Mit jelent az, hogy a teremtő Isten félelmetes és csodálatos (Zsoltárok 139:14)?




Kérdés: Mit jelent az, hogy a teremtő Isten félelmetes és csodálatos (Zsoltárok 139:14)?

Válasz:
„Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. [angolban: „félelmetesen és csodálatosan alkottál” – a fordító]” – olvassuk a Zsoltárok 139:14-ben. Ebben a versben fizikai testünk páratlanságáról van szó. Az emberi test a legbonyolultabb és legkülönlegesebb organizmus a világon, s ez az összetettség és egyediség a Teremtő Isten hatalmáról beszél. Testünk minden porcikája, a legapróbb mikroszkopikus sejtet is beleértve, arról tanúskodik, hogy félelmetesen és csodálatosan lett megalkotva.

A mérnökök úgy terveznek könnyű, ám mégis erős tartógerendákat, hogy az erős anyagot a külső széleknél helyezik el, a belső részt pedig könnyebb, s egyben gyengébb anyaggal töltik ki. Ennek az a magyarázata, hogy hajlítás vagy erőbehatás esetén a szerkezet felszínét éri a legnagyobb terhelés. Az emberi csont keresztmetszete is azt mutatja, hogy az erősebb anyag kívül helyezkedik el, míg a csont belsejében különféle vérsejtek termelődnek. Ha megvizsgálunk egy komolyabb fényképezőgépet, amely szükség szerinti fénymennyiséget enged be, és automatikusan fókuszál a látómezőben, azt tapasztaljuk, hogy a fényképezőgép tulajdonképpen az emberi szem mintájára működik. Csakhogy, mivel mi két szemgolyóval rendelkezünk, mélységérzékelésre is képesek vagyunk, azaz meg tudjuk ítélni egy adott tárgy távolságát is.

Az emberi agy is félelmetesen és csodálatosan alkotott, lenyűgöző szerv. Képes a tanulásra, az okfejtésre, valamint a test számos automatikus funkciójának irányítására, mint például a szívritmus, a vérnyomás, a légzés, továbbá az egyensúly fenntartására járás, futás, állás és ülés közben, ráadásul úgy, hogy ez idő alatt másra koncentrál. A számítógépek túlteljesíthetik ugyan az emberi agyat a puszta számítási kapacitás terén, de általában gyengének bizonyulnak, amikor következtetést igénylő feladatokról van szó. Lenyűgöző továbbá az agy alkalmazkodó-képessége is. Egy kísérlet során olyan szemüveget adtak a kísérleti alanyokra, amellyel fejjel lefelé látták a világot, de agyuk rövid idő alatt újraértelmezte a kapott információt, és „talpra fordította” a dolgokat. Másoknak hosszú időn át bekötötték a szemét, mire az agy „látásközpontja” más funkciókat kezdett ellátni. Ha valaki vasúti sínek közelébe költözi, agya hamarosan kiszűri a vonathangokat, és nem tudatosul benne a zaj.

De az emberi test apró alkotóelemeit vizsgálva is belátható a teremtő Isten művének félelmetes és csodálatos volta. A teljes emberi test reprodukálásához szükséges, minden részletre kiterjedő információanyag például abban a kettős spirálból álló DNS fonálban tárolódik, amely az emberi test több milliárd sejtje közül valamennyi sejtmagjában megtalálható. Nem beszélve idegrendszerünk adattovábbító és irányító képességéről, amelyhez képest az ember alkotta huzalok és optikai kábelek ügyetlen próbálkozásnak tűnnek csupán. Minden egyes úgynevezett „egyszerű” sejt kicsiny gyárhoz hasonló, melynek működése részben még mindig ismeretlen az ember előtt. Az egyre nagyobb teljesítményű mikroszkópok feltalálásával a figyelem középpontjába kerültek az emberi sejtben rejlő hihetetlen lehetőségek.

Képzeljünk csak el egy frissen megtermékenyített petesejtet, amelyből új élet születik. Ebből az egyetlen sejtből alakulnak ki az anyaméhen belül a különféle szövetek, szervek és szervrendszerek, melyek tökéletes összhangban és időzítéssel működnek együtt egymással. Példaként említhetnénk az újszülött két szívkamrája közti sövényen lévő lyukat. Ez a lyuk éppen a megfelelő időben záródik össze a szülés alatt ahhoz, hogy a vér oxigénnel a tüdőből telítődhessen, amire nincs szükség mindaddig, amíg a magzat az anyaméhben van, és a köldökzsinóron keresztül kap oxigént.

Vagy vegyük az emberi immunrendszert, amely számtalan kórokozót le tud küzdeni, és a kisebb sérülésektől (lásd hibás DNS részek kijavítása) egészen a nagyokig (pl. törött csontok összeforrása vagy súlyos balesetekből való felépülés) megannyi traumából helyre tud állni. Egyes betegségek a kor előre haladtával eluralkodnak ugyan az emberi testen, de elképzelni sem tudjuk, hányszor ment meg bennünket immunrendszerünk a biztos haláltól életünk során.

Az emberi test funkcionális adottságai is elképesztőek. A nagy és nehéz tárgyak mozgatása mellett finom bánásmódot igénylő tárgyakat is kezelni anélkül tudunk, hogy kárt tennénk bennük. Képesek vagyunk egymás után több alkalommal is eltalálni nyíllal egy távoli célt, vakon gépelni a számítógép billentyűjén, járni, futni, mászni, pörögni, úszni, bukfencezni és szaltózni, továbbá olyan „egyszerű” feladatokat elvégezni, mint egy villanykörte becsavarása, a fogmosás, a cipőfűző bekötése, és így tovább – s mindezt gondolkodás nélkül. Noha ezek „egyszerű” dolgok, az ember még nem tervezett és alkotott olyan robotot, amely ilyen mérhetetlenül sokféle mozdulatsor és feladat végrehajtására lenne képes.

A bélrendszer és az emésztőszervek működése, a szívizmok hosszú élettartama, az idegek és az erek kialakulása és működése, a vesék vértisztító funkciója, a belső- és a középfül összetettsége, az ízlelés és a szaglás, valamint testünk sok egyéb, ismereteinken felül álló tulajdonsága olyan csoda, melynek lemásolására képtelen az ember. Nagyon igaz tehát, hogy félelmetesen és csodálatosan lettünk megalkotva. Hálásak lehetünk, hogy Fián, Jézus Krisztuson keresztül megismerhettük a Teremtőt, és immár nem csupán hatalmas tudása, hanem szeretete is ámulatra késztethet bennünket (Zsoltárok 139:17-24).



Vissza a magyar oldalra



Mit jelent az, hogy a teremtő Isten félelmetes és csodálatos (Zsoltárok 139:14)?