Mi a keresztyén álláspont az ember klónozásával kapcsolatban?




Kérdés: Mi a keresztyén álláspont az ember klónozásával kapcsolatban?

Válasz:
Bár a Bibliában nincs szó konkrétan az emberklónozásról, a Szentírásban foglalt alapelvek segíthetnek a kérdés megítélésében. A klónozáshoz DNS-re és embrionális sejtekre egyaránt szükség van. Először kinyerik a DNS-t az adott élőlény sejtében található sejtmagból, majd ezt a kódolt genetikai információt hordozó anyagot egy embrionális sejt sejtmagjába helyezik. Természetesen az embrionális sejtből ezt megelőzően el kell távolítani saját DNS-ét, mert máskülönben nem fogadhatná be az új genetikai információt. Ha a sejt befogadja az új DNS-t, azzal egy embriómásolat jön létre. Előfordulhat azonban, hogy az embrionális sejt kiveti az új DNS-t és elpusztul. Arra is jó esély van, hogy az embrió nem éli túl az eredeti genetikai anyag sejtmagból történő eltávolítását. Klónozási kísérletek során gyakran több embriót használnak, így növelve az új genetikai anyag sikeres beültetésének az esélyét. Ezzel a módszerrel le lehet ugyan másolni valamely egyedet (gondoljunk csak Dolly-ra, a bárányra), ám annak rendkívül kicsiny a valószínűsége, hogy egy az eredetivel teljesen megegyező másolatot sikerüljön létrehozni.

Több bibliai alapelv is van, melyek fényében keresztyénként állást foglalhatunk az emberi klónozással kapcsolatban. Először is, Isten a maga képére, s következésképpen egyedinek alkotta az embereket. Az 1Mózes 1:26-27 versekben úgy olvassuk, hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára alkotta az embert, akihez ebből a szempontból semmilyen más teremtmény nem fogható. Világos tehát, hogy az emberi élet értékként kezelendő, és nem lehet úgy adni-venni, mint holmi közönséges árucikket. Egyesek azért támogatták az emberi klónozás ügyét, hogy csereszerveket lehessen létrehozni olyan transzplantációra szoruló személyeknek, akik számára nem találnak megfelelő donort. Az alapelgondolás az, hogy ha az illető saját DNS-e felhasználásával hoznának létre másolatot a saját szervéről, azzal nagymértékben csökkenteni lehetne a szervkilökődés valószínűségét. Bár ez az elmélet csakugyan működhet, az eljárással az a probléma, leértékteleníti az emberi életet. A klónozáshoz ugyanis emberi embriókra van szükség. Létrehozhatóak lennének ugyan olyan sejtek, amelyekből egy új szerv épül fel, de a szükséges DNS beültetés több embrió elpusztításával járna. A klónozás lényegében „a szemetesbe dobna” megannyi emberi embriót, megfosztva azokat a kifejlett egyeddé válás lehetőségétől.

Sokan úgy vélik, hogy az emberi élet nem a fogantatáskor, vagyis az embrió létrejöttekor veszi kezdetét, minek következtében az embriók nem is tekintendők emberi lényeknek. A Biblia azonban mást tanít erről. A Zsoltárok 139:13-16-ban így olvassuk: „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” A zsoltáros Dávid azt állítja, hogy Isten már születése előtt személyesen ismerte őt, tehát már fogantatásakor is emberi lény volt, Istentől rendelt jövővel.

Az Ézsaiás 49:1-5 arról beszél, hogy Isten már anyja méhében elhívta Ézsaiást a prófétai szolgálatra. Keresztelő Jánosról is úgy olvassuk, hogy még édesanyja méhében betelt Szent Szellemmel (Lukács 1:15). Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a Biblia álláspontja szerint az élet a fogantatáskor kezdődik. Ennek fényében az embriók elpusztításával járó emberi klónozás nem lehet összeegyeztethető az emberi életről alkotott bibliai szemlélettel.

Ráadásul, az emberiség léte az Alkotó létezésére enged következtetni, ha pedig van Alkotó, akkor az emberiség elszámolással tartozik neki. Noha a népszerű közgondolkodás (a világi filozófia és a humanista szemlélet) azt akarja elhitetni velünk, hogy az ember a végső tekintély a világon, és egyedül önmagának tartozik elszámolással, a Biblia erről is mást mond. Miután Isten megteremtette az embert, felelősséget bízott rá a földért (1Mózes 1:28-29, 9:1-2), ezzel a felelősséggel pedig együtt jár az Istennel szembeni elszámoltathatóság is. Az ember nem végső tekintélyként rendelkezik a maga élete felől, következésképpen nincs is abban a helyzetben, hogy döntsön az emberi élet értékéről. De nem is a tudomány jelenti azt a tekintélyt, melynek alapján véleményt kellene alkotnunk a klónozás, az abortusz vagy az eutanázia kérdéséről. A Biblia szerint Isten az egyetlen, aki szuverén módon dönthet az emberi élet felől. Aki magához próbálja ragadni ezt a jogot, az Isten helyébe akar lépni, ez pedig az ember számára egyértelműen nem megengedett.

Ha különleges helyzetét figyelmen kívül hagyva, közönséges teremtményként tekintünk az emberre, pusztán karbantartásra és javításra szoruló, eleven gépezetnek láthatjuk. Csakhogy mi többek vagyunk molekulák és vegyületek egyvelegénél. A Biblia azt tanítja, hogy mindnyájunkat Isten alkotott, és egyedi terve van az életünkre nézve. De ez még nem elég: Isten személyes kapcsolatba akar lépni velünk Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Ha vannak is az emberklónozásnak olyan aspektusai, amelyek haszonnal kecsegtetnek, az emberiség nem tudná kordában tartani, hogy mire használhassák a klónozás technológiáját, és mire ne. Ostobaság lenne azt feltételezni, hogy kizárólag jó célokra fordítanák. Az ember nincs abban a helyzetben, hogy felelősségteljesen és megfelelő ítélőképességgel gyakorolja azokat a hatásköröket, amelyekre szükség lenne az emberklónozás felügyeletéhez.

Gyakori kérdés, hogy ha mégis sor kerülne egy napon emberklónozásra, akkor a klónozott egyednek vajon lenne-e lelke. Az 1Mózes 2,7-ben ez áll: „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé [vagy „élő lélekké” – Károli]”. Ez a vers leírja, hogyan alkot meg Isten egy élő emberi lelket. A lélek ezek szerint nem olyasvalami, amivel rendelkezünk, hanem mi magunk vagyunk élő lelkek (1Korinthus 15:45). A kérdés csak az, hogy a klónozás vajon milyen élő lelket hozna létre? Biztos válasz nem adható erre a kérdésre, valószínű azonban, hogy ha sikeresen klónoznának egy emberi lényt, a klón épp annyira emberi lény lenne, mint bármely másik emberi lény, azaz benne is örökkévaló lélek lakozna.



Vissza a magyar oldalra



Mi a keresztyén álláspont az ember klónozásával kapcsolatban?