settings icon
share icon
Kérdés

Mit jelent a halálos bűn?

Válasz


Az 1János 5:16 egyike a legnehezebben értelmezhető újszövetségi igeverseknek. „Ha valaki látja, hogy a testvére nem halálos bűnt követ el, könyörögjön érte, és életet fog adni annak, aki nem halálos bűnt követ el. Van halálos bűn: nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön.” A létező magyarázatok közül egyik sem ad kielégítő választ minden kérdésre, amely a fenti igével kapcsolatban felmerülhet. A legelfogadhatóbbnak mégis az a magyarázat tűnik, mely szerint érdemes összevetni ezt a verset Anániás és Szafira történetével a Cselekedetek 5:1-10. versében (lásd még 1Kor 11:30). A „halálos bűn” szándékosan, akarattal, tudatosan és megbánás nélkül elkövetett bűn. A kegyelmes Isten nem sújt le mindjárt gyermekeire, ha vétkeznek, de elérkezhet az a pont, ami után Isten nem tűri többé, hogy az illető tovább folytassa az adott bűnt. Ezen a ponton Isten néha úgy határoz, hogy megbünteti a hívőt, szélsőséges esetben azzal, hogy elveszi az életét.

Ez történt a Cselekedetek 5:1-10-ben és az 1Korinthus 11:28-32-ben is, és talán Pál is erről beszélt a korinthusi gyülekezetnek az 1Korinthus 5:1-5 versekben. Imádkoznunk kell keresztény testvéreinkért, akik bűnben élnek, de megeshet, hogy Isten egy idő után nem hallgatja majd meg imáinkat, ha úgy látja, hogy az illető rászolgált a büntetésre. Nehéz észrevenni, hogy mikor nem érdemes tovább imádkozni valakiért. Isten jóságos és igazságos, úgyhogy bízzuk rá annak eldöntését, hogy mikor túl késő.

English



Vissza a magyar oldalra

Mit jelent a halálos bűn?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries