Miért létezik annyiféle nézet a keresztyénségen belül?




Kérdés: Miért létezik annyiféle nézet a keresztyénségen belül?

Válasz:
„Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség” – olvassuk a Bibliában (Efézus 4:5). Ez a szakasz azt hangsúlyozza, hogy Krisztus testében egységnek kell lennie, hiszen „egy a Lélek”, aki bennünk lakozik (4. vers). A 2. versben alázatosságra, szelídségre, türelemre és szeretetre inti olvasóit Pál apostol, melyek mindegyike szükséges az egység megőrzéséhez. Az 1 Korinthus 2:10–13 szerint a Szentlélek ismeri, „ami Istenben van” (11. vers), s feltárja és megtanítja mindezt azoknak, akiket betölt. A Szentléleknek ez a tevékenysége a kinyilatkoztatás.

Egy tökéletes világban minden hívő buzgón tanulmányozná a Bibliát (2 Timóteus 2:15), és imádkozó szívvel hagyatkozna a Szentlélektől jövő kinyilatkoztatásra. Ám amint az nyilvánvaló, nem tökéletes világban élünk. Nem mindenki figyel a Szentlélekre azok közül, akiket betöltött, sőt: egyes keresztyének még meg is szomorítják a Lelket (Efézus 4:30). Kérdezzünk meg bárkit, aki oktatással foglalkozik, s látni fogjuk, hogy a legjobb tanároknak is kijutnak keményfejű diákok, akik nem hajlandók tanulni. Részben az eltérő bibliamagyarázatok hátterében is az az egyszerű ok húzódik, hogy némelyek nem figyelnek eléggé Tanítójukra: a Szentlélekre. Lássunk néhány további magyarázatot arra, hogy miért képviselnek annyian annyiféle nézetet a Bibliára hivatkozva.

1. Hitetlenség Az első ok az, hogy a magukat keresztyénnek vallók közül sokan nem születtek újjá. A „keresztyén” címet viselik, de a szívükben nem történt tényleges változás. Olyanok is szép számmal vállalkoznak a Biblia magyarázatára, akik még csak nem is hisznek az igazságában. Azt állítják, hogy Isten nevében szólnak, holott hitetlenül élnek. A hamis bibliamagyarázatok többsége ilyen forrásból származik.

Hitetlen ember nem értelmezheti helyesen a Bibliát. „A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.” (1 Korinthus 2:14). Aki nem nyert még üdvösséget, nem értheti a Biblia igazságát, mert még nem volt része kinyilatkoztatásban. Ám pusztán az, hogy valaki pásztor vagy teológus, még nem garancia az üdvösségre.

A hitetlenség okozta értetlenség egyik példáját a János 12:28–29-ben találjuk. „Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” – imádkozik Jézus az Atyához, az Atya pedig hallgató hangon felel a mennyből. Bár a környéken mindenki hallja a mennyei szózatot, figyeljük meg az értelmezésbeli különbségeket: „A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: ‘Angyal beszélt vele.’” Mindenki ugyanazt hallotta tehát – egy érthető mennyei kijelentést –, de mind úgy értelmezték, ahogy akarták.

2. A képzettség hiánya Péter apostol óva int azoktól, akik félremagyarázzák a Szentírást. A tévtanításokat részben a tanítók „tanulatlanságának” tulajdonítja (2 Péter 3:16). „Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét” – biztatja Pál Timóteust (2 Timóteus 2:15). A helyes bibliamagyarázathoz nem vezet könnyű út: elengedhetetlen feltétele a tanulás.

3. Gyenge hermeneutika A hibák jelentős része a megfelelő hermeneutika (írásmagyarázati alapelvek) alkalmazásának a hiányából ered. Ha valaki a közvetlen szövegkörnyezetéből kiragadva értelmez egy verset, nagyon elvétheti az üzenetét. De ugyanígy problémát okozhat az adott fejezet vagy könyv tágabb kontextusának a figyelmen kívül hagyása, vagy a történelmi/kulturális háttér megértésének a hiánya is.

4. A teljes Biblia ismeretének hiánya Apollós hatásos és ékesszóló prédikátor volt, de csupán János keresztségéről tudott. Jézust és a benne elnyerhető üdvösséget nem ismerte, ezért hiányos volt az üzenete. Akvila és Priszcilla egy alkalommal félrevonták, és „még alaposabban megmagyarázták neki az Isten útját” (Cselekedetek 18:24–28). Apollós ettől fogva Jézus Krisztust hirdette. Ma is vannak olyan emberek és csoportok, akik azért képviselnek hiányos üzenetet, mert bizonyos igerészekre koncentrálnak, másokat pedig figyelmen kívül hagynak. Nem vetik össze a Szentírást saját magával.

5. Önzés és büszkeség Sajnálatos módon sokan személyes előítéleteikre hagyatkozva és egyes hitelveket önkényesen, tetszés szerint hangsúlyozva magyarázzák a Bibliát. Olyanok is akadnak, akik saját népszerűségük érdekében állnak elő „újszerű megközelítésekkel”. (Lásd a hamis tanítók jellemzését Júdás levelében.)

6. Az érettség hiánya Ha egy keresztyén hívő megreked az érettséghez vezető úton, az kihat az Isten Igéjéhez való hozzáállására is. „Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok.” (1 Korinthus 3:2–3) Az éretlen keresztyén nincs még felkészülve arra, hogy a „húst” is megeméssze Isten Igéjéből. Figyeljük meg, mi volt a korinthusiak testiességének a bizonyítéka: a gyülekezeten belüli megosztottság (4. vers).

7. A hagyományok túlzott hangsúlyozása Egyes gyülekezetek bibliahívőnek állítják magukat, de írásmagyarázatukat mélyen átitatják egyházuk hagyományai, s a tradíció és a Biblia ütközése esetén mindig a tradíciónak adnak elsőbbséget. Ezzel voltaképpen tagadják az Ige tekintélyét, és az egyházvezetést feljebbvalónak tartják nála.

A Biblia nagyon egyértelmű az alaptanítások tekintetében. Semmilyen kétség nem merülhet fel például Krisztus istenségével, a menny és a pokol valóságával vagy a hit által, kegyelemből elnyerhető üdvösséggel kapcsolatban. Ugyanakkor néhány kevésbé lényeges kérdés vonatkozásában kevésbé világos az Ige, és ez természetszerűleg különböző magyarázatokat eredményez. Nem kaptunk például egyértelmű útmutatást azzal kapcsolatban, hogy milyen gyakran vegyünk úrvacsorát, vagy milyen zenei stílust használjunk. Komoly és őszinte keresztyének is különbözőképpen értelmezhetik az ilyen és ehhez hasonló, periférikus kérdésekre vonatkozó bibliai részeket.

Fontos, hogy határozottan foglaljunk állást azokban a kérdésekben, amelyekben a Szentírás is dogmatikus, ugyanakkor tartózkodjunk ettől azon kérdések esetében, ahol a Szentírás sem fektet le dogmákat. A gyülekezeteknek a jeruzsálemi ősegyház példáját kellene követniük: „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban” (Cselekedetek 2:42). Az ősegyházban azért volt egység, mert a hívek rendíthetetlenül ragaszkodtak az apostoli tanításhoz. Ahhoz, hogy ez az egység újra megvalósuljon, gyülekezeteinknek vissza kell térniük az apostoli tanításhoz, félretéve minden más tant, irányzatot és szemléletet, ami az idők során beszivárgott az egyházba.



Vissza a magyar oldalra



Miért létezik annyiféle nézet a keresztyénségen belül?