülekezete”) – vagy másképpen az egyház. Háromezren válaszoltak aznap Péter igehirdetésére és döntöttek Krisztus követése mellett.

Az első keresztyén megtérők a zsidó származásúak vagy a judaizmusra áttért pogányok (prozeliták) köréből kerültek ki, és Jeruzsálemben volt a gyülekezet központja. Ebből eredően a keresztyénséget kezdetben a farizeusok, a szadduceusok vagy az esszénusok csoportjához hasonló zsidó szektának tartották. Csakhogy az apostolok üzenete radikálisan eltért a többi zsidó csoport tanításától. Azt állították, hogy Jézus a zsidók Messiása (a felkent Király), aki betöltötte a Törvényt (Máté 5:17), és halála révén új szövetséget kötött az emberekkel (Márk 14:24). Ez az üzenet és a vád, hogy a zsidók megölték saját Messiásukat, számos zsidó vezetőt felbőszített, s némelyek közülük, így a tárzuszi Saul is, mindent megtettek azért, hogy elfojtsák az új irányzatot, melyet „az Út”-ként is emlegettek (Cselekedetek 9:1–2).

Helyes a megállapítás, miszerint a keresztyénség a judaizmusban gyökerezik. Az Újszövetség alapjait az Ószövetség fektette le, és az Ószövetség kellő ismerete nélkül nem érthető meg teljes mértékben a keresztyénség (lásd Máté evangéliumát vagy a Zsidókhoz írt levelet). Az Ószövetség elmagyarázza, hogy miért van szükség Messiásra, ismerteti a Messiás népének történetét és megjövendöli a Messiás eljövetelét, az Újszövetség pedig teljes egészében a Messiás eljöveteléről és a bűnös ember megváltásáról szól. Jézus Krisztus élete során több mint 300 próféciát töltött be, ezzel is bizonyítva, hogy Ő az Ószövetségben megígért Messiás.

Az ősegyház növekedése
Nem sokkal pünkösd után a nem zsidó származásúak felé is megnyíltak a gyülekezet kapui. Fülöp evangélista samáriaiknak prédikált (Cselekedetek 8:5), akik közül sokan hitre jutottak Krisztusban. Péter apostol a pogány Kornéliusz családjának hirdette az evangéliumot (Cselekedetek 10), és ők is megkapták a Szentlelket. Pál apostol (az egykori keresztyénüldöző) sokfelé elvitte az Örömhírt szerte a görög-római világban, és Róma városába (Cselekedetek 28:16), s talán még Spanyolországba is eljutott.

Krisztus után 70-re, amikor Jeruzsálemet lerombolták, már elkészült és kézről-kézre járt a gyülekezetekben az Újszövetség könyveinek többsége. A következő 240 év alatt Róma – hol vaktában, hol császári rendelet alapján – üldözte a keresztyéneket.

A II. és a III. századra egyre nőtt az egyház tagjainak a száma, az egyházvezetés pedig ezzel párhuzamosan mindinkább hierarchikussá vált. Több tévtanítás látott napvilágot és került elvetésre ez idő alatt, és az egyház az újszövetségi könyvek kánonját is rögzítette. Az üldözés közben egyre fokozódott.

A Római Egyház felemelkedése
Kr. u. 312-ben Nagy Konstantin római császár azt állította magáról, hogy megtért. 70 évvel később, Teodóziusz uralkodása alatt a Római Birodalom hivatalos vallásává tették a keresztyénséget. A püspökök tiszteletbeli kormánytagokká lettek, és Kr. u. 400-ra már szinonim fogalmakként használták a „római” és a „keresztyén” kifejezéseket.

Nagy Konstantin korától fogva nem üldözték többé a keresztyéneket. Immár a pogányok váltak az üldözés áldozatává, hacsak át nem „tértek” a keresztyénségre. E kényszerű áttérések következtében sokan léptek be az egyházba, hogy a szívükben bármilyen változás történt volna. A pogányok bálványaikat és bevett szokásaikat is magukkal hozták, és az egyház nem volt többé a régi. Az ősegyházra jellemző egyszerű istentiszteleti formát ikonok, díszes épületek, zarándoklatok és a szentek tisztelete váltotta fel. Ez idő tájt történt, hogy egyes keresztyének visszavonultak Rómától, hogy elszigetelten, szerzetesként éljenek, és ekkor vezették be a csecsemőkeresztséget is, melyet az eredendő bűntől való megtisztulás eszközének véltek.

A következő évszázadok során több egyházi zsinatot is tartottak, hogy meghatározzák az egyház hivatalos tanítását, elítéljék a papi visszaéléseket és véget vessenek az egyházon belüli viszályoknak. A Római Birodalom gyengülésével az egyház egyre nagyobb hatalomra tett szert, és számtalan nézeteltérés támadt a nyugati és a keleti gyülekezetek között. A nyugati (latin) egyház, melynek Rómában volt a központja, azt állította magáról, hogy minden gyülekezet fölött apostoli tekintéllyel bír. A római püspök „Pápának” (azaz: Atyának) kezdte hívatni magát. Ez azonban nem volt ínyére a konstantinápolyi székhelyű keleti (görög) egyháznak. A teológiai, politikai, ügyviteli és nyelvi különbségek együttesen vezettek el az 1054-es Nagy Egyházszakadáshoz, amikor a római katolikus („egyetemes”) egyház és a keleti ortodox egyház kölcsönösen kiközösítették egymást, és megszakítottak egymással minden kapcsolatot.

A középkor
Európában a római katolikus egyház a középkorban is megőrizte hatalmát. A pápák királyként éltek, és az élet minden színterén tekintélyt követeltek maguknak. Az egyházvezetést korrupció és a kapzsiság hatotta át. 1095 és 1204 között a pápák véres és költséges keresztes hadjáratok sorát indították el, hogy visszaszorítsák a muzulmánok terjeszkedését és felszabadítsák Jeruzsálemet.

A reformáció
Az évek során többen is megpróbálták felhívni a figyelmet a római egyházban tapasztalt teológiai, politikai és emberi jogi visszaélésekre, de ilyen vagy olyan módon mindannyiukat elhallgattatták. 1517-ben azonban egy Luther Márton nevű német szerzetes olyan formában szállt szembe az egyházzal, hogy arról mindenki értesült. Lutherrel kezdetét vette a protestáns reformáció, és véget ért a középkor.

A reformátorok – köztük Luther, Kálvin és Zwingli – számos teológiai részletkérdésben eltérő nézetet vallottak ugyan, de mindannyian hangsúlyozták, hogy a Biblia tekintélye felette áll az egyházi hagyományoknak, és a bűnösök kegyelemből, hit által, nem pedig a cselekedeteik alapján nyerhetnek üdvösséget (Efézus 2:8–9).

Noha a katolicizmus új erőre kapott Európában, és háborúk sora dúlt a protestánsok és a katolikusok között, a reformáció megtörte a római katolikus egyház hatalmát, és beköszönthetett az újkor.

A missziók kora
Az egyház 1790 és 1900 között korábban sosem tapasztalt érdeklődést mutatott a missziósmunka iránt. A gyarmatosítás felnyitotta a keresztyének szemét a missziók fontosságára, az iparosodás pedig pénzügyi lehetőségeket teremtett a missziók támogatásához. A misszionáriusok az egész világot beutazták, hogy hirdessék az evangéliumot, és mindenfelé gyülekezetek jöttek létre.

A modern egyház
Mostanra a római katolikus egyház és a keleti ortodox egyház, s hasonlókképpen a katolikusok és a lutheránusok is különböző lépéseket tettek megromlott viszonyuk helyrehozása érdekében. A evangéliumi egyház határozottan független egyház, amely szilárdan a református teológiában gyökerezik. A modernkori egyházi történések között említést kell tennünk a pünkösdizmus, a karizmatikus mozgalom, az ökumenizmus, valamint különböző szekták elindulásáról is.

Mit tanulhatunk a történelmünkből?
Ha mást nem is tanulunk az egyháztörténelemből, mindenképpen fel kell ismernünk, mennyire fontos is, hogy „ Krisztus beszéde lakjék [bennünk] gazdagon.” (Kolossé 3:16). Mindnyájunk egyéni felelőssége, hogy tudjuk, mit mond a Szentírás, és aszerint éljünk. Amikor az egyház elfelejti, hogy mit tanít a Biblia és nem figyel Jézus szavaira, zűrzavar áll elő.

Ma sok egyház van, de csupán egy evangélium. Ez az a hit, „amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott” (Júdás 3). Őrizzük hát gondosan és adjuk tovább változatlan formában ezt a hitet, s akkor az Úr továbbra is betölti majd ígéretét, és felépíti egyházát!



Vissza a magyar oldalra



Milyen múltra tekint vissza a keresztyénség?