Mik azok a keresztes háborúk?




Kérdés: Mik azok a keresztes háborúk?

Válasz:
A keresztes háborúk a keresztény hit ellenében leggyakrabban felhozott érvek között szerepelnek. Olyannyira, hogy egyes iszlám terroristák – saját állításuk szerint – azért indítanak terrortámadásokat, mert így akarnak bosszút állni a keresztényeken mindazért, amit azok a keresztes hadjáratok során elkövettek. Mik voltak tehát a keresztes háborúk, és miért tartják egyesek olyan komoly problémának a keresztes háborúkat keresztény hit szempontjából?

Először is, a keresztes háborúkat nem helyes „keresztény háborúkként” említeni. Az e hadjáratokban résztvevők többsége nem volt igazi keresztény akkor sem, ha annak állították magukat. A keresztes lovagok visszaéltek Jézus nevével, és tetteikkel szégyent hoztak rá.

Másodszor, a keresztes háborúkra körülbelül Kr. u. 1095 és 1230 között került sor. Vajon jogos-e olyan nem biblikus cselekedeteket a ma élő keresztények szemére vetni, amelyeket évszázadokkal ezelőtt követtek el állítólagos keresztények?

Harmadszor – noha ez nyilvánvalóan nem elfogadható magyarázat a keresztes háborúkra – nem a kereszténység az egyetlen vallás, amely erőszakos múltra tekint vissza. A keresztes háborúk valójában arra válaszul indultak, hogy a muzulmánok lerohantak és elfoglaltak olyan területeket, ahol azelőtt elsősorban keresztények éltek. Krisztus után körülbelül 200 és 900 között főként keresztények lakták Izrael, Jordánia, Egyiptom, Szíria és Törökország térségét. Amikor az iszlám megerősödött, a muzulmánok megszállták ezeket az országokat, majd brutális elnyomásba és rabszolgasorba taszították, deportálták, sőt meg is gyilkolták az ott élő keresztényeket. A Római Katolikus Egyház és Európa „keresztény” királyai/császárai erre reagálva indították a keresztes hadjáratokat, hogy visszahódítsák a muzulmánok által elfoglalt területeket. Ennek ellenére természetesen elítélendő mindaz, amit az úgy nevezett keresztények a keresztes háborúk során tettek, hisz semmilyen bibliai magyarázat nem adható arra, hogy bárki is földeket foglaljon el, civileket gyilkoljon, és városokat romboljon Jézus Krisztus nevében. Ugyanakkor az iszlám vallás nem emelhet szót úgy ezekben a kérdésekben, mintha vétlen lenne bennük.

Röviden összefoglalva: a keresztes háborúk a Kr. u. XI. századtól a XIII. századig tartó kísérletek voltak a muzulmánok által elfoglalt közel-keleti térségek visszahódítására. E brutális és gonosz háborúk során sokakat erőszakkal kényszerítettek a keresztény hit felvételére, s az ellenszegülőkre halál várt. A Krisztus nevében erőszak és háború útján történő területfoglalás a Bibliától teljes mértékben idegen gondolat. A keresztes hadjáratok alatt sok olyan dolog történt, ami szöges ellentétben áll a keresztény hittel.

Hogyan reagáljunk tehát, amikor ateisták, agnosztikusok, szkeptikusok és más vallások hívei a keresztes háborúkra hivatkozva támadják keresztény hitünket? Tegyük fel nekik a következő kérdéseket: 1) Ön szeretné-e, ha olyan emberek tetteiért vonnák felelősségre, akik csaknem egy évezreddel ezelőtt éltek? 2) Ön szeretné-e, ha minden ember tettét számon kérnék Önön, aki az Ön vallásához tartozónak mondja magát? A keresztényeket hibáztatni a keresztes háborúkért olyan, mintha azt állítanánk, hogy minden egyes muzulmán hívő bűnös az iszlám terrorizmusban.



Vissza a magyar oldalra



Mik azok a keresztes háborúk?